2010. szeptember 3., péntek

Telenor néven folytatja a Pannon

2010. március 18., 14:20
A második legnagyobb hazai mobilszolgáltató három hónapon belül Telenorra változtatja 1994-es alakulása óta használt nevét. Az arculatváltás Anders Jensen vezérigazgató szerint komoly üzleti ambíciókkal is társul, a vállalat komoly energiákat kíván fordítani a mobil szélessáv penetrációjának növelésére.

A Pannon csütörtökön bejelentette, hogy rövidesen tulajdonos anyavállalata, a norvég Telenor nevén folytatja tevékenységét. A vizuális arculatváltást már 2006 februárjában végrehajtotta a cég, az azóta már megszokott "propelleres" (mások szerint virágot ábrázoló) logó és kék-fehér színvilág mellett három hónapon belül a Telenor névvel ismerkedhetnek a Pannon jelenlegi és jövőbeli ügyfelei. Anders Jensen, a hazai leánycég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a rebranding mellé új üzleti ambíciók is társulnak, a vállalat célja a Digitális Magyarország kezdeményezéshez csatlakozva a vezeték nélküli adatkapcsolatok piacának kiterjesztése lesz egy 2020-ig tartó hosszú távú terv keretében.

Anders Jensen vezérigazgató, Pannon/TelenorA 2009-es év természetesen a Pannont sem hagyta érintetlenül. 177 milliárd forintos éves árbevétele mellett nyeresége 3,6 milliárddal 73,4 milliárd forintra csökkent, februárban pedig 3 milliárdos költségcsökkentési programot tett közzé 2010-re, amelynek 250 alkalmazott elbocsátása is részét képezi. A megtakarított pénzt részben kutatásokra fordítja a cég, tavasszal kezdi például a következő generációs (4G) LTE-hálózat tesztelését hazánkban.

Piaci részesedés szempontjából vegyes a kép a Pannon számára, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) januárban közzétett jelentése szerint a cég a mobil előfizetések teljes számát tekintve félszázalékos csökkenéssel 34,52 százalékos részesedéssel zárta a tavalyi évet. (A T-Mobile is gyengült, bár valamivel kisebb mértékben, a Vodafone pedig 1 százalékkal növekedett.) A mobilinternet-piacról közzétett januári NHH-jelentés viszont már arról tájékoztat, hogy a szolgáltató részesedése több mint 1 százalékos erősödéssel 29,35 százalékra nőtt, miközben a T-Mobile és a Vodafone is csökkent ebben a szegmensben.

Anders Jensen elismerte, a tavalyi év nehéz időszak volt cége számára, ám arra figyelmeztetett, hogy a növekedési lehetőségek biztosítása elkerülhetetlenné tette az átszervezést. Ennek jegyében 2010-re még stabilizációt, 2011-re pedig már növekedést prognosztizál a Pannon.

A mobilinternetben hisznek

Az arculatváltás háttere kapcsán elhangzott, a mobilpiac bővülése szempontjából a hang(hívások) uralmát rövidesen az adat(hívások) uralma váltja fel. A névváltoztatást ezért megpróbálták összehangolni az új kihívások és lehetőségek megjelenésével. Bár az internet-penetráció az elmúlt 8 évben gyorsan növekedett Magyarországon, a jelenlegi adatokkal csak a középmezőnyben vagyunk a többiekhez képest. A mobilinternet dinamikusan erősödött 2009-ben, aminek oka a vezérigazgató szerint könnyen megérthető: a vezeték nélküli mobilinternet helytől és időtől függetlenül hozzáférhető, és közel hasonló élményt nyújt, mint a hagyományos, vezetékes internetkapcsolatok (erről azért megoszlanak a vélemények).

A Boston Consulting Group által a Pannon megbízásából készített magyarországi felmérés 91 százalékos otthoni és 96 százalékos vállalati internet-penetrációt jósol 2020-ra. A kutatás szerint ekkorra a szélessávú kapcsolatok 54 százaléka már vezeték nélküli mobilinternet lesz. Mindez pozitív makrogazdasági tényezőkkel járhat, az elemzők számításai alapján jelentős mértékben növelheti a GDP-t, 88 ezer új munkahelyet és 44 ezer új vállalkozást teremthet hazánkban. A mobilinternet lehetőségeit az egészségügyben, az oktatásban és a kormányzatban egyaránt hasznosítani lehet, ehhez azonban megfelelő jogi szabályozás és átlátható technológiai roadmap szükséges. A Pannon ezért hosszú távú befektetéseket tervez a piacon, és a Digitális Magyarország program részeként akadémiai és iparági partnerekkel együtt közös pilotprojekteket tervez szerte az országban.

A vállalat a következő három hónap folyamán hajtja végre a márkaváltást, és szintén ebben az időszakban várható a beharangozott befektetések és pilotprojektek részleteiről szóló részletesebb tájékoztatás.

