Elzárja a HTML5 használatától az XP felhasználókat a Microsoft?
Még márciusban röppent fel a hír a Microsoft fejlesztői konferenciájáról, hogy a jelenleg béta fázisban járó Internet Explorer 9 nem lesz futtatható Windows XP alatt. Ezt megerősítette Giorgo Sardo technológiai evangelista is szerdán, a Web 2.0 Expo alkalmával. Sardo - ahogy az előző magyarázatok is - technológiai okokra hivatkozott: Egy modern böngésző modern operációs rendszert követel, mely biztosítja a grafikushardver erejét az IE9 számára. Az XP nem tartalmazza azokat a szolgáltatásokat, amikre az IE9 épül, ezért nem gondol az IE9 fejlesztésekor a még ma is a legnépszerűbb, a felhasználók 60 százalékát maga mögött tudható operációs rendszerre a Microsoft. Legalábbis ez a hivatalos álláspont.
A Microsoft ugyan a modern kezelőfelület kiszolgálására hivatkozva állítja, hogy nem kivitelezhető az IE9 a Vista vagy a Windows 7 szolgáltatásai nélkül, de úgy látszik, hogy másoknak azért sikerült.
Alex Russel, a Google Chrome fejlesztői csapatának tagja egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a Microsoft érvelését. A Chrome mellett „az Opera és Mozilla szintén kihasználják a hardveres gyorsítás erejét böngészőikben, és valamennyi XP alatt teszi" - érvelt Russel, amikor csatlakozott a jövő böngészőiről szóló fórum beszélgetéshez Sardo, valamint a Mozilla, Opera és Yahoo képviselőinek részvételével.
Russel szerint a Microsoft egy olyan új világot ír le, amelyben magára hagyja a felhasználókat. Doug Crockford, a Yahoo! vezető JavaScript-fejlesztője is így véli, és javasolja az XP felhasználóknak, hogy az IE helyett térjenek át egy másik böngészőre.
Nem a felület a fontos
Természetesen a meccs nem pusztán a csinosabb kezelőfelületről szól, hanem sokkal inkább a HTML5-ről. A jelenlegi HTML4-es szabvány nem alkalmas hang- és videolejátszásra, animációkra, kapcsolat nélküli adattárolásra és alkalmazásfuttatásra, ezek a funkciók csak Flash, Java vagy egyéb bedolgozók használatával valósíthatók meg. A HTML5 minderre magában kínál majd szabványos megoldást, ennek révén gyorsabb egyszerűbb lehet majd a webfejlesztők munkája. Egységesebb képet is nyújthat majd a web, hiszen nem lesz szükség ezekhez a ma alapvetőnek számító szolgáltatásokhoz a különféle bedolgozókra és az egyes böngészőkhöz nehezen igazítható JavaScript kódokra. A fejlesztők nem kötődnek majd a privát szellemi tulajdonú bedolgozókhoz (lásd Flash vagy Silverlight) sem.
Pont az Internet Explorer 9 lesz a Microsoft első böngészője, amely ismeri a HTML5-öt, de ez XP alatt nem lesz elérhető. Persze válthatnának a felhasználók más böngészőre, de sokan még ma is az IE6-ot használják. Crockford szerint a Windows XP első böngészőjének több felhasználója van, mint az Opera, Chrome és Safari tábornak együttesen. Egyes országokban az IE6 aránya még mindig 40 százalék.
Hogy öljük meg az IE6-ot?
Az IE6 mára nagyon elavult, főleg biztonsági szempontból, de Russel szerint 2001-es megjelenésekor fantasztikusnak számított. Diktálta a fejlesztések iramát a JavaScript, DOM és komponens modell számára, ezek pedig olyan dolgok, amelyeknek ma is jócskán hasznát veszik a fejlesztők. Brendan Eich, a Mozilla szakértője más okból sem írná le teljesen és szükségszerűen az IE6-ot: sok nagyvállalat készítette erre a platformra makróit, kiterjesztéseit, melyek azóta is jól működnek. Dion Almaer a Palm részéről - ő moderálta a beszélgetést - inkább koloncként értékelte az IE6 örökségét.
Crockford üdvözölte a W3C feléledését, aki 10 év után végre lassan továbblép, elkészítve a HTML5 nagy részét. „A HTML5 azonban hiába nagyszerű, ha nem oldjuk meg az IE6 problémáját." - mondta.
Sardo szerint a Microsoft is hisz abban, hogy a HTML5 a jövő. A szabvány egy részét már implementálta az IE8-ban, iE9-ben pedig teljes mértékben támogatni fogja. Sardo említette, hogy szerda reggel jelent meg az IE9 fejlesztőknek szánt második előzetes kiadása, ám a végleges megjelenés dátumát nem közölte. Kiemelte azonban, hogy a cég keményen próbálkozik, hogy naprakészen tartsa a felhasználók böngészőit, megengedi a böngésző frissítését még illegálisan telepített rendszereken is, melyek különösen Kínában gyakoriak. Azt is elmondta, hogy komoly kihívás a HTML5 specifikációk implementálása az IE9-be, rengeteg munkával és teszttel jár, hogy szabványos, más böngészőkkel egységes megjelenést biztosíthassanak.
A Mozilla szakértője úgy ítéli meg, hogy az alternatív böngésző igen jól áll az implementáció munkával: „Máris rengeteg mindennel elkészítünk, pedig mozgó célra lövünk" - utalt Eich a lezáratlan HTML5 szabványra.

Csak Vista vagy Windows 7 alatt választhatunk majd IE9-et
Radikális megoldást javasolt Crockford a Yahoo!-tól az egységesebb és biztonságosabb web érdekében: egy előre megbeszélt napon minden website tulajdonos meg kellene, hogy tagadja a nem kompatibilis (vagy nem frissített) böngészők kiszolgálását. „Egy nap majd mindannyian azt mondjuk, hogy le kell töltened az egyiket ebből az 5 vagy 6 pöngészőből" - mondta. „Indítványozom, hogy ez azután 30 nappal legyen, hogy főbb beszállítók mind bevezették a HTML5-öt. Ezen a napon az IE 6 meg fog halni."
Crockford ötlete talán sosem valósul meg, mindenesetre felvetésével egy nagy tapsot már kiérdemelt a beszélgetést hallgató fejlesztők körében.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

5 hozzászólás
Szerencsére én firefoxot használok.. :)
Nagyon jól teszed.
én is
Ilyen hüjeséget nem vártam volna a Microsofttól.A világ 60%-a XP-t használ.Okos húzás Microsoft ezzel is csak elhajtod a felhasználóidat.na mindegy én a mozzilára szavazok.Soha többé IE!!!!!!!!!
Microsoftnak kényelmesebb, sőt ez a megfelelő út ugyanis pár év múlva amúgy is teljesen megszüntetik az XP támogatását és így nincs értelme arra építeni és a kapacitást az IE 9-et XP-re fejlesztésbe ölni. És ezzel is az XP felhasználók Windows 7-re való átállítását segítik elő. Nem tetszik ez a hozzáállás, de a Microsofttól nem is várhatunk mást.