Hirdetés
. Hirdetés

Nem kibertámadás, hanem egy képviselő bénította le a szlovák parlament IT-rendszerét

|

Véletlenül rossz helyre illesztett be egy kábelt.

Hirdetés

Nem kibertámadás, hanem egy parlamenti képviselő hibája miatt bénult le a múlt héten a szlovák parlament teljes számítógépes hálózata - jelentette a szlovák sajtó pénteken. Mint kiderült, egy rossz csatlakozóba bedugott kábel okozta a túlterhelést, ami miatt a szavazást is le kellett állítani. A rendszer leállását először kibertámadásnak tulajdonították. Az ügyben indított vizsgálat során azonban kiderült, hogy a számítógépes rendszer összeomlását a legnagyobb szlovák kormánypárt egyik képviselője okozta.

Robert Halák a TV Novinynek elmondta, mi is történt valójában: a tanácskozás során kinyitotta a munkaasztalát, és látta, hogy egy kábel szabadon lóg. A kábelt bedugta a helyére, majd becsukta a szekrénykét. "Egyáltalán nem is gondolkodtam rajta. Mondom, ott egy szabadon lógó kábel, ezt be kell dugni" - mondta Halák.

Hirdetés

Állítása szerint nem látta a kábel végét, nem tudta, hogy az hová csatlakozik. Mint mondja, eszébe nem jutott volna, hogy hasonló dolog történhet. "Megtörtént, nem tudom, mi mást mondhatnék" - tette hozzá. Mint mondta, egy hosszú kábelt látott, ami arra szolgál, hogy csatlakozhasson a számítógéphez. "A bizottságban kevesen csatlakoznak a számítógéphez. Ez egy picit más, mint a képviselői padban, de ott is minden képviselő rendelkezik ilyennel, és így tud csatlakozni" - magyarázta.

A nem megfelelő helyre illesztett kábel következményeként a rendszer elkezdett túlterhelődni, ami végül a teljes leálláshoz vezetett. Az érintett honatya elismerte hibáját, és elnézést kért. A szlovák sajtónak azt mondta: "a jövőben már nem nyúl semmihez." Azt követően, hogy feljelentést tettek az ügyben, pénteken vallomást tett a rendőrségen.

Közben pénteken a szlovák házelnök szóvivője közölte: a parlamentben már bevezették azokat a megoldásokat, amelyek biztosítani fogják a szavazórendszer működését még egy kibertámadás esetén is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.