A Telenor a világ hatodik legnagyobb mobilszolgáltatójaként 174 milliós ügyfélkörrel bír 13 európai és ázsiai országban, ezen belül a Pannon 3,6 millió előfizetővel rendelkezik itthon.

87 hozzászólás

  1. Consti írta:
    2010-03-18 15:47:40

    FÚÚJ

  2. LaciBÁCSI írta:
    2010-03-18 16:23:30

    Telefonom kijelzőjén mikortól lesz olvasható a telenor felirat? Automatikusan megtörténik az logóváltozás vagy csak az új sím-kártyán lesz olvasható csak a telenor felirat?

  3. Asmodeus írta:
    2010-03-18 16:48:54

    Gondolom, ahogy a "Pannon GSM" és "Pannon" név váltás is "manuálisan" új kártyával történt, így valószínűleg most is az új simkártyával lesz a név más.. bár ki tudja az újabb sim kártyák képesek-e változtatni a nevet...

  4. T.O írta:
    2010-03-18 19:05:26

    nekem még pannon gsm-es idöszakba vett sim-em van,és magától átállt a pannonra,szóval gondolom átáll majd a telenorra is

  5. PCG írta:
    2010-03-18 20:34:56

    Semmi köze a SIM kártyának a megjelenítendő névhez, mert nem névként van rögzítve...

  6. ee írta:
    2010-03-19 14:29:18

    rettentő fontos információ, hogy mi van a telefonon felirat :)

  7. szempont írta:
    2010-03-19 20:04:57

    És ezzel vége a nemzeti mobiltársaságnak. Már a nevét is kidobták. 1994-ben még volt magyar tudat magyarországon. Most már mindenki mindent megvehet, majd tönkre is tehet.Lásd Ganz, Tungsram, Csepel stb... Szovjet uralom után nyugati. Csak így tovább...

  8. nemtom írta:
    2010-03-20 16:17:48

    szempont a PANNON se volt magyarabb mint a telenor, viszont ugyanúgy telefonálhatsz, és magyar embereknek ad munkát. Ha minden áron magyar termékkel akarsz kommunikálni beszélgess...

  9. hammer14 írta:
    2010-03-22 15:27:41

    Remélhetőleg a telenor teljes értékű netet fog adni,bár valószínűtlennek tartom,de a remény hal meg utoljára!

  10. madmaxman írta:
    2010-03-24 16:15:59

    Geci telhetetlen anyjukat 73 milliárd a nyereség és 250 embert mégis ki kell rúgni? Ez nem normális világ... A név igen is fontos mert legalább az magyar volt, bezzeg 1 norvég hogy tiltakozna a Pannon ellen!!!

  11. Turul írta:
    2010-03-24 16:53:59

    Szerintem a Pannon név eltörlése nagyon sokba kerül nekünk, hiszen a névváltoztatás költségeit (kiadványok, szórólapok, WEB, cégjelzések, SIM kártyák stb.) úgy is a régi Pannonosokkal fizettetik meg. A 73 milliárdos nyereséget tartani kell! Megoldás: azonnal szolgáltatót kell váltani! Én ezt teszem, hiszen a magyar szolgáltató illúziója sem köt már a Pannon név elvesztésével.

  12. agika írta:
    2010-03-24 19:49:45

    Ne haragudjatok, de borzalmas ez a név. Nem maradhatna a régi Pannon név. Annyira nem tetszik az új név, hogy azon gondolkodom lehet, hogy átmegyek más mobilszolgáltatóhoz.

  13. Jocóka írta:
    2010-03-25 04:41:40

    Megint eltünik egy "magyar" cég, legalább is nevében magyar. Nekünk magyaroknak, nem biztos, hogy jót tesz ez a név váltás. Szerintem üzletileg sem egy jó húzás. Elsőre teljesen idegenül, ridegül hangzik ez a név, lehet megszokás kérdése az egész. Miért nem lehet ezeket a fejlesztéseket Pannon néven megvalósítni?

  14. Xavi írta:
    2010-03-25 11:01:50

    Eddig két dolog miatt álltam ellen más szolgáltatók kedvező ajánlatainak. Egyrészt, mert 13 éve Pannonos vagyok, másrészt a név azt sugallja, hogy magyar cégnél költöm telefonálásra a pénzemet. A TELENOR név mindent megváltoztat. A Pannon nem csak nevében változott, hanem számomra a TELENOR magyarországi leányvállalatává silányult, tehát egyenlővé vált a másik két hazai szolgáltatóval. Most már semmi nem tart vissza, hogy váltsak.

  15. Don írta:
    2010-03-25 19:06:44

    Csatlakozom Xavihoz.

