Hirdetés
. Hirdetés

FBI: Kína a Huawei eszközein keresztül zavarta az amerikai nukleáris arzenál kommunikációját

|

Az FBI szerint az Egyesült Államok középnyugati részén lévő mobiltornyok lehallgathatták a Pentagon kommunikációját.

Hirdetés

Miközben az amerikai kormányzat forráshiány miatt átmenetileg feladta célját, hogy egész területéről eltávolítja a Huawei távközlési berendezéseit, az FBI most azt állítja, ezek nemcsak zavarták, hanem egyenesen lehallgatták az amerikai katonai bázisok, köztük a nukleáris rakétáknak otthont adó támaszpontok kommunikációját - jelentette szombaton a CNN.

A Trump-kormányzat alatt a kínai technológiával szembeni széles körű szankciók közepette a kongresszus 2019-ben 1,9 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá a Huawei és a ZTE távközlési berendezéseinek eltávolítására az Egyesült Államokban. A Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) azonban a múlt héten közölte a törvényhozókkal, hogy az amerikai hálózatok megszabadítása ezektől a kínai felszerelésektől 4,7-4,98 milliárd dollárba kerülne.

Hirdetés

E berendezések nagy része még mindig a helyén van, és bár Joe Biden elnök kormánya nagyrészt folytatta elődje, Donald Trump erőfeszítéseit, hogy megtisztítsa az Egyesült Államokat a kínai kommunikációs technológiától, a kereskedelmi minisztériumnak a Huawei tevékenységével kapcsolatos vizsgálata lassan halad - jelentette a CNN.

Eközben ez a technológia akut biztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Reuters. Brendan Carr, az FCC biztosa a hírügynökségnek elmondta, hogy a montanai Malmstrom légibázis körüli mobiltornyok - amely az Egyesült Államokban több rakétalétesítményt is irányít - Huawei technológiát használtak, ahogyan két másik, Nebraskában és Wyomingban található telephely is.

Az FBI úgy véli, hogy ez a Huawei-berendezései alkalmasak a Pentagon kommunikációjának összegyűjtésére és megzavarására - mondták névtelen források a CNN-nek. Az amerikai stratégiai parancsnokság, az Egyesült Államok nukleáris elrettentéséért és globális csapásmérő erőiért felelős parancsnokság kommunikációját is szabotázs érhette - tették hozzá a források.

Nem világos, hogy a Huawei tornyai valóban lehallgattak-e bármilyen adatot, és még kevésbé, hogy küldtek-e tovább valamit Pekingbe. A kínai kormány kitartóan tagadja, hogy az ország technológiai cégei kémkednének a Nyugat után, a Huawei pedig a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokba importált összes terméke megfelel az FCC előírásainak, és nem képes hozzáférni a Pentagon által ellenőrzött kommunikációs spektrumhoz.

"A Huawei több mint 30 éve bizonyítottan jó eredményeket ért el a kiberbiztonság terén, és soha nem voltunk érintettek rosszindulatú kiberbiztonsági incidensekben" - áll a vállalat közleményében.

A Huawei Technologies hivatalos reakciót is küldött a Computerworldnek:

A Huawei Technologies minden, az Amerikai Egyesült Államokba importált termékét az FCC (Federal Communications Commission) vizsgálja és engedélyezi. A Huawei eszközei egyedül az FCC által meghatározott kereskedelmi célú frekvenciákon működnek. Így az amerikai védelmi minisztérium által használt védett csatornákhoz, spektrumokhoz nem is férnek hozzá. A Huawei több mint 30 éve bizonyítottan tiszta kiberbiztonsági múlttal rendelkezik, egyetlen szándékosan rosszindulatú kiberbiztonsági eseményben sem volt érintett.

A vádak az USA és Kína közötti növekvő verseny idején hangzottak el, amikor Biden nyilvánosan a két szuperhatalom közötti lehetséges katonai konfliktusról beszélt, Christopher Wray, az FBI igazgatója pedig arra figyelmeztette a nyugati üzleti vezetőket, hogy Peking "mindent átható" kémkedést és adatlopást folytat.

Miközben azonban az USA legújabb nemzetvédelmi stratégiája az "Indo-csendes-óceáni térségben jelentkező kínai fenyegetést" nevezi meg legnagyobb katonai kihívásként, és arra törekszik, hogy szövetségeseit hivatalos és informális szövetségekbe tömörítse Peking ellen, a Huawei által jelentett állítólagos fenyegetés bőven megelőzte mind a Trump-, mind a Biden-kormányzatot.

Már az Obama-kormányzat idején is figyelte az FBI a Huawei routerek telepítését a mobiltornyokra szerte a középnyugati államokban. Néha veszteséggel adta el áruját a kisebb amerikai távközlési szolgáltatóknak, így 2021-re a Huawei mintegy 1000 toronyra telepítette berendezéseit, amelyek Wyoming, Nebraska és Colorado határán egy olyan területet fedtek le, ahol a nukleáris rakétasilók sűrűn találhatók.

Amikor az FBI kivizsgálta a berendezések gyanús nagyszámú elterjedését, kiderült, hogy ezek mellé még a Huawei időjárási és közlekedési kamerákat is telepített, a hatósági jelentés szerint pedig ezeket az adatokat rendre továbbították Kínába, erre válaszul született a 2019-es törvényjavaslat, amely elrendelte a berendezések eltávolítását.

Az amerikai vádak és a kínai tagadások közepette Peking azt is állította, hogy az amerikai technológiai cégek Kínán belülről gyűjtenek információkat. A Tesla járműveit számos kínai helyszínről kitiltották, többek között abból az üdülővárosból, ahol a kínai vezetés nyári pihenőjét tartja, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy kameráikat érzékeny adatok rögzítésére használhatják.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.