Az ESET felkéri a korábbi V6 béta tesztelőit, hogy próbálják ki a továbbfejlesztett funkciókkal rendelkező frissen megjelent új RC változatot is

|

Az ESET ezúton szeretne köszönetet mondani minden jelenlegi béta felhasználónak, akik csatlakoztak a két hónapja indult ESET NOD32 Antivirus 6 és az ESET Smart Security 6 BETA teszteléséhez.

- Mint minden ilyen BETA próba során, nagyra értékeljük azokat a visszajelzéseket, amelyek segítenek a termék tökéletesítésében, végső verziójának elkészítésében. - hangsúlyozta Béres Péter, az ESET termékeit Magyarországon képviselő Sicontact Kft. vezető IT tanácsadója. - Ezért most ismét azt kérjük, frissítsenek a korábbi béta állapotból a most megjelent Release Candidate (RC) változatokra, melyben már szerepel a továbbfejlesztett lopásgátló (Anti Theft) is, mellyel azoknak a felhasználóknak tudunk segíteni, akik elveszítették számítógépüket vagy ellopták tőlük azt. A lopásgátló már olyan új megerősített funkciókat is tartalmaz, mint az úgynevezett One-way Messaging, illetve az Anti-Theft Diagnostics menüpont, amely a diagnosztika során, szükség esetén, Windows felhasználói fiók jelszóváltoztatást is javasolhat. A kézzel indított keresés elvégzése után választható opciók köre is kibővült, így mostantól lehetőség nyílik arra is, hogy a keresés végeztével a hibernáció, a készenléti módba kapcsolás, a számítógép újraindítása vagy akár a számítógép leállítása kerülhessen automatikusan kiválasztásra. A béta tesztelés RC fázisával történő folytatásához a felhasználóknak mindössze annyit kell tennie, hogy a felbukkanó ablakban a Product Component Update elfogadásával engedélyezik az újabb, 2012. július 12-én megjelent programváltozatra történő frissítést. Akárcsak a korábbi béta változatoknál, ebben a tesztelési szakaszban is kizárólag angol nyelvű programváltozatok jelennek meg.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.