  16. GalaxyGirl írta:
    2010-03-26 13:31:07

    Elég fura ez a névváltás de biztos ílyen volt amikor a Pannon GSM átváltott Pannonra...De a telenor már rég megvette a Pannont de a myagyarok a Pannon névhez ragaszkodtak..Nos én büszke vagyok hogy eddig tudtunk "visszatartani" egy nagy céget de várom a változást.Bár nem lesz valami nagy változás csak pár készülék....Na jó nem pár...És ebből is látszik hogy gazdasági válság van..........

  17. Roland írta:
    2010-03-26 19:30:07

    A Pannon 1994-től a Telenor 100%-os tulajdona, tehát amióta megjelent Magyarországon. Így mindig is norvég vállalat volt csak a neve csengett magyarosan.

  18. Tom-Boy írta:
    2010-03-26 23:32:05

    Így van Xavi! Én őspannonos vagyok, de annyira értelmetlennek, és indokolatlannak tartom ezt az erőltetett név változtatást, hogy inkább váltok! És másokot is erre buzdítok! Mutassuk meg a pézéhes multinak, hogy nem packázhat csak úgy kénye-kedvére!

  19. thing írta:
    2010-03-27 19:48:46

    Frissebb, lágyabb, jobb. http://jela.hu/?p=811 :-)

  20. ARTeomo írta:
    2010-03-30 17:20:03

    A Pannon névváltoztatását racionális érvek nem támasztják alá, azonban magyar identitás érzetet sértenek. Javaslom, hogy a névváltoztatás ellen kezdeményezzünk tiltakozást minden lehetséges fórumon.

  21. Luky írta:
    2010-03-30 21:08:46

    Én már váltottam telenor az biztos h rajtunk húzznák be a névváltás költségeit!!!!

  22. ARTeomo írta:
    2010-03-31 20:05:01

    Anders Jensen: recept a piacvesztésre...

  23. bohus70 írta:
    2010-04-02 20:25:46

    Gyerekek a voda és t-mobil nem pénzéhes multi!!!!!

  24. argyre72 írta:
    2010-04-03 20:35:36

    letelt az a bizonyos időszak ami alatt kedvezményt kaptak, most ezzel a névváltással milliárdokat 'írhatnak le' fejlesztés címén...ki van ez találva, westel is megtette

  25. ARTeomo írta:
    2010-04-10 20:30:30

    Amennyiben erről van szó, úgy kössük ki a kedvezmények feltételéül a régi név megtartását! Ez nem kerül semmibe.

  26. Dodo írta:
    2010-04-22 20:05:11

    Az egész csak megszokás kérdése. Szerintem sokan amúgy sem a név miatt választanak szolgáltatót, hanem az általa nyújtott szolgáltatások miatt. Annak idején s Westel uyganezt megjátszotta. Indulása óta Westel volt, aztán gondoltak egy nagyot és felvették a német anyavállalat nevét a T-mobile-t. Akkor is voltak sokan akik zúgolódtak ez ellen, de attól a pár embertől nem lett kevesebb a cég és a cégvezetők pénze. Így lesz ez most is. Lehet, hogy lesz pár ember aki átmegy másik szolgáltatóhoz, de a többség úgyis marad. Főleg ha kitalál valamit amivel kedvezőbb csomagokat ajánl mint versenytársai.

  27. Nyuszika7H írta:
    2010-04-27 11:19:38

    Én T-Mobile-os vagyok. A Westel után tetszett a T-Mobile. A Pannon GSM után is a Pannon. A Pannon után a Telenor… na, az már nem! Ennyit akartam mondani.

  28. sanyi52 írta:
    2010-05-05 17:22:47

    gyerunk a vodafonhoz legalab jutalmat is kapunk

  29. capatalp írta:
    2010-05-09 23:59:21

    A cég neve nem mindegy? Azt nézd milyen ajánlata van a számodra. Ha eddig bárki is azért volt Pannonos mert így hívták akkor azt nagyon sajnálom. Azt kell nézni, hogy milyen ajánlata van! Mindenki a neki legjobb ajánlatot válassza! Egyébként a névváltás a cég egyik üzleti irányvonalának a fontos eleme ami az hogy a márkanév a jövőben egyértelműen el legyen helyezve a piacon és egyértelműen azonosítsa a céget és törekvéseit, amelyeket a Telenor név égisze alatt kíván megvalósítani. A T-Mobile és Vodafone márkanevek is globális márkák, ahogy a Telenor is. Aki csak az új név miatt vált szolgáltatót annak hajrá :-), de azért majd pár hét múlva nézze meg az ajánlatokat a Telenor Magyarország honlapján :-) Üdv. Mindenkinek! 'egy pannonos, aki az is marad akárhogy hívják, mert jó a tarifacsomagja :-)'

  30. T írta:
    2010-05-12 13:09:25

    Nagyon nagy hülyeségnek tartom,hogy sokan azt mondják,hogy mert Telenor lesz a név azért fog váltani! Valaki elkezte ezt és a többi folytatja nagyon vicces!Teljesen mindegy a név ha a szolgáltató jó!

