Bővíti hazai e-mobilitási szolgáltatásait a Siemens

|

A vállalat távdiagnosztikával és expresszellátási szolgáltatással teszi gyorsabbá és hatékonyabbá az e-mobilitási szervizportfolióját.

Saját szervizvonal

Távdiagnosztikai szolgáltatással fejleszti e-mobilitási szervizportfólióját a Siemens Zrt. Ennek köszönhetően az országszerte használt és a jövőben üzembe álló, Siemens által gyártott és forgalmazott töltők távolról, közvetlenül is diagnosztizálhatóvá válnak, a back-end felügyeleti rendszereket kiegészítve. Így, ha szükséges, a digitálisan beérkező információk alapján, a vállalat szakemberei lényegesen rövidebb reakcióidő alatt tudnak megoldásokat javasolni, vagy akár azokat távolról végrehajtani.

Ezzel gyakorlatilag folyamatos maradhat a töltési szolgáltatás, akkor is, ha újraindításra, teljesítménykorlátozásra vagy a beállítások módosítására van szükség, és gyorsan azonosítható egy-egy meghibásodott alkatrész is. Azaz jelentősen lerövidülhetnek a nem-tervezett kimaradások, és költséghatékonyabb maradhat a működés.

Ez a szolgáltatás Csehországban már bizonyított: a Siemens helyi munkatársai a partnereiknél felmerült problémák akár 60-80 százalékát is képesek voltak távolról kezelni az elmúlt másfél éves használat során.

Lokális alkatrész-raktár

Emellett a szervizelést potenciálisan lassítani képes, másik kritikus pontra is új megoldást kínál a Siemens Zrt.: elkezdődött az e-mobilitási termékekhez tartozó, lokális raktárkészlet kialakítása a vállalat budapesti telephelyén.

Az ezt a kiegészítő szolgáltatást igénybe vevő megrendelők számára állandó raktárkészlet áll majd rendelkezésre, hogy akár az immár felgyorsított, távoli hibamegállapítást követően, a pótalkatrész rendeléséhez korábban szükséges időt is átugorva, késlekedés nélkül sor kerülhessen a problémás alkatrész cseréjére.

"A vállalati szektorban tapasztalható e-mobilitás növekedésével egyre nagyobb az igény a piaci átlagnál gyorsabb karbantartásra, az e-töltési szolgáltatások folyamatosságának biztosítására. Ennek megvalósítását most két új fejlesztéssel szolgáljuk'- tette hozzá Szilágyi Norbert, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának szakértője.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.