Hirdetés
. Hirdetés

RFID a gyakorlatban

|

A Vonalkód Rendszerház (VRH) szakmai napjának résztvevő az RFID technológia újdonságai mellett, konkrét gyakorlati tapasztalatokról is hallhattak.

Hirdetés

- Az RFID összetettsége és a benne rejlő lehetőségek miatt a jövő azonosítás technológiája, mondta megnyitójában Lukácsy György, ügyvezető igazgató. Azonban nem válthatja ki minden területen a vonalkódos azonosítást - tette hozzá. A VRH számára kiemelten fontos, hogy kiaknázza a technológiában rejlő lehetőségeket, ezért tavaly egy mintegy 100 millió forintos beruházásba kezdett - részben uniós támogatásból -, amely az első hazai RFID Laboratóriumot célzott létrehozni. Erről egyébként külön előadást hallhattak a jelenlévők Koschek Vilmos laborvezetőtől.

Beliczay Tamás, a VRH termékfejlesztési igazgatója elmondta, hogy maga a technológia annyira nem számít újdonságnak, azonban megjelentek olyan logisztikai alkalmazásai, amelyek által szép lassan a hétköznapi emberek mindennapi életében is szerepet játszhat az RFID - legyen az vásárlás vagy tömegközlekedés.

A szakember részletezte továbbá a technológia alkalmazási lehetőségeit, és hogy az egyes felhasználási területekre milyen szempontok szerint célszerű kiválasztani a leginkább megfelelő megoldást. E téren meghatározó többek között a matricák darabonkénti ára, amely még messze van attól az ideális értéktől (5 Eurócent), amely a technológia tömeges alkalmazását kifizetődővé tenné.

A szakmai napon szó volt még a legújabb RFID és mobil azonosítástechnikai eszközökről is - ezeket meg is tekinthette a hallgatóság. Természetesen a finanszírozás kérdései is napirendre kerültek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.