  31. VG írta:
    2010-05-18 11:06:20

    Köszönöm.Van itt másik szolgáltató is.A magam részéről befejeztem ezzel a céggel,és szégyellje magát,aki ilyet kitalál!!EZ MAGYARORSZÁG!!Mi az,hogy a Pannon sem volt magyarabb név?Nevetnék,ha nem kéne sírni ezen.Más országból úgy vágnák ki őket,hogy csak úgy nyekkennének.De csak vegyétek,magyarok."Langyos a sör,ha nekünk így is jó".(Zorán)

  32. Tmh írta:
    2010-05-18 15:33:35

    Én nem voltam sosem Pannonos, nem is tervezem, a kiváncsiság miatt olvastam csak el ezt az oldalt. Capatalpnak, a név teljesen mindegy, pláne ha soha sem volt magyar, s nemtom-nak is igazat adok, mert ha problémánk van a külföldi szolgálatásokkal, termékekkel, akkor tényleg ne használjunk telefont, autót, motort, stb., s a ruhákról nem is beszélve. Ahelyett, hogy a Telenor nevén görcsöltök, s fontos a magyarság,inkább adjatok régi magyar neveket gyermekeiteknek, unokáitoknak. S az a tapasztalatom, ha szép régi magyar neveket hallanak az emberek, akkor egyből úgy néznek, mint ha a Marsról jöttél volna. Vagy az nem taszító, hogy pl.: Choppereken, Harley motorokon, amikről automatikusan USA jut az ember eszébe, magyar zászló van? Na mindegy...az biztos, hogy némelyik hozzászóláson jót kacagok.

  33. Tmh írta:
    2010-05-18 15:35:43

    Én nem voltam sosem Pannonos, nem is tervezem, a kiváncsiság miatt olvastam csak el ezt az oldalt. Capatalpnak adok igazat, a név teljesen mindegy, pláne ha soha sem volt magyar, s nemtom-nak is igazat adok, mert ha problémánk van a külföldi szolgálatásokkal, termékekkel, akkor tényleg ne használjunk telefont, autót, motort, stb., s a ruhákról nem is beszélve. Ahelyett, hogy a Telenor nevén görcsöltök, s fontos a magyarság,inkább adjatok régi magyar neveket gyermekeiteknek, unokáitoknak. S az a tapasztalatom, ha szép régi magyar neveket hallanak az emberek, akkor egyből úgy néznek, mint ha a Marsról jöttél volna. Vagy az nem taszító, hogy pl.: Choppereken, Harley motorokon, amikről automatikusan USA jut az ember eszébe, magyar zászló van? Na mindegy...az biztos, hogy némelyik hozzászóláson jót kacagok.

  34. Kitty írta:
    2010-05-18 18:38:18

    Hát én nem is tudom ki ez a fasz fej aki ezt a köcsög nevet találta ki??!Miért nem maradhat pannon ?Tisza nevetséges neve van !"kérek egy telenoros feltöltést"Röhej !!Undoritó név!!!!!

  35. Szégyen! írta:
    2010-05-18 21:26:55

    Ez egy vicc hogy mi semmit sem tudunk nyereségesen üzemeltetni. Már nem csak a sivatagi dzsedik jönnek elorrozni mindent de ilyen halszagú fókavadászoknak is terem itt a babér. Szégyen! Náluk ezt megcsinálják tombol az egész közösség. Nálunk meg? Bejelenti a miniszterelnök milyen büszke hogy egy mukk nélkül húzhatták le rólunk a sokadik bőrt és nem nyavalygunk úgy mint a görögök vagy az egész világ ha kirabolják őket. A legbirkább közösség a világon a magyar!

  36. Farkasölő Edmund írta:
    2010-05-19 12:45:52

    Kitty írta: "kérek egy telenoros feltöltést"Röhej" Ne haragudj, de mi ezen a röhej? A "kérek egy pannonos feltöltést" miért jobb? Szerintem az is ugyan olyan hülyén hangzik, csak már megszoktad. :)

  37. Gábor írta:
    2010-05-19 16:31:00

    A Pannon sohasem volt magyar cég! Megalakulása óta a Telenor tulajdona. Ahogy a Westelt is a T-Mobile birtokolta. Aztán jött a névváltás. Szerintem írjatok levelet Vona Gabinak, hogy vonuljanak ki az ülésteremből, vagy inkább gyújtsátok fel a Pannon (Telenor) Törökbálinti székházát. Úgyis jön a tv ostrom 4. évfordulója. :DDDDD Komolyan, már megint a politika? Egy mindig(!!!) is Norvég tulajdonú cég nevet vált, és beindul a csőcselék. Nyomjátok tele a gyakori kérdések oldalt is ezzel, és linkeljetek be valami labanc infós tényfeltáró cikket, ami majd levonja a következtetést, e mögött is ők állnak, ez is része a haditervnek hogy elfoglalják az országot, 24. órában vagyunk, lépni kell, zárjuk le az erzsébet hídat, az úgyis közel van az Astoria Pannonhoz. Wáááááááááááá Mekkorát röhögtem. Egy normális, nem olyan Telenoros (Djuice ág)

