Hirdetés
. Hirdetés

Startup verseny, induló vállalkozásoknak

|

Két hétig lehet még jelentkezni az IVSZ által meghirdetett versenyre.

Hirdetés

Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) idén áprilisban rendezi meg először Start-up konferenciáját és a hozzá kapcsolódó versenyt, amivel lehetőséget kínál az ígéretes magyar induló vállalkozásoknak egy komoly szakmai bizottság előtti bemutatkozásra.

ivsz
ivsz


Az IVSZ mindig is elkötelezett volt a fiatal vállalkozók, vállalkozások szakmai fejlődésének segítése iránt. Ennek a törekvésnek egyik állomása volt a Start IT Up kezdeményezés létrehozása, illetve következő fázisa lesz a mostani, induló hazai vállalkozások számára kiírt verseny. A megmérettetés során a jelentkezők közül előzetesen kiválasztott öt start-up cég vagy projekt mutatkozhat be a vállalkozókból, befektetőkből és fejlesztőkből álló bizottság előtt, az áprilisi konferencián. A nyertes bekerül az IVSZ Mentor programjába is és tapasztalt szakemberek segítik vállalkozásuk további fejlődését.

 

A versenyre a kitöltött prezentációs anyaggal lehet jelentkezni 2013. március 10-én éjfélig. Az pályázatokat a startupverseny@ivsz.hu címre kell küldeni, ha a jelentkező bemutatkozó videóval is rendelkezik, akkor egy YouTube-os elérési linkre is szüksége lesz a bizottságnak. A pályázat benyújtása és a rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.


A zsűri tagjai: Bruckner Zoltán (Primus Capital), Brückner Gergely (Figyelő), Józsa Szabolcs (CIT, szakmai szervezőpartner), Szőke Márton (aktív befektető, angel investor) és Vinnai Balázs (IND Group)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.