Hirdetés
. Hirdetés

Nem választják szét az NSA és a Pentagon kiberparancsnokságát

|

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, Caitlin Hayden szerint a sürgető felhívások ellenére egyszemélyi irányítás alatt marad az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága.

Hirdetés

A Fehér Ház korábban fontolóra vette, hogy a nagyszabású titkos elektronikus adatgyűjtés részleteinek Edward Snowden által történt leleplezése nyomán - a szervezet 61 éves fennállása során először - polgári vezetőt nevezzen ki az NSA élére.

Hirdetés

Az NSA és az amerikai védelmi minisztérium kibernetikai parancsnokságának élén egyaránt Keith Alexander tábornok áll, aki márciusban nyugállományba vonul. Utódja minden valószínűség szerint szintén katona lesz.

Hayden a koordináció hatékonyságának fenntartásával indokolta a két pozíció egyben tartásáról szóló elképzelést. Barack Obama elnök a múlt héten az MSNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy meg kívánja reformálni az NSA tevékenységét annak érdekében, hogy szavatolja az amerikaiak magánszférájának sérthetetlenségét.

Az elnök által felállított munkacsoport vasárnap terjeszti a Fehér Ház elé ajánlásait. A The Wall Street Journal című napilap csütörtökön arról számolt be, hogy a testület az NSA polgári irányítását kívánja javasolni, valamint az adatgyűjtésre vonatkozó előírások szigorítását és azt is, hogy az ügynökség egy "harmadik félnél" tárolja a telefonbeszélgetésekről összegyűjtött metaadatokat.

 

Hayden nem kívánta kommentálni a lapértesüléseket, csak annyit mondott, hogy a jelentés még nem végleges, azt a Fehér Ház még nem kapta meg, és még nem dolgozták ki a részleteket azzal kapcsolatban, hogy azt milyen formában és mikor tárják a nyilvánosság elé.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.