Hirdetés
. Hirdetés

Ex-eBay vezető érkezik a Startup Underground konferenciára

|

Április 18-án rendezik a Corvinus Egyetem díszaulájában az idei - immáron hatodik - Startup Undergroundot. A hagyományos startup versenyre idén 67-en neveztek, amiből a zsűri nyolcat választott be a döntőbe.

Hirdetés

A Startup Underground konferenciákon jól szereplő vállalkozások évről évre könnyedén találnak befektetőt, illetve az itt megszerzett tapasztalatokkal felkészültebben vágnak bele a nemzetközi versenyek forgatagába.

 

A megszokott programpontok helyett idén a szervezők az oktatásra és az utánpótlás nevelésre helyezik a nagyobb hangsúlyt. A rendezvényre látogató egyetemisták nem csak a pódiumon ülő kockázati tőkésekkel és neves vendégekkel találkozhatnak, hanem igazi network eseményként közvetlen beszélgetéseket folytathatnak a már sikeres startupok vezetőivel, az ide látogató hazai és nemzetközi ökoszisztéma szereplőkkel.

Az idei konferencián a Prezi jóvoltából részt vesz Andre Haddad, az eBay egyik volt vezetője. Haddadról érdemes annyit tudni, hogy a Shopping.com CEO-jaként évekig az e-kereskedelem egyik meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig a Prezi board tagjaként erősíti a magyar startup vezérhajó stratégiai irányait. A hazai innovátorok nem csak azt tanulhatják meg tőle, hogy miként kell elvezetni egy ekkora vállalatot, hanem azt is, hogy miként lehet létrehozni egy olyan startupot, amely végül az eBay felvásárlási szakembereinek is megtetszik.

A hazai kockázati tőkések közül szinte egyértelmű, hogy mindenki ott lesz, nem csak azért, mert délután megvitatják a hazai startupok lehetőségeit, hanem azért is, mert a Jeremie 2-es és addigra talán a Jeremie három esélyes befektetők is kíváncsiak az eddig még be nem mutatkozott projektekre. Viszonylag könnyű lesz kérdezni tőlük a már futó programok elvárásairól, a befektetési esélyekről és a jövőbeli céljaikról.

Egyre több szó esik az európai startupokról mostanában. Lesz most is esély meghallgatni közép európai régió ökoszisztémájának fejlődéséről szóló beszélgetést, amelyen számos nemzetközi vendég mellett Árvai Péter a Prezi alapítója is részt vesz. Illetve egy másik kerekasztalban az AmCham vezetője Benkő Vilmos az európai a think-thank jövőjéről beszélget Pawel Kostkiewicz-el, aki híres varsói startup szakértővel.

A délutáni workshopokon az oktatásról lesz szó, míg az esti Design Terminálos After party a networkre és a kapcsolatépítésre ad lehetőséget az idei SUU közönsége számára.

Hirdetés

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.