A hírverésen túl – 5G, MI és IOT

|

Az 5G, az IoT és az MI rövidítések felkapottá váltak az utóbbi években. A tanácsadók és a technológiai cégek nem győzik hangsúlyozni, hogyan alakítják át ezek a technológiák az iparágakat. Az ezt igazoló bizonyítékok száma azonban még mindig nagyon korlátozott a piacon.

Main visual : Beyond the hype - 5G, AI and IOT

Akkor tehát csak egy újabb buborékkal van dolgunk? Meg kell várnunk a 6G és a kvantumszámítógépek megérkezését, vagy ennél azért többet tehetünk?

A világ tele van csodálatos dolgokra képes technológiákkal, és folyamatosan újabbak jelennek meg. Annyiféle lehetőség áll előttünk, annyi mindent lehetne csinálni, hogy nehéz kiválasztani, mivel