  38. Vivien írta:
    2010-05-19 17:55:28

    Szerintem amúgy tökszi mindegy,hogy mi a név....úgy gondolom az életben vannak ennél sokkal nagyobb problémák,mint hogy ezen rágódjunk..:)))

  39. Dani írta:
    2010-05-19 18:10:17

    Hát... kicsit hideg zuhany ként ért amikor megláttam a telefonom kijelzőjén megláttam a "Telenor HU" feliratot és eszembe jutott a tegnap látott reklám... :D Először kicsit felháborodtam mert a Pannon nekem is jobban bejön, de pár perc múlva már nem is érdekelt! xD Kár ezen felháborodni és ezzel vesztegetni az időt. Váltani nem fogok mert a T-mobile-t nem szeretem a Vodafone-val kapcsolatban meg nincsenek jó tapasztalataim. (Több haver panaszkodott hogy gyenge a térerő, recseg stb.) Marad a Telenor! :D

  40. szabi írta:
    2010-05-19 19:01:29

    Nekem úgytűnik, most kezdték a névváltást, mert ma már vagy negyedjére írja ki a telefonom, hogy "helyezzen be sim kártyát". Aztán kivettem, visszatettem és megint normálisan működik (csak éppen még Pannon névvel

  41. szabi írta:
    2010-05-19 19:03:17

    ) bocs, a másik zárójel lemaradt

  42. szabi írta:
    2010-05-19 19:05:01

    amúgy nekem semmi kifogásom az új névvel

  43. gaboca írta:
    2010-05-19 19:30:06

    ma reggeltől látható a telenor

  44. Dr Jony írta:
    2010-05-19 20:05:32

    Szerintem várjuk meg mi is lesz telenor óhaja, kereszbe tesz e a régi pannonosoknak ? v... a név nemigazán ... de megszokjuk ha jó lesz maradok!!

  45. L írta:
    2010-05-19 23:01:33

    Gábor te egyszerű vagy, mint egy faék, vagy mint egy lejtő.A tulajdonosi szempontból ugyan úgy mindegy, mint a pannon telenor esete!

  46. Gábor írta:
    2010-05-19 23:22:58

    Köszönöm, de egyenlőre csak a nyakam fásult el attól hogy a sok hülye fxx magyarkodó hozzászólást olvastam. Azért az ne felejtsétek el hogy telefonálni mentünk a Pannon Telenor pumához, nem másért. Biztos nincs igazam, a Vodafonehoz azért mennek mert az piros és éljen a volt Pártunk és kormányunk, a T-Mobile rózsaszín, tehát barbi és meleg. Ugye milyen ostobaság ez? Ugyanúgy értelmetlen, ez a pannon a neve, akkor az magyar és ha 120 a percdíj akkor is ez kell, de ha telenor és 5 Ft akkor az nem, mert nem magyar. Csak meglep hogy már ez is politika. Nyílván én vagyok a vidéki lejtős faék. :D Ez tetszett, jót nevettem rajta.

  47. Matyika írta:
    2010-05-20 10:38:53

    nah elsösorban..Szerintem tök mindegy a név..Melyk szolgaltató ad belfoldi vezetekes hivast 5ft/percért?azert ez odab..sz.a kijelzon megjelenö név mindegy nekem mar 2 éve djuice-t ir:D harmadik:Pénzéhes multi errol beszelhetnénk.. a voda,digi,upc,nem az?Akkor ne nezzetek tv-t ne telefonaljatok..Miert?pl az hogy cseng hogy jupiszi?undoritó...

  48. Matyika írta:
    2010-05-20 10:40:33

    Gábor tetszett a hozzaszolasod..

  49. Matyika írta:
    2010-05-20 10:47:38

    Emellett most talaltam:Dba..tatjatok a telenort.. tudjatok rolla hogy a jupiszi tányéros tv is telenor muholdrol jon..xd http://www.sat.hu/read.php?id=1754

  50. Matyika írta:
    2010-05-20 23:53:14

    ja és amúgy meleg vagyok

  51. Wolfram írta:
    2010-05-21 01:58:30

    az egyetlen márka volt, ami érzelmi töltettel bírt. volt. mostantól egy arctalan, multicég. eddig bírtam, ezután ha lehet, kerülöm.

