A SAS együttműködést jelentett be az Európai Egészségügyi Csalás- és Korrupcióellenes Hálózattal (EHFCN)

|

Európában évente mintegy 56 milliárd euró tűnik el az egészségügyből csalás és korrupció miatt . Ennek megakadályozására, illetve az így keletkezetett veszteségek csökkentésére jött létre 2005-ben az Európai Egészségügyi Csalás- és Korrupcióellenes Hálózat (EHFCN), amely most együttműködésre lépett az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások egyik piacvezetőjének számító SAS-sal.

A közös cél a bűnmegelőzés és bűnüldözés támogatása mellett a közvélemény valamint az egészségügyi ellátók és biztosítók tájékoztatása az EHFCN tevékenységéről, illetve a SAS® Fraud Framework for Health Care alkalmazásáról. „A McIntyre Hudson tanácsadó vállalat és az EHFCN közös idei jelentése szerint az egészségügyi szervezetek – szakterülettől függetlenül – pénzüknek 5.59 százalékát veszítik el az egészségügyi ellátásban előforduló csalások és hibák következtében. Ez elfogadhatatlan.” – fogalmazott az EHFCN hamarosan hazánkba látogató elnöke, Paul Vincke, majd hozzátette: „Meg kell előznünk a korrupt kisebbség visszaéléseit, és mozgósítanunk kell a becsületes többséget! A SAS egészségügyi szektorban betöltött globális vezető szerepe, illetve példátlan technológiai háttere segítségünkre lehet ebben Európa-szerte.” Az egészségügyi ellátásra hivatott alapok megcsapolása a legkülönbözőbb módszerekkel történik az ellátásra jogosulatlanok személyes adatainak meghamisításától az orvosságok túlfogyasztásán keresztül a felesleges vagy hatástalan kezelések felírásáig. A különböző csalás-típusok és a korrupció közös vonása a szándékosság, az etikátlanság és a jogszerűtlenség. A SAS analitikai megoldása segíti az intézményeket a csalások megelőzésében és felderítésében. „Az egészségügyi ellátásokban előforduló visszaélések mára már világszerte problémát jelentenek. Az általános közvélemény és a szervezett bűnözők figyelme egyaránt nő a téma iránt.” – fogalmazott Julie Malida, a SAS egészségügyi csalásokkal foglalkozó részlegének igazgatója. „Ebben a szektorban a károk mértéke százszor nagyobb, mint akár a bankkártyákkal való visszaélések esetében, a védekezésre fordított összegek ugyanakkor jóval alacsonyabbak. A tapasztalt bűnözői körök egyre inkább észlelik ezt, és világszerte az egészségügyi csalások felé mozdulnak.” A téma kapcsán Paul Vincke, az EHFCN elnöke 2010 októberében látogat hazánkba a SAS Fórum Magyarország 2010 egyik vitaindító előadójaként. Az EHFCN-ről A 2005-ben alapított európai szervezet fő célja az egészségügyi szektorban előforduló csalások és korrupció elleni küzdelem, továbbá az így realizált veszteségek csökkentése, a betegellátás javítása érdekében. A szervezet tagintézményei számára hasznos információkat, eszközöket, képzéseket és támogatást nyújt, melyekkel sikeresen vehetik fel a harcot a visszaélésekkel szemben. Az EHFCN platformja segíti az intézmények közötti ismeretek jobb megosztását, illetve a legjobb megoldások átadását is. Az EHFCN együttműködik többek között az Európai Bizottsággal, az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Csalásellenes Egyesületével (United States’ National Health Care Anti-Fraud Association), a Kanadai Egészségügyi Csalásellenes Egyesülettel (Canadian Health Care Anti-Fraud Association), a Dél-Afrikai Qhubeka Forensic Services-zel és a Világbankkal is. További információ: www.ehfcn.org A SAS-ról A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, valamint a legnagyobb független üzletiintelligencia-fejlesztő. A vállalati intelligencia platformra épülő innovatív üzleti alkalmazások révén a SAS 45.000 vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalához. 1976 óta a SAS világszerte a THE POWER TO KNOW®-t, vagyis a tudás hatalmát nyújtja ügyfeleinek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.