Együtt kampányol az Avnet, az Oracle, a Sun és az AMD

|

A négy informatikai cég akciója során a magyar KKV-k ingyenesen kipróbálhatják az üzleti elemző szoftvereket és a hardvereket.

Szeptemberben útjára indul a négy informatikai cég „Try and Buy” akciója és ingyenes ajánlata, mely a magyar kis- és középvállalati szektort célozza meg. Az Avnet Technology Solutions, az Oracle, a Sun és az AMD összefogásából született „csomag” eddig szokatlan lehetőséget ad a magyar vállalkozások számára. Az összeállított ajánlatban a négy cég december 15-ig ingyenes kipróbálási, tesztelési lehetőséget biztosít a kisebb cégek számára is. Üzleti, kereskedelmi adatainak elemzésére most minden érdeklődő cég ingyenesen kérhet próbaverziót a négy IT szállítótól. Az KKV-k az Oracle business intelligence programjai alapján tekinthetik át saját működésüket, kereskedelmi helyzetüket, lehetőségeiket, gyenge pontjaikat. Eddig nem ismert mutatókat, jellemzőket tárhat fel az akciós csomag, és döntés-előkészítésben jelentősen megkönnyítheti a vezetők munkáját a BI rendszer. Az elindult promóció „információs központja” a négy cég által létrehozott BI honlap, amelyről az érdeklődők minden információt megkapnak az első lépésekhez. A www.MilyenBIrendszertVegyek.hu oldalon az érdeklődők a saját vállalati méretükhöz, paramétereikhez megfelelő rendszert választhatják ki: mikro-, kis-, és közepes vállalkozásoknak speciális üzleti elemző szoftver-hardver csomagot állított össze a négy cég. Az Oracle üzleti intelligencia programjaihoz a Sun, az AMD és az Avnet Technology Solutions szállítja a gépeket, melyek 100%-ban támogatják az elemző BI szoftverek egyszerű futtatását, használatát. Az érdeklődők az előre összeállított konfigurációk mellett konzultáns cégek közül is választhatnak, amelyek előre elkészített projektleírásban tájékoztatják a leendő ügyfeleket a bevezetési folyamatokról. Az akcióban a Mind System, Astron és a BI Consulting ajánlataiból kapnak pontos részleteket a magyar vállalkozások. A honlapon egyszerűen áttekinthető információk alapján választhatnak az érdeklődő cégek, saját vállalati jellemzőik alapján, és az árkalkulációs példákkal megtervezhetik befektetésüket az üzleti intelligencia rendszerbe, hardver alapokba. Az akció honlapját az Increst kreatív ügynökség készítette el, a marketing kampányt az Avnet Technology Solutions csapatának koordinálásával valósítja meg a négy IT cég. Az akciót támogató marketingkampány online ATL felületeken indul, banner-ekkel, szöveges ajánlókkal, és fórumokon való megjelenéssel hirdeti a négy cég speciális ajánlatát. A web megjelenéseken túl szakmai IT lapokban kampányolnak a cégek, és a kiemelkedően jó elérést biztosító vállalati partneri magazinokban is zajlik a BI csomag promóciója.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.