Hirdetés
. Hirdetés

Újabb neves díjat söpört be a Prezi

|

Árvai Péter lett az magyar, aki megkapta év internetes vállalkozója díjat.

Hirdetés

Árvai Péter a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az „Év internetes vállalkozója” díjat. Az Európai Bizottság a Hub Instituttal közösen ma délután a világ legnagyobb internetes konferenciáján, a dublini WebSummiton jelentette be a döntést. Ezt az elismerést eddig soha nem kapta még magyar cég vagy vállalkozó.

Hirdetés

Az Europioneers díjért 27 országból összesen 1200 vállalkozás indult. Az első körös jelölés után egy 8 tagú zsűri választotta ki azt a 12 céget és vállalkozót, akik bejutottak a döntőbe. A végső győztesről internetes szavazás döntött. Magyar cég vagy vállalkozó még soha sem kapta meg a díjat és az idei döntőben is a Prezi volt az egyetlen magyar cég.

„Nagyon örülök ennek az díjnak, amiért nem csak én, hanem a két alapítótársam, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám, illetve a Prezi-dolgozók közösen dolgoztak meg. A díjak azért is fontosak, mert ezzel egyrészt Magyarország jó hírét visszük a világban, másrészt pedig ezen keresztül sokakhoz eljut az üzenetünk, hogy fontos elkezdeni vállalkozni, fontos hinni magunkban” – mondta Árvai.

Az Európai Bizottság a Deloitte tanácsadó céggel és a Hub Instituttal közösen alapította az Europioneers díjat, hogy ezzel ismerjék el és díjazzák az Európából indult és Európában működő innovatív cégeket. A versenyen olyan cégek indulhattak, amelyek valamilyen új digitális megoldással vagy szolgáltatással innovatív dolgot hoztak létre.

 

Árvai Péter és a Prezi nemcsak a szakmai zsűri szavazását nyerte meg egyhangúan, hanem az internetes szavazást is, így nem volt kérdés, hogy idén ki kapja a “Web Entrepreneur of the Year” címet – indokolta a zsűri a döntést.

A Prezi idén júniusban a ‘Best Founders/Co-founders’, azaz a legjobb (társ)alapító kategóriában nyerte meg a Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot. Akkor a zsűri azzal indokolta döntését, hogy a magyar cég sikere egész Európában példaértékű.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.