Hirdetés
. Hirdetés

Második felhőmenet

|

Önvezérelt adatbázissal, mesterséges intelligenciával megerősített kibervédelemmel és még nagyobb teljesítménnyel érkezik az Oracle második generációs felhője, jelentette be a cég éves konferenciáján. A megújult infrastruktúra mellett az OpenWorld 2018 pódiumán blokkláncra épülő vállalati alkalmazások és okos digitális asszisztensek is bemutatkoztak San Franciscóban.

Hirdetés

Kívánnivalót hagy maga után napjaink kibervédelme, ezért az Oracle továbbfejlesztette felhő-infrastruktúráját, hogy az nagyobb biztonságot, megbízhatóságot és teljesítményt adjon a vállalatoknak, ezáltal javítsa működésük költséghatékonyságát is - fejtette ki nyitóelőadásában Larry Ellison, a cég elnöke és technológiai igazgatója.

- Gen 2 Cloud második generációs felhőplatformunkat és az alapjául szolgáló Oracle Cloud Infrastructure megoldásunkat arra terveztük, hogy a vállalatok biztonságosan futtathassák rajta bármely, akár a legnagyobb teljesítményt igénylő munkaterhelésüket is - mondta Larry Ellison. - A biztonságos felhőt persze sokkal könnyebb szavakba önteni, mint a gyakorlatban megvalósítani. Minthogy az első generációs felhők évtizedes technológiákra épülnek, mi alapjaitól építettük újjá az Oracle Cloudot, hogy a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás számos fejlett megoldását alkalmazzuk benne a fenyegetések észlelésére és kivédésére.

Hirdetés

A felhőplatform új, átfogó kiberbiztonsági szolgáltatásai közé tartozik a webes adatforgalmat célzó támadásokat elhárító Web Application Firewall (WAF), a szolgáltatásmegtagadással (DDoS) járó támadások elleni védelem, amely az alkalmazások zavartalan futását segíti, a biztonsági beállításokat figyelő és végrehajtó, integrált Cloud Access Security Broker (CAS) megoldás, valamint az adattitkosító kulcsokat kezelő Key Management Service (KMS).

Még magasabb fokú és átfogóbb védelmet ad a fejlesztések eredményeként az Oracle Gen 2 Cloud a kritikus fontosságú, érzékeny és értékes üzleti adatoknak. Fontos szerepet játszik ebben, hogy a korszerű felhőinfrastruktúra-szolgáltatás (IaaS) natívan támogatja az Oracle Autonomous Database önvezérelt adatbázisát is, amely automatikusan felismeri és kivizsgálja az egyedi fenyegetéseket, és működés közben elvégzi a biztonsági frissítéseket, amelyek segítenek a kibertámadások és adatlopások megelőzésében.

Larry Ellison, az Oracle technológiai igazgatójának nyitóelőadása

Önvezérelt adatbázis házon belül is
Nemcsak védi, hanem egyúttal menedzseli, finomhangolja és javítja is önmagát az Oracle Autonomous Database, így eleve igen biztonságos és megbízható platformot ad a gyorsabb üzleti innovációhoz, miközben az erőforrás-felhasználás és a költségek optimalizálásában is segíti a vállalatokat.

Az eredetileg egy éve bemutatott önvezérelt adatbázis képességeit szintén továbbfejlesztette az Oracle. Idén augusztusban indult az adatbázisra épülő legújabb felhőszolgáltatás, az Oracle Autonomous Transaction Processing, amely gépi tanulással és automatizációval növeli a tranzakció-kezelés, a jelentéskészítés és az analitika teljesítményét, megbízhatóságát és biztonságát a nagy feldolgozási kapacitást követelő pénzügyi, kereskedelmi, gyártóipari és kormányzati alkalmazásokban.

Larry Ellison a mostani konferencián az Autonomous Database új, dedikált Exadata Cloud Infrastructure és Cloud at Customer telepítési lehetőségeit jelentette be. Saját Autonomous Database adatbázisukat telepíthetik Dedicated Exadata Cloud Infrastructure platformra például azok a vállalatok, amelyek a még nagyobb biztonság érdekében szeretnék jobban izolálni üzletkritikus munkaterheléseiket. Az Oracle Autonomous Database Cloud at Customer pedig olyan szervezeteknek adhat megoldást, amelyek a törvényi szabályozás követelményei miatt nem használhatnak nyilvános felhőt, mert így az önvezérelt adatbázist saját adatközpontjukban érhetik el.

Olyan összehasonlító tesztek eredményeit is megosztotta előadásának közönségével a technológiai igazgató, amelyek szerint az Oracle Autonomous Database sokkal gyorsabb, mint az Amazon Relational Database Service (RDS), Aurora és Redshift megoldásai. Larry Ellison emlékeztetett rá, hogy önvezérelt adatbázisának rendelkezésre állására az Oracle 99,995 százalékos SLA-garanciát vállal - ami éves szinten kevesebb, mint 30 perc tervezett és nem tervezett leállásnak felel meg összesen.

Digitális asszisztens, üzleti blokklánc
Párbeszédre épülő hang- és szövegalapú kezelőfelületével, valamint mesterséges intelligenciájával okosabb és hatékonyabb munkavégzéshez segíti az alkalmazottakat az Oracle Digital Assistant megoldás, amellyel a vállalatok a kézi műveletek százait automatizálhatják a pénzügytől kezdve az ügyfélkapcsolatok és az emberi erőforrás kezelésén át az ellátási lánc menedzseléséig minden üzleti területen.

Az OpenWorld 2018 konferencián debütáló felhőalapú Oracle Digital Assistant platformot és eszközöket ad olyan feladatkörre és személyre szabott digitális asszisztensek létrehozásához, amelyekkel a felhasználók természetes nyelven, beszéd útján, illetve népszerű üzenetküldő szolgáltatások (Slack, Facebook Messenger, WeChat vagy az Alexa) segítségével kommunikálhatnak. Beépített gépi intelligenciájukkal a digitális asszisztensek megértik az összefüggéseket, felismerik a mintákat a munkájukat végző felhasználók viselkedésében, így következtetni tudnak a szándékra, és proaktív módon automatizálják az olyan rutinfeladatok ellátását, mint például a költségjóváhagyás és a találkozószervezés. Az Oracle Digital Assistant jóvoltából a vállalat egyben valós idejű betekintést nyer a folyamatok és az alkalmazások teljesítményébe, amit a további fejlesztések támogatásában és az optimalizálásban hasznosíthat.

San Franciscóban jelentette be az Oracle Blockchain Applications Cloud megoldását is, amely az ellátási lánc egészének jobb nyomon követését és ellenőrzését szolgálja. A blokklánc-technológiára épülő felhőszolgáltatás az Oracle Supply Chain Management Cloud mellett az Oracle ERP Cloud és más Oracle Cloud alkalmazásokhoz is zökkenőmentesen kapcsolódik, hogy átláthatóvá és megbízhatóvá tegye az üzleti tranzakciók kezelését.

Minthogy az adatpontok millióit felölelő modern ellátási láncok napi szinten egyre tetemesebb mennyiségű tranzakciót generálnak, amelyek feldolgozása nemcsak időigényes és költséges, de kockázatoktól sem mentes, a feladat megkönnyítését ígérő blokkláncot világszerte nagy érdeklődés övezi, ami a szállítók figyelmét sem kerüli el. Az utóbbi időben többek között olyan piaci szereplők indítottak már blockchain-as-a-service szolgáltatást, mint például az IBM, az SAP és a Microsoft.

Megkerülhetetlen technológiák
A blokklánc-technológia gyakorlatilag minden alkalmazásban meg fog jelenni, amelyben a biztonságos információcsere valamilyen formában szerephez jut - mondta a mostani konferencián Mark Hurd, az Oracle vezérigazgatója, aki hasonló véleménnyel van a felhő és a mesterséges intelligencia megkerülhetetlenségéről is. Mark Hurd már a tavalyi OpenWorld pódiumán azt jósolta, hogy 2025-re az éles alkalmazások 85 százaléka felhőben fut majd, de egy év távlatából visszatekintve most megállapította, hogy a migráció még a vártnál is sokkal gyorsabb ütemben zajlik. Szerinte a felhő megkerülhetetlen, ma már nem vitás, hogy mindennek az alapjává vált, mert olyan integrált technológiákkal, mint a mesterséges intelligencia, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és serkenti a további innovációt.

Előrejelzését Hurd idén azzal egészítette ki, hogy 2025-re a felhőalkalmazások 100 százaléka alkalmaz majd mesterséges intelligenciát. A vállalatok és ügyfeleik közötti interakciók 85 százaléka automatizált lesz, de ez nem megszüntetni fog munkahelyeket, sokkal inkább újakat hoz majd létre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.