Hirdetés
. Hirdetés

Vigyázat, ezzel az újabb módszerrel próbálkoznak az adathalászok!

|

Már a rendőrség nevével is visszaélnek a csalók.

Hirdetés

A Nemzeti Védelmi Szolgálat arra figyelmeztet, hogy a bankszámláik, illetve bankkártya adataik megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak. Odáig merészkedtek, hogy magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat.

Néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az "ügyfelet".

A bűnözők rávették, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.

Hirdetés

"A Nemzeti Védelmi Szolgálat erre azonnal reagált. Az ilyen esetek ugyanis a teljes rendvédelembe vetett társadalmi bizalmat rombolják. Annak megvédése az egyik legfontosabb feladatunk, ezért az elkövetők kézre kerítésében közösen dolgozunk az ügyben eljáró nyomozó hatósággal" - közölte a hatóság a Computerworlddel.

Az NVSZ speciális kiberfelderítési egysége korábban már sikeresen együttműködött a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal. Ennek eredményeként információik alapján Győrben fogták el azt a három külföldi férfit, akik a sértettek banki adatait megszerezték, majd jelentős összegeket emeltek le a számlájukról.

A banki csalók új módszere mindenkit fokozott óvatosságra int, ezért:
• Mindenkinek legyen gyanús, ha a rendőrség nevében telefonon felhívják és a bankszámlájának feltörésére hivatkozva banki adatairól kérnek információkat!
• Fontos tudni azt is, hogy a bankok soha nem fogják kérni a saját hivatalos alkalmazásuk mellé egy külön alkalmazás letöltését a telefonunkra.

Vigyázat, az Auchan nevével próbál átverni egy új e-mailes csalás >>>

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.