A Pont rendszerház elnyerte az Üzlet&Siker "Minősített Vállalkozás 2008" díját

|

A 27 legversenyképesebb hazai kis- és középvállalkozásnak adta át 2008. november 20-án az Üzlet&Siker magazin a "Minősített Vállalkozás 2008" díját.

Az Üzlet&Siker kis- és középvállalkozói magazin immár hetedik alkalommal írta ki az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozás pályázatot, amelynek célja felmérni és elismerni a gazdasági eredményességük mellett a hazai kis- és középvállalkozások innovációs készségét, versenyképességi tényezőit és gazdálkodási jellemzőit. A pályázó vállalkozások az IQ Consultinggal közösen fejlesztett online kérdőívet töltöttek ki, amelyből egy CDP nevű, Nyugat-Európában már kipróbált vállalkozás-auditáló szoftver egyedi, a pályázó cégekre adaptált, 15 oldalas versenyképességi tanulmányt állított össze. Az így elkészült gyorsaudit segítségével számszerűsítve mérhetőek a vállalkozás tartós versenyképességét és innovativitását erősítő, illetve gátló szervezeti tényezők. Az összesítés utáni sorrend alapján a legkiválóbb indexszel rendelkező vállalkozások nyerhették el a kiírásban szereplő díjakat. A díjak a kereskedelem, szolgáltatás, termelés kategóriákban, és ezeken belül is három árbevételi csoportban kerültek kiosztásra. A Pont Rendszerház kategóriájának abszolút győztese lett. A Pont rendszerház először 2007-ben indult a versenyen, akkor eredménytelenül, viszont az audit felmérés sokat segített az üzletmenet fejlesztésén és rávilágított arra, hogy javítani kell a cég szervezettségén. Ennek köszönhető, hogy külső tanácsadó segítségével szervezetfejlesztési tréninget indítottak, és business coach szolgáltatást vettek igénybe. A nemzetközi versenyben a mostani extrém piaci környezetben is lehet esélye a magyar vállalatoknak – mondta Kovács László, a cég vezetője. A válság ugyanis nemcsak minket sújt, hanem a piac többi résztvevőjét is, s mint minden válságban, lehetőség nyílik új piaci pozíciók elfoglalására, új üzleti kapcsolatok kiépítésére. A külföldi cégek aktivitása már most érezhetően csökken Magyarországon, visszavonulnak, és csak a legnagyobb piacaikra koncentrálnak. Ez lehetőséget teremt a magyar vállalkozások számára, hogy bővüljenek és elfoglalják, vagy visszafoglalják a külföldiek által birtokolt területeket. Hogy számít-e a magyar piacon a díjazás? Erről a cég vezetője a következőket mondta: a kis- és középvállalkozások számára nagyon fontos az elismerés. Ez kiváló lehetőséget ad a cégnek a sajtómegjelenésre és az ismertség növelésére. Ilyenkor a megrendelők, partnerek elégedettsége is növekszik. Számukra ez egy komoly megerősítés, hogy jól döntöttek, amikor a Pont rendszerházat választották. A cég számára pedig egy komoly lehetőség, hogy legközelebb is őket választják. Mint mondta, cégük korábban is nyert már díjakat, kétszer szerepeltek a Deloitte Közép- és Kelet-Európa leggyorsabban növekvő technológiai cégeinek 50-es listáján. A díjak és a sajtóelismerés jótékony hatását akkor meglepően hamar érezték az üzletmenetükben is. Reményeik szerint most sem lesz ez másképp.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.