Hirdetés
. Hirdetés

A csodában bíznak a kkv-k

|

Noha félnek, mégsem költenek a biztonságos üzletmenetre.

Hirdetés

A kkv szektor több mint háromnegyede tart valamilyen vagyoni jellegű kár bekövetkezésétől. Az UNION Biztosító megbízásából készített felmérés szerint a kkv vezetők leginkább a helyreállítás költségei és annak idővonzata miatt aggódnak, és minden harmadik cégvezető szerint van olyan kulcsembere a cégnek, akinek kiesésével veszélybe kerülhet a cég működése. Bár a félelmek léteznek, mégsem alapvető a cég biztonságos működtetéséhez szükséges üzletmenet biztosítása.

Hirdetés

Az UNION Biztosító 2013 júliusában 300 kis- és középvállalkozást kérdezett meg telefonon azzal a céllal, hogy feltérképezze a hazai kkv szektor biztosítási attitűdjeit. A kutatás során kiderült, a kkv szektor több mint háromnegyede tart valamilyen vagyoni jellegű kár bekövetkezésétől. A félelmeket közelebbről szemügyre véve kitűnt, hogy a cégvezetők elsősorban a lehetséges károk következményeitől tartanak, azaz különösen az rémíti el őket, hogy mennyi időt vehet majd igénybe egy esetleges kár után az eredeti állapot visszaállítása, illetve a helyreállítás időszakában hogyan fognak tudni majd működni.

Becslések szerint hazánkban mintegy 1,5 millió kkv működik, közel kétharmaduk mikro- és kisvállalkozás, azaz 50 fő alatt foglalkoztató cég. „A mai beszállítói versenyben az üzletmenet folyamatossága, a megszokott és elvárt minőség fenntartása, a cégvezető és a kulcsemberek biztonsága életbevágó. A kisméretű cégeknél egy esetleges leállás, részleges vagy teljes üzemszünet miatt fellépő bevételkiesés sokszor a fennmaradást is kockára teszi. Különösen érvényes ez a tíz fő alatt foglalkoztató mikrovállalkozásokra.”- hívja fel a veszélyre a figyelmet Lehel Gábor, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A felmérés eredményei alapján majd minden második kkv cég komoly problémaként éli meg a kár miatt fellépő bevételkiesést (45%), és a helyreállítás hosszadalmas időigényét (közel 40%). Érdekes, hogy a betörés a „félelmi listán” csupán a harmadik helyen szerepel, a tűz és elemi károkkal szembeni aggodalom az ötödik-hatodik a képzeletbeli rangsorban. Feltűnő, hogy minden harmadik megkérdezett cégvezető felismeri, hogy van a cégnél olyan kulcsember, akinek baleset vagy betegség miatti hosszabb kiesése akár a cég működését is ideiglenesen veszélybe sodorhatja. A kutatás kitért annak vizsgálatára is, hogy a megkérdezett kkv vállalkozások mennyire számolnak a másoknak okozott felelősségi károk következményeivel, eszerint elsősorban a kisvállalkozások, az 50 fő alatt foglalkoztató cégek tartanak attól komolyabban, hogy másoknak kárt okozhatnak. (32%)

 

Márpedig bajok, betörés, csőtörés, baleset, vagy éppen a kulcsemberek kiesése gyakrabban következik be, mint gondolnánk. Az UNION kutatása szerint ugyanis a vagyonbiztosítással rendelkező cégek több mint harmada igénybe is vette az elmúlt időszakban biztosítását.
Bár a félelmek léteznek, mégsem alapvető a gondoskodás a cég biztonságos, folyamatos működtetésről. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy míg gépjármű-biztosítása a megkérdezett cégek 80 százalékának van, vagyonbiztosításban a lefedettség már alacsonyabb, 70 százalék körül mozog.

Másoknak okozott károkra általában csak a kötelezően előírt biztosításokat kötik meg, az üzemszünetbiztosítás szintén alig jellemző – az UNION Biztosító kkv vagyonbiztosítási szerződéseinek mindössze 4 százaléka tartalmaz üzemszünet-biztosítást, a kulcsemberek hosszabb kiesése ellen védelmet nyújtó egészség- és betegbiztosítással pedig a megkérdezett kkv vállalkozásoknak legfeljebb egyötöde rendelkezik.

Mérettől függően eltérő, hogy ki mennyit költ biztosításra, általában a megkérdezett vállalkozások árbevételük 0,5-1 százalékát fordítják biztosításra. Azaz, bár a cégek több mint háromnegyede tart valamilyen váratlan esemény bekövetkeztétől, mégis többségük túl költségesnek tartja a biztonságot és inkább bízik a jó szerencsében. Pedig tervekben nincs hiány, egy tavalyi KAVOSZ felmérés szerint a kis és középvállalkozások 78%-a tervez valamilyen fejlesztést a jövőre nézve: 24%-uk ingatlant, 27% telephely korszerűsítést, 33% informatikai fejlesztést, 40% gép- és berendezés beszerzést szeretne a közeljövőben. A fejlesztési elképzelések többségének megvalósításához pedig elengedhetetlen lesz a támogatott hitel, és vele a biztosítás.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.