Hirdetés
. Hirdetés

Közös erővel intézték el a pimasz zsarolókat

|

A holland rendőrség letartóztatott két, 18 és 22 éves férfit, akiket a CoinVault zsarolóvírus-támadások végrehajtásával gyanúsítanak.

Hirdetés

A rosszindulatú kampány 2014 májusában kezdődött, és az idén is folytatódott: több tízezer számítógépet kíséreltek megfertőzni világszerte, a legtöbb áldozat Hollandiában, Németországban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Nagy-Britanniában volt. Végül is legalább 1500 windowsos gépet sikerült blokkolniuk, bitcoint követelve a felhasználóktól fájljaik titkosításának feloldásáért cserébe. A Kaspersky Lab jelentős kutatással járult hozzá a nyomozáshoz, a hackerek felkutatásához és azonosításához. Munkájukat a Panda Security is segítette a vírusminták összegyűjtésével.

Hirdetés

A zsarolóvírust megalkotó és terjesztő kiberbűnözők folyamatosan módosították a programkártevőt, hogy újabb és újabb áldozatokat fertőzhessenek meg vele. A Kaspersky Lab első jelentését 2014 novemberében adták ki a fenyegetésről, miután a rosszindulatú program első mintáját azonosították. A kampány ezután 2015 áprilisáig szünetelt, ekkor egy újabb mintát észleltek. Ugyanebben a hónapban a Kaspersky Lab és a holland rendőrség nemzeti high-tech bűnözési egysége (NHTCU) elindította a noransom.kaspersky.com weboldalt, egy gyűjteményt a dekódoló kulcsokról, továbbá egy dekódoló alkalmazás is elérhetővé vált az interneten. Ez esélyt adott a CoinVault áldozatainak, hogy visszaszerezzék adataikat anélkül, hogy fizetnének a bűnözőknek.


Annak érdekében, hogy megvédjük a számítógépet a vírusfertőzésektől, a holland rendőrség és a Kaspersky Lab azt javasolja a felhasználóknak, hogy állandóan frissítsék szoftvereiket és víruskereső programjukat. Ezen felül rendszeresen készítsenek biztonsági másolatot fontos fájljaikról, és tárolják azt egy internetkapcsolattal nem rendelkező eszközön. Végül, sosem szabad fizetniük, mivel a fizetés motiválja a kiberbűnözőket a további akciókra, ráadásul nem mindig eredményezi a fájlok visszaadását.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár