Hirdetés
. Hirdetés

Díjazták a legjobb információbiztonsági dolgozatokat

|

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület ez év szeptemberében is odaítélte az Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozatai közül a legjobb pályamunkákért járó díjakat.

Hirdetés

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület évente ír ki pályázatot nappali vagy levelező tagozatos hallgatóknak, akik szak- vagy diplomadolgozatukat akkreditált alapszakon (BSC), mesterszakon (MSC) vagy osztatlan képzésben tanulmányaik lezárásaként készítették. Idén a díjkiosztóra a szervezet XCII. fórumán a Lurdy házban került sor, s bár az eseményt a pandémiás helyzetre tekintettel online tartották a szervezők, a díjkiosztón a nyertesek személyesen vehették át az elismeréseket, jutalmakat.

Hirdetés

Idén hat felsőoktatási intézményből érkeztek pályázatok, és erős mezőnyben kerültek élre a következő pályázók:

MSC kategóriában az első helyezést, ezzel a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott herendi porcelánbaglyot és a pénzjutalmat Szikszai Marcell, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója nyerte Orwell már Kínában is? A társadalmi kreditrendszerek című diplomamunkájával. Szikszai Marcell témavezetője Vinnai Edina intézeti tanszékvezető egyetemi docens volt.

Szikszai Marcell, Gasparetz András, a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület elnöke és Toppantó Tamás

BSC kategóriában az első helyezést, és ezzel Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott herendi porcelánbaglyot és a pénzjutalmat Toppantó Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatója nyerte. Szakdolgozatának címe: Beépített adatvédelem vizsgálata biometrikus azonosítókat kezelő kamerás rendszerekhez. Toppantó Tamás konzulensei Gulyás Gábor György és Gulyás György voltak.

Horváth Dóra, a CyberTeam ügyvezetője, Kiss Adrienn és Jerabek György, a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület titkára

Különdíjat a Cyberteam Kft. ajánlott fel Kiss Adrienn, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar hallgatója részére. A jutalmat Horváth Dóra, a CyberTeam ügyvezetője adta át a nyertesnek. Kiss Adrienn szakdolgozatának témája: Mongúz vs. cyberbullying - Egy mongúzzal az internetes zaklatás ellen. Kiss Adrienn konzulense Krasznay Csaba egyetemi docens volt.

Az első helyen díjazottak dolgozatuk bemutatására is kaptak lehetőséget a fórum több mint százfőnyi online hallgatósága előtt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.