Hirdetés
. Hirdetés

Üzleti intelligencia innovációk fizikától irodalomig

|

Két, korábban önálló rendezvény, az Open Source BI és az Innovatív BI konferenciák összeolvadásából született az analitikával foglalkozó Budapest BI Fórum.

Hirdetés

Zömmel huszonéves hallgatóság előtt beszéltek a nagyrészt hasonló korú előadók a háromnapos budapesti konferencián trendekről, technológiai újdonságokról, hazai és külföldi BI-tapasztalatokról. A szerteágazó tematika dacára két kulcstéma világosan kirajzolódott: a nyílt forráskódú vagy ingyenes analitikai eszközök és szoftverek, illetve a felkapott újdonságok, mint az adatvizualizáció, az önkiszolgáló BI vagy a gépi tanulás.

Az első napot gyakorlatilag adatbányászati gyorstalpalónak szánták a szervezők. A bevezető workshopokon többek között a Python, az R, illetve az adatbányászat alapjaival lehetett ismerkedni. Huczman Zsuzsanna szerint az adatelemzés lehetőségét a cégek ritkán aknázzák ki, pedig az olyan nyílt forráskódú megoldások, mint az R vagy a RapidMiner segítségével viszonylag rövid időn belül lehet látványos eredményeket elérni. A szemináriumon szó volt arról, hogy a Watson segítségével hogyan lehet összefüggéseket gyorsan feltárni, illetve a RapidMiner segítségével hogyan lehet prediktív modelleket készíteni. Arató Bence, a BI Consulting Hungary ügyvezetője az üzleti intelligencia aktuális trendjeiről, eszközökről és megoldásokról, a piaci szereplők stratégiájáról és kínálatáról igyekezett körképet adni.

 

Részecskék és más apróságok

A részecskekutatási kísérletek költségesek, erős a verseny a kutatóműhelyek között, a tét pedig nagy - magyarázta Andrew Lowe, a CERN részecskekutatója, miért fordult a figyelem szakterületén a fejlett statisztikai módszerek felé. A nagy hadronütköztető kutatóinak gépi tanulás segít különbséget tenni a kvarkok és gluonok nyomai között. A fizikus elmondása szerint a kutatások eredményei a tudományág egészére nagy hatással lehetnek.

A gázszolgáltatók bevételei erősen függnek az eladott gáz mennyiségétől és árától - fejtegette előadásában Ondřej Konár -, az ár pedig rendszerint az elfogyasztott mennyiségtől. Ezért célszerű volna a fogyasztott gázmennyiségről minden tarifacsomagra, azaz árszintre előrejelzéseket készíteni. Csapatával olyan csomagot dolgoztak ki az egyik cseh gázműnek, amely több tényező figyelembevételével képes előrejelzéseket adni és a beérkező adatokból változókat számolni.

 

Gáz és Nyugat

Egy-egy dm-kampány megtérülése nagyban múlik azon, sikerül-e a megfelelő célszemélyeket megtalálni. Többnyire a várható válaszolók számát igyekeznek maximálni, a megtérülési mutatókat azonban nem szokták modellezni - taglalta Wolfgang Körbitz. Újabb módszerekkel, mégpedig a célcsoport és a kontrollcsoport összevetésével pontosabban megjósolható a marketingkampány hatása, kihagyhatók a kampányból azok, akiktől nem várható visszajelzés, így a teljes ráfordítási költség jobban kiszámítható. Előadásában R programozói környezetben írt modelleket ismertetett.

Az online világban a felhasználók hozzászoktak a személyre szóló, igényeikhez igazított ajánlatokhoz. Amennyiben lépést akarnak tartani a kialakult elvárásokkal és a webáruházakkal, a valós áruházaknak, üzleteknek is alkalmazkodniuk kell a trendekhez - mondta Németh Bottyán. Prezentációjának főszereplője olyan hipermarketlánc volt, amelyik belevágott ebbe az átalakulásba. Hűségkártyát vezetett be, igyekszik személyre szabott ajánlatokat nyújtani vevőinek, különböző csatornákon erősíti az ügyfelei bizalmát, a márkanév ismertségét. Mindehhez - korszerű analitikai eszközökből merítve - digitális marketingkampányokat, névre szóló kuponos akciókat és e-mailes kampányokat társít.

Portik Imre a SAS újgenerációs BI eszközével ismertette meg hallgatóságát (lásd cikkünket a 20. oldalon), amellyel elmondása szerint a felhasználók tetszőleges méretű adatmennyiségen végezhetnek mélyebb analitikai elemzéseket, új készségek elsajátítása vagy az IT bevonása nélkül. 

Szűcs Krisztina a Petőfi Irodalmi Múzeum számára készült ábrákon szemléltette az adatvizualizáció lehetőségeit. A nyers adatokból kinyert vizualizációk képet adtak arról, hogy a Nyugat írói hol éltek és dolgoztak, életük mely szakaszában foglalkoztak a folyóirattal, illetve mely budapesti kávéházakat látogatták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.