  52. Wolfram írta:
    2010-05-21 09:23:30

    Annyira erzelmi töltettel birt hogy annyira megszerettem hogy sírtam utánna..ha hiszitek ha nem fel dugtam magamnak az uj telót és élvezkedtem rajta...

  53. Csanád írta:
    2010-05-21 12:46:39

    Én először Vodás ként kezdtem... De aztán Pannon-os lettem, de számomra ez a Telenor név taszító. Az tény hogy multi, nem magyar meg minden, de az akkori vezetőségnek ezek szerint volt annyi mersze hogy magyar ra utaló nevet adtak a magyar leányvállalatnak ( mert hozzáteszem a pannon szerintem latin eredetű), számomra csak az bosszantó hogy a mostani vezetőség ennyire nyomi hogy mindezt nem meri megtenni... hal ki a magyar öntudat bárki bármit mond

  54. Dani írta:
    2010-05-21 16:53:31

    Újra csak azt tudom mondani: Nekem tök 8 a név! Még nem volt időm részletesen átnézni de van egy olyan csomagjuk amiben 5Ft/perc a net és nincs havidíj? Ha ez tényleg így van akkor tényleg nem érdekel a név!:D

  55. blazsi írta:
    2010-05-21 21:20:48

    Az én telefonom még mindíg a Pannon GSM-et írja ki.

  56. von Gaby írta:
    2010-05-21 21:35:16

    Ha valaki olyan helyen használja a mobilnet elérést ahol kicsi a sávszélesség többet fizet a gyengébb szolgáltatásért. A szolgáltatónak meg nem érdeke fejleszteni a hálózatot, mert minél lassabb annál több időt tud kiszámlázni.

  57. Lali írta:
    2010-05-21 23:20:47

    Dani ez télleg igy van 500 ft 200 db sms illetve vezetekes hivas 5ft/perc+5ft kapcsolasi dij.azaz ha beszelsz 10 percet 55 ftodba fáj minden belfoldi vezetekesre:)ez azert..jooo

  58. Lynch írta:
    2010-05-22 00:37:22

    Szerintem annak örüljünk, hogy nem az ázsiaiak vették meg a Pannont. Amúgy az Észak-Európaiak (skandináv félszigeten élők) ritka okosak. Éppen a norvégoknál van már hidrogén hajtású autó. Szerintem inkább tanulni kéne a pajtiktól, nem elküldeni őket a náthásba.

  59. Chris írta:
    2010-05-22 08:34:34

    Szerintem is jobban hangzik a Pannon, de a Telenort is meg lehet majd szokni. A név nem jelent semmit! Eddig sem volt magyar, és ezután sem lesz! Sokan írják, hogy váltanak, mert nem akarják a Telenor nevet, mert a Pannonnak magyarosabb volt a csengése... És akkor ha a Vodafonenál, Vagy a T-Mobilenál lesztek az mivel jobb? Én egy név miatt biztos nem váltok egy másik ugyan annyira idegen névre. Én is örültem volna ha marad a Pannon név, de ez van! Nem mi döntjük el, hogy mi a név, hanem a tulajdonosa! A percdÍj számÍt, nem a név!!!

  60. kovacspapa58 írta:
    2010-05-23 13:50:13

    Világ életemben( amióta van mobil nálunk) Pannonos voltam,de nem azért mert a név tetszett,hanem azért mert a T-mobil térerő gonddal küzd ott ahol én lakom.A Pannon pedig még sehol az országban nem hagyott cserben.Az is igaz hogy a T-mobil sokkal jobb perc díjjal és szolgáltatással piac vezető,de sajnos nem tudom kihasználni .Egyébként a lőtéri kutyát nem érdekli hogy mi a neve a szolgáltatómnak,csak tudjak telefonálni bárhol is vagyok az országban.Most ez a Telenor egyedüli dolgot visz véghez,ez pedig a mobilról vezetékest 5Ft/ perc! Azért ez nem semmi.Kíváncsi leszek hogy a többi szolgáltató mit lép erre? Ez a Telenor még a percdíjait levihetné és akkor csúcs szolgáltató lesz idehaza.

  61. Zlotya írta:
    2010-05-24 09:53:47

    igen lehet szidni a telenort..csak a neve valtozott jo percdijak es miegysmas...ezt kukk meg! http://www.hackthat.net/df/ddos/102346/index.hack

  62. kasta írta:
    2010-05-25 18:38:47

    Ez komoly cirkusz...14 év után más szolgáltatóhoz megyek!

  63. Kakadu írta:
    2010-05-27 11:36:58

    Bár ennyi gondom lenne hogy mi jelenik meg a telómon!!nagyon elmebeteg aki egy névért ilyen ciriburit csinal:D

  64. Kárókatona írta:
    2010-05-30 10:50:52

    Sikertelenül próbálom SMS-ben a regisztrálást az 5 Ft/vezetékes hívás szolgáltatásra. Minden esetben technikai hiba üzenetet küldenek vissza. Tud valaki segíteni? Üdv.: Kárókatona

  65. Kakadu írta:
    2010-05-30 22:08:25

    neten,vagy a 1741 .. vezetekeshivo rövid betukkel

  66. Látóka írta:
    2010-05-30 22:40:40

    Magyarországot hogy fogják hivni pár év múlva,tudja valaki?

