Hirdetés
. Hirdetés

Információkat szivárogtatott egy rendőrségi alkalmazott

|

Már vádat is emeltek ellene, letöltendőt kaphat.

Hirdetés

Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek - jelentette be a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn.

Mint írták, az akkor még rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozó fiatal férfi a hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítás után megtudta, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával több embert is el akar fogni prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben.

Hirdetés

Mivel a vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, megosztotta vele a tervezett rendőri intézkedés részleteit, mert feltételezte, hogy az őt is érinti.

A nő valójában nem volt érintett az akcióban, de ismerte és értesítette is az emberkereskedőt, aki felöltözve, összecsomagolva, adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a rendőröket. A férfi a vele szemben intézkedőknek megjegyezte, hogy érkezésükre korábbi időpontban számított.

Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a volt rendőrségi alkalmazottat hivatali visszaélés, a prostituáltat pedig bűnpártolás miatt ítélje letöltendő börtönbüntetésre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.