Hirdetés
. Hirdetés

Növekedés, szétválás, fúzió, öröklés, átszervezés? Szakértők segítenek!

|

Cégeladás, cégforma-váltás, befektető bevonása? Október 21-én nemzetközi és hazai jogban, adózásban, szervezetfejlesztésben jártas szakértők segítenek!

Hirdetés

A napi gondok mellett egy cégvezetőnek olyan nagyobb lélegzetvételű problémákkal is meg kell küzdenie, amelyek hosszú távon határozzák meg a cég sikerét -vagy akár túlélését. Cégeladás, cégforma-váltás, befektető bevonása? Terjeszkedés terve esetén a leányvállalatok és holdingok titkai? Sok vállalkozás vezetője számára ismerős kérdések.

Október 21-én a "KKV-AKADÉMIA: Céggondok, céges variációk" című konferencián nemzetközi és hazai jogban, adózásban, szervezetfejlesztésben jártas szakértőink válaszolnak!

A generációváltás a hazai kkv-k egyik legnagyobb problémája lehet a következő években, hiszen a rendszerváltáskor alakított cégek vezetőinek többsége már nyugdíjas korú. A váltásra nagyon tudatosan fel kell készülni, hiszen egy rossz döntés a vállalat végét jelentheti. De az is, ha az alapítók nem ismerik fel, hogy már nem tudják kellő hatékonysággal működtetni, amit felépítettek. Az érzelmi nehézségek mellett a cég átadása komoly szervezeti és jogi feladat is. Érdemes megismerkedni a külföldön bevált, de már itthon is bevezetett lehetőségekkel is, mint a bizalmi vagyonkezelés intézménye.

Nem az utódlás kérdése az egyetlen, amivel foglalkoznia kell a biztosabb jövőt tervezők kkv-knak. A vállalkozások a növekedés érdekében új üzleti lehetőségek után kutatnak, sokan a külföldi terjeszkedésben látják a megoldást. Lehet, hogy az export erősítése mellett érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy külföldi leányvállalat létrehozásával "multivá" erősítsük a céget? Van, amikor a gondok a legjobb megoldása a cégegyesítés vagy éppen szétdarabolás. Melyiknek mikor van haszna, mik az üzleti következményei?

A hatékony működéshez bizonyos esetekben a vállalkozás feltőkésítésére van szükség. Ehhez jogi és szervezeti szinten is fontos a felkészülés. De honnan lehet ehhez pénzt szerezni?

A nagy ívű tervezés mellett nem szabad megfeledkezni azokról a mindennapi nehézségekről sem, amelyek megoldás nélkül ellehetetleníthetik a cég működését. Bármekkora is a siker, ha a szervezet nem követi a növekedést, nem foglalkoznak a működésmenedzsmenttel, számos működési nehézséggel szembesülhet a vezető.

Hatalmas kockázatot jelent az is, hogy kivel is kötünk üzletet. A megbízható partnerek megtalálása nagyságrendekkel könnyebbé teheti a mindennapi működést, de fel kell készülni arra is, hogy hogyan kezeljük a kinnlevőségek okozta gondokat.

Jöjjön el október 21-én a KKV-AKADÉMIA "Céggondok, céges variációk" című rendezvényére, ahol szakértők válaszolnak minden kérdésre!

Részletes program és regisztráció itt:

http://www.piacesprofit.hu/konferenciakozpont/ceggondok-ceges-variaciok/

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.