. Hirdetés

Megnyílt az Aruba Cloud zöld adatközpontja Olaszországban

|

Az Aruba Global Cloud Data Center hivatalosan október 5-én nyitotta meg kapuit Milánó szomszédságában, tervezett összteljesítményének egy részét azonban már használják az ügyfelek.

Nyáron előzetesen már olvashattak róla blogunkban, hogy új adatközpont nyitására készülünk Olaszországban, amire a hónap elején, október 5-én és 6-án kétnapos, nagyszabású rendezvénnyel kerítettünk sort. Az első napon tartottuk a hivatalos átadó ünnepséget, amelyen számos olasz hírességet is vendégül láttunk. A második nap a szórakozás jegyében telt, a program részeként az Aruba Racing versenyzői tartottak motoros bemutatót.

Az Aruba IT-3 Data Center Milánótól 50 kilométerre, a Bergamo megyében található Ponte San Pietróban épült fel, a Brembo folyó partján. A komplexum így rendkívül könnyen megközelíthető, mivel 3 nemzetközi repülőtér, valamint fontos gyorsvasúti és autópálya-csomópontok közelében helyezkedik el.

A komplexum 200 ezer négyzetméteres alapterületéből az adatközpont 90 ezer négyzetmétert foglal el, az adatcsarnok nettó alapterülete 10 ezer négyzetméter. Száz százalékban környezetbarát létesítményt emeltünk, amelyben a legújabb és legfejlettebb technológiákat alkalmazzuk annak érdekében, hogy az egyik vezető felhőszolgáltató csomóponttá tegyük. Az adatcsarnok teljes kapacitása 18 ezer rack szekrény. Bár a hivatalos átadásra október elején került sor, a komplexum első adatközpontja már javában működik, ügyfeleink a tervezett 90 MW összteljesítményből több mint 4 MW-ot már használnak.

Teljesítmény és megbízhatóság új szinten
Szem előtt tartva az igények jövőbeni alakulását is, anyavállalatunk úgy tervezte és építette meg a Gobal Cloud Data Centert, hogy az a rendelkezésre állás és a teljesítmény új szabványát képviselje a piacon.

Egyedülálló műszaki jellemzőinek köszönhetően a komplexum kiemelkedő ismertetője a maximális energiahatékonyság. Adatközpontunk például kizárólag hitelesített, megújuló forrásból származó energiát használ, miközben a zavartalan energiaellátás érdekében több összeköttetésen keresztül is kapcsolódik a közműhálózatokhoz.

Az adatközpont és az egész komplexum megbízhatóságát továbbnöveli, hogy a történelem során ezt a területet nem sújtották természeti csapások, árvizek vagy földrengések.

Saját tulajdonú vízerőmű és egy napelemes (fotovoltaikus, PV) rendszer szolgáltatja - szintén redundáns csatlakozásokon keresztül - a megújuló forrásból származó energiát. Mellettük egy hihetetlenül hatékony geotermikus hűtési rendszer garantálja, hogy a komplexumban mindennél alacsonyabb energiafelhasználással legyenek elérhetők az optimális eredmények.

Adatközpontunk napsugárzásnak leginkább kitett felületét olyan fotovoltaikus panelekkel borítottuk, amelyek hatalmas mennyiségű, tiszta energiát termelnek. A megszokott gyakorlattól eltérően a paneleket nem az épület tetején helyeztük el, mert ott a csapadékkal vagy más módon felkerülő szennyeződés csökkenti az energiahatékonyságot. A PV panelek ezért, ahogyan az a képen is látható (Kép6), az épület oldalára kerültek.


Másik illusztrációnk a geotermikus hűtési rendszer működési elvét mutatja be. Látható, hogy két, teljesen különböző hűtési rendszert alakítottunk ki. Az első a megszokott módon működik, a talajban fellelhető víz felhasználásával, míg a másik, elsődleges sürgősségi rendszerként, lég- és vízhűtőket használ. Összesen négy forrásból nyerünk energiát az adatközpont hűtéséhez, így egyik rendszer meghibásodása sem befolyásolja a többi zavartalan működését.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.