  67. Kinetikus írta:
    2010-05-30 23:08:51

    Igen tudom. A zászló közepére képzelj egy 6 águ csillagot.

  68. Látóka írta:
    2010-05-30 23:13:58

    Na ne,akkor inkább telenor,mint teleiz...

  69. madda írta:
    2010-06-01 15:56:34

    kit érdekel mi a neve egy szolgáltatónak??? olcsón telefonálhassak, évente kapjak új mobilt olcsón, legyen lefedettsége mindenhol, legyen mobilnetem is mindenhol és főleg olcsón, roamingolhassak olcsón, gyors és kedves legyen az ügyfélszolgálat ha kell, tudjak neten is ügyetintézni, legyen sok boltjuk minél közelebb a lakcímemhez és ha ez mind teljesül miattam napi szinten átnevezhetik magukat arra amire csak akarják, mert nem az a lényeg milyen emblémát rakx a kocsidra attól a belbecs ugyanaz marad!

  70. dagatt írta:
    2010-06-01 16:39:38

    azon veszekedtek hogy mi a neve pannon vagy telenor én a szolgáltatás és a tarifa árakat nézem.

  71. m6 írta:
    2010-06-01 19:51:16

    Eddig is külföldi tulajdonban volt a "Pannon". Most, ha átmész egy másik szolgáltatóhoz bosszúból--mert elvették a magyar nevét, ugyanúgy egy külföldi multi zsebébe rakod a pénzt, aki természetesen hatalmas adó és egyéb kedvezményekkel talicskázza ki a profitot. A T-com német a Vodafone angol tulajdon. Csak magaddal szúrsz ki, ha átmész másik szolgáltatóhoz. Ha viszont szeretsz állandóan más számokról telefonálgatni, a megszokott számod helyett ismerőseid elől bújkálni, csak menjél......

  72. philippes írta:
    2010-06-02 22:43:46

    ez az egész az adómentesség vagy az adókedvezmény miatt lehet.én egy üzlethálózatnál dolgoztam,de az üzemeltető neve kétszer is változott még ott voltam.vagy lásd julius meinlből lett match stb.300 milliót spórolnak 250 emberen és a szolgáltatás jó sőt nagyon jó lesz? ez,hogy lehet?ha 500 embert rúgnának ki akkor kifogástalan lenne? gratulálok telenorvég!lehet,hogy átállok a vodkafonhoz az sem magyar,de az nem változtatta meg a nevét.a pannon legalább hangzásban magyar,ha tulajdonban nem is.gratulálok mr. jensen remélem egyre kevesebben lesznek.ismerőseim váltanak szolgáltatót.nem tudom milyen a marketingese,de előtte készíthettek volna közvélemény kutatást.valószínűnek látom sok ügyfelet vesztenek.így még több dolgozót kell elküdeni,mert jócskán csökkenhet a nyereségük. takk! (köszönöm /norvégül/)

  73. philippes m6nak írta:
    2010-06-02 22:45:25

    lehet a számot már elég régóta hordozni bocs

  74. philippes m6nak írta:
    2010-06-02 22:48:30

    talán érdekelt vagy a telenornál?vagy az egykori pannonnál?nokiás dobozod van?

  75. sötét d'ark írta:
    2010-06-03 14:09:42

    A Pannon GSM (magyar cég) megszűnt, helyette felvásárolta a Telenor (norvég cég). A Matáv (magyar cég) és a Westel (szintén magyar cég) is megszűnt, helyette felvásárolta a Magyar Telekom (német cég). És még sorolhatnám... - Ami magyar cégé, megszűnik...

  76. dagatt írta:
    2010-06-04 06:29:48

    sötét d'ark az lehet hogy magyar cég voltak.de mond mi nem szünik meg ebben az országban.van egy mondás pénz beszél kutya ugat.

  77. jakobs írta:
    2010-06-07 17:06:23

    miért kell mindent megváltoztatni? talán tőbb lessz a bevétele a pannon_nak ha nevet vált?

  78. tequila írta:
    2010-06-09 18:33:42

    többen is írtátok h már a kezdetektől a telenor volt a tulajdonos, csak a nevében volt magyar, ez nem igaz 1994-ben, megalakulásakor a telenornak mindössze néhány százalékos részesedése volt benne, legalább 7-8 tulajdonos volt, köztük több, akkor még magyar, állami cég (pl Mol, Antenna Hungária, Videoton). Úgyh ha csak részben is, de igenis magyar volt. Eladták ezt is, mint annyi mást. :(

  79. kunki írta:
    2010-06-11 13:33:09

    Megpróbálják megmagyarázni nekünk, hogy milyen átütő erejű fejlesztések zajlanak majd a névváltoztatás után.Üzleti maszlag. Világosan látszik, hogy a globális szemléletmód mentes mindenféle jóérzéstől. Magyarország a multicégek játszótere, nulla befolyással.Ezt tette velünk a 20. század. Ez a név egy hányadék.Őszintén remélem, hogy bukta lesz az arculatváltás. Ez kb olyan lehet, mint amikor Amerikában megváltoztatták a Coca Cola ízét és csomagolását, majd a közfelháborodás hatására visszahozták a régi kiszerelést. Csak ez Magyarország. Itt el lehet venni a nemzeti öntudat utolsó foszlányait is minden következmény nélkül.

  80. bakter írta:
    2010-06-11 18:46:09

    Maszlag? Nem maszlag, hanem a nép butitása. Vedd magyar ezt kapod. Egy mankoval járó, törött szárnyú nemzet lettél. Hamarosan a szádba rakják, megrágva az ételt, ha egyátalán kapsz. Szemlélet váltás, fejlesztés, egy rendszerváltás? Mind a tizenvalamennyedik (magyar) kissebbség terhére. Jól mondják: ki kell lépni. A magyar szolgáltatást kell követelni. Akkor talán változik az ország léte.

  81. Ica írta:
    2010-06-23 03:34:06

    Legalább volna termékkatalógus,de az üzletben a netre hivatkoznak, de most még megnyitni sem lehet. hát ennyit a telenorról.

  82. Szomorúan Magyar írta:
    2010-06-26 17:55:34

    Sokan írták, hogy eltűnt egy (nevében) magyar cég újra. Jó. De ha folyton csak sírtok, meg bőgtök, soha nem fog megváltozni semmi. Én ezer éve vodás vagyok, és igen, ha pannonos lennék átvinném a számomat a vodához, mert buzi rózsaszínű (jajj bocsánat MAGENTA) én nem leszek. Kedves jó érzésű nemzettestvéreim lehet választani: A buzi szín, az izraeli kék-fehér, vagy az árpádsávra """hasonlító""" piros-ezüst! Én az utóbbira szavazok! leszarom milyen árakat diktál! Leszarom, hogy nincs vh-s sms. De legalább van SOS feltöltés. Ha mindenki lefogja szarni a saját országa sorsát, akkor gyönyörű jövő elé nézünk. És igen, ilyen kis dolgokban kell elkezdeni a törődést. Ha más országbam egy mobilszolgáltató vagy csak egy sima cég magyar nevet venne fel, mindenki passzív ellenállásba kezdene. Mert mindenhol értelmes emberek élnek, csak itt nem!

  83. benko írta:
    2010-07-13 16:17:47

    Az a tapasztalatom amióta Telenor minden szarabb! Gyengébb a térerő, slendrián az ügyintézés (nem találják a számlád,ha igen nem jut el a központba az infó). Három hónapja ezt jatszuk,a képviseleten minden rendben eljössz 2 nap múlva kikapcsolják a telód! Utánajársz sok-sok bocsi visszakaocsolják a dijat nem kell fizetned megnyugszol. Egy honap mulva ujra....... Ezek tapasztalatok! Valtani fogok!

  84. benko írta:
    2010-07-13 16:20:54

    Ja csak egy aproság 97-ota pannont használtam és ijenek nemvoltak furcsa nem?

  85. zozy írta:
    2010-07-28 19:40:47

    ne legyetek telenorosk,ők a leggecibbek a három közül...nyamvadt hétezer forint miatt meghurcoltak ! a tmobile ezt sosem csinálta! meneküljetek ezektől,ők a leggecibbek!

  86. kiértiezt írta:
    2010-08-23 23:50:59

    semmi sem változott az egésszel. soha életében nem volt magyar a cég, már megalakulásakor sem. egy név nem jelent semmit. ez egy képzelt baromság. és már ne haragudjatok, de aki színek meg nevek alapján választ az nem normális. ez is csak egy "márkanév" mint a nike vagy az adidas, vagy a casio. annak kapcsán senki sem pofázik, hogy miért nincs belőle magyar? ez a márkamánia... térjetek észhez. semmit nem számít. különben mindegyik szolgáltató nagyjából ugyanazt a pénzt gombolja le rólad. csak mindegyik másként.

  87. kiértiezt írta:
    2010-08-23 23:53:32

    ja és mégvalami engem a t-mobile 4000 forintért is hónapokig nyaggatott, pedig nem is voltam adós... na erre varjatok gombot. a vodafone számláján pedig láttam már 172 ft-os percdíjat (belföldre) ... jobb egyik mint a másik... mindhárom tök egyforma

Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW