Hirdetés
. Hirdetés

Játék határok nélkül

|

Az Enter!Digital marketingkonferencia idén sajátos témakört állított a fókuszba. A szervezőknek az volt a célja, hogy a résztvevők pontosabb, teljesebb képet kapjanak a mostanában divatba jövő új trend, a gamification mibenlétéről, vagyis hogy hogyan nyithat új távlatokat a játékiparban szerzett tudás más területeken, például a marketingben, oktatásban, hr-ben.

Hirdetés

A főként a marketing és médiaszakma által favorizált tudás gyakorlatba való átültetéséről egy már élő, és működő példával élt az SAP stratégája, Mario Herger, aki Tim Clarkkal, az SAP bloggerével közös előadásában mutatta be, hogy a cég már szoftverei kezelőfelületének kialakításakor is figyelembe veszi a játékok világát. Az összeszedett, sok példát felvonultató prezentációból kiderült, hogy a szoftveróriás a vizualitásnak és játékos működésnek egyaránt nagy figyelmet szentel. A több mint 75 országban jelenlévő SAP egyébként nagy célt tűzött maga elé: 2015-re egymilliárd SAP-felhasználót akarnak megszerezni.

A gamificationnel foglalkozó konferencián a marketing szcéna nagyvállalati résztvevői (például a Fiat, a Spar, a Universal Music, a T-Mobile, a Sanoma, a, Chello Central Europe, a Microsoft ) olyan hazai és nemzetközi esettanulmányokat vonultattak fel, amelyek megmutatták, hogyan képes a játék és a marketing elegye működőképes, sikeres kampányokat létrehozni, de emellett  a kormányzati kommunikációban alkalmazható mechanizmusokról is szó esett.

A rengeteg neves előadó mellett a konferencia vendége volt még hazánk - és a világ - egyik legismertebb játéktervezője, Rubik Ernő, aki a játék fontosságát kiemelve a Rubik kocka virtuális utódjáról, a Rubik Touch Cube-ról mondott néhány érdekességet: az elektronizált kocka amellett, hogy érintőképernyős, és leképezi a rubik kocka mozgásait, képes önmagát elrendezni, emellett – a kor igényeihez alkalmazkodva számos új funkcióval is rendelkezik.

A konferencián jelentették be a Gaming Hungary Magyar Videójáték Egyesület megalakulását is. Utóbbival a cél az iparági adatok folyamatos gyűjtésével együtt a szülők informálása a biztonságos játékról, a játékosok segítése, de az e-sportok hátterének támogatásának is nagy szerepet szánnak. Az egyesület elnöke, Szávuly Krisztián (a Facebook reklámfelületeit értékesítő Thinkdigital country managere) elmondta, hogy szeretnék, ha a szektor szakmai kommunikációja végre a média és a külföldi iparági szereplők felé is egyértelművé válna.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.