2010. szeptember 3., péntek

Itt az Amazon Kindle újabb, csinosított kiadása

2010. július 29., 11:04
A harmadik generációs e-olvasó könnyebb és a képernyője is jobb, emellett árban is a piac előtt jár.

Másfél évvel a Kindle 2 megjelenésére a mai napon jelentette be az Amazon elektronikus könyvolvasójának legújabb változatát, amelyen drámai változtatásokat hajtott végre. A beszámolók szerint egyértelműen a konkurencia elé akar vágni a cég a továbbfejlesztett kijelzővel, gyorsabb navigációval és a teljesen újratervezett külsővel. A Wi-Fi-s változat ára 139 dollár, míg a 3G modult is tartalmazó modellek 189 dollárba kerülnek, azaz lényegesen átlag alatti áron hozzá lehet járni.

Sokat változott tehát a belső és a külső is, mégis, az Amazon nem kívánja Kindle 3-nak hívni az eszközt, egyszerűen marad a Kindle elnevezésnél. Az új kiadás 15 százalékkal könnyebb és 21 százalékkal kisebb, mint a második generációs modell. Ugyanazt az E-Ink Pearl megjelenítőt használja, mint ami a Kindle DX (Graphite) sajátja is volt, azaz 20 százalékkal gyorsabb a képfrissítés, a gyakorlatban ez tetten érhető nem csak a gyorsabb képlefestésben, de a menük zökkenőmentesebb működésében is. Megnövelték a belső tárolókapacitást is, mintegy 3500 könyv fér el rajta a specifikációk szerint, 2000-el több, mint az elődmodellben. Fizikai megjelenését tekintve sokat javítottak az olvasón, tömege pedig 24 dekagrammra csökkent, de nem csak saját elődjénél, hanem azonos képméretű versenytársainál (például a Spring Design Alex eReader-nél) is könnyebb.

 

Ugyan az Amazon nem dicsekszik elektronikus olvasókészülékeinek friss értékesítési adataival, de annyit tudhatunk, hogy most már értékesít annyit, hogy lejjebb alkudhassa az alkatrészek beszerzési árát és újításokkal is felkeresik a gyártók. Ezek arra utalnak, hogy az Amazon jó piaci pozíciót ért el. Hazai megfelelői is akadnak az Amazonnak, idén több kiadó indított elektronikus kiadást és itthoni olvasó illetve iPad e-reader szoftver is kapható.

Az új Kindle előrendelési időszakát megnyitották, a tényleges szállítások augusztus 27-én indulnak.

 


5 hozzászólás

  1. Nicolaos írta:
    2010-07-29 15:02:09

    Jó lenne, ha végre a mi országunkban is beindulna a dolog....

  2. Laci írta:
    2010-07-29 22:38:38

    Csak fizetős tartalmat lehet vele olvasni, vagy mást is. Milyen formátumot támogat?

  3. Egri Imre írta:
    2010-07-30 09:44:46

    Sajnos pontosan nem lehet még tudni. Már a Kindle DX is támogatott egy csomó formátumot (pl. TXT, PDF, MOBI, AZW, konverzióval DOC és képek is), de az EPUB például hiányzott és nincs róla hír, hogy orvosolták-e ezt a hiányt vagy sem. Unicode karaktereket biztosan ismerni fog, mert az előzők is ismernek.

  4. Ssanyi írta:
    2010-07-30 15:16:53

    szívesen kipróbálnám. 3 hete majdnem vettem egy Nook-ot (Barns&Nobel), mert a marketing anyagok alapján fantasztikusnak tűnt, és a wifi-s verzió 149 Usd-ba kerül. Nos kipróbáltam, és sajna lehangolóan lassú volt. A web böngészőt béta verzióúnak mondták, de inkább nem teszek negatív megjegyzéseket róla. Mindenhol fennen hirdetik, hogy mennyiben és miben jobb, mint a Kindle. Nos kíváncsi vagyok, az új Kindle megjelenésére mi lesz a válasz. Ha valaki már kipróbálta, kérem írjon. üdv: S.

  5. Máté írta:
    2010-07-31 23:19:00

    az mit jelent, h nálunk még nem indult be? ha én pl csak angol nyelvű könyveket olvasnék, akkor mindent ok? a gépet netről veszem, ahogyan az ebookot is. vagy itt is ilyen gebasz van, mint az iStore-ral?

Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW