2010. szeptember 3., péntek

Keresés: ivsz

  • Kihívások az infokommunikációban – beszámoló az IVSZ-NHH konferenciáról

    A magyar IKT szektornak határozott elképzelései vannak – a kormányzat pedig dolgozik az IKT akcióterven, amelynek határideje szeptember 1. Az elképzelések azonban már körvonalazódni látszanak, és az akcióterv elkészítéséhez a kormányzat szereplői párbeszédre hívják a szakma képviselőit.

  • Villáminterjú az Év Fiatal Informatikai Vállalkozójával

    Varga Tamás, a Carnation Zrt. fejlesztési igazgatója lett az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója. A Gyurós Tiborról elnevezett kitüntetés díjazottját, aki épp Szicíliában vesz részt egy Sitecore programon (és emiatt személyesen nem is tudta átvenni a díjat), a Computerworld e-mailben érte utol egy villáminterjú erejéig.

  • Interjú az Év Informatikai Cégvezetőjével

    Schvarcz Zoltánt, az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját választotta a Gyurós Tibor díj Bíráló Bizottsága az Év Informatikai Cégvezetőjének. Schwarcz Zoltán telefoninterjút adott a Computerworldnek.

  • Átadták az idei Gyurós Tibor díjakat

    13. alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat, amellyel minden évben az infokommunikációs szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatvezetőit és fiatal tehetségeit ismerik el. A Gyurós Tibor nevét viselő díj Bíráló Bizottsága idén is a szakma legtöbb szavazatot kapott jelöltjei közül választotta ki a két díjazottat. 2010-ben az Év Informatikai Cégvezetője Dr. Schvarcz Zoltán, az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Varga Tamás, a Carnation Zrt. fejlesztési igazgatója lett.

  • A szolgáltató érdekképviselet - interjú az IVSZ új elnökével

    Május 6-án az Informatikai Vállalkozások Szövetsége rendes éves közgyűlése meggyőző többséggel választotta elnökké Laufer Tamást. Az új elnököt terveiről, az IVSZ jövőbeni szerepéről kérdeztük.

  • Megválasztották az IVSZ új elnökségét

    A tegnap megtartott rendes éves közgyűlésén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége új elnököt és informatikai alelnököt választott, valamint döntöttek az Etikai és Fegyelmi Bizottság megüresedett pozícióiba delegált új tagok személyéről is. A közgyűlés döntött a szövetség szervezeti struktúrájának átalakításáról is.

  • Klotz Tamást leigazolta a Microsoft

    Új üzletfejlesztési technológiai igazgató csatlakozott a Microsoft közigazgatási üzletágához Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára személyében.

  • Elnököt és alelnököt keres az IVSZ

    Május 6-án tartja közgyűlését az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. Ekkor a tagság új elnököt és informatikai alelnököt választ.

  • Konferencia: Magyarország és a digitális írástudás a XXI. században

    Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a MEFIT Alapítvány által szervezett rendezvény az e-Skills országos eseménysorozat tapasztalatait foglalja össze március 30-án.

  • e-Skills Week: fókuszban a digitális tudás

    Az e-Készségek Hetén az informatikai, digitális tudás fontosságáról tartottak előadásokat országszerte. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elvárások általában magasak az alkalmazottakkal szemben, ám a képzés sokszor nem biztosított.

Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW