A Unit4 szponzori szerződést kötött a világklasszis kerékpárossal, Alex Dowsett-tel

|

A Unit4, a szolgáltatás-orientált vállalatok számára kínált üzleti alkalmazások piacának gyorsan növekvő piacvezetője bejelentette, hogy szponzori szerződést kötött a világklasszis kerékpáros sportolóval, Alex Dowsett-tel, aki idén először indul a Tour de France kerékpáros körversenyen.

Alex egy kivételes kerékpáros. Idén májusban megdöntötte az egyórás kerékpározás világcsúcsát, amely „Alex Dowsett’s Perfect Hour” néven került be a sporttörténelembe. Négyszeres brit nemzeti időfutam bajnok, 2014-ben aranyérmet nyert a Nemzetközösségi Játékokon és 2015-ben győztesként tért haza a Bayern-Rundfahrt kerékpáros körversenyről. 2015-ben első alkalommal indul a Tour de France-on. Az első szakasz, az ún. „Grand Depart” július 4-én, a Unit4-székhelyének is otthont adó hollandiai Utrecht-ből indult. Mindamellett, hogy a világ egyik legtehetségesebb fiatal kerékpárosa, Alex Dowsett egy súlyos betegséggel, Haemophilia-val küzd. E ritka vérzési rendellenességgel küzdő betegek vére nem képes megalvadni. Alex eddigi teljesítménye önmagában is hihetetlen eredmény, de ezt az a tény teszi rendkívülivé, hogy egy ritka és gyógyíthatatlan betegségben is szenved. Ő az egyetlen világklasszis versenyző a világon, aki ilyen körülmények között érte el eddigi fantasztikus eredményeit. Betegsége ellenére Alex a világ legjobbjai között versenyző profi sportoló, aki mindeközben egy jótékonysági szervezetet, a Little Bleeders alapítványt is támogatva ad reményt a hasonló betegséggel küzdő gyermekek számára. A Unit4 kezdetként egy egyéves szponzori szerződést kötött Alex-szel, amelyet a Little Bleeders alapítvány számára nyújtott adománnyal is kiegészített. [i]„Alex az önmagunkba vetett hit és a lehetetlent nem ismerő akaraterő példaképe”[/i] – mondta José Duarte, a Unit4 vezérigazgatója. [i]„Mindannyiunk számára példamutató, aki saját szabályokat hozva valósítja meg a lehetetlent. Sokat tanulhatunk elhivatottságából és az eredményei mögött álló rengeteg munkából. Ő nem csupán egy nagyszerű sportember, hanem elkötelezett támogatója a többi, Haemophilia-val küzdő sorstársának is. Büszkék vagyunk, hogy együttműködhetünk Alex-szel és sok sikert kívánunk neki az előtte álló megmérettetéshez.”[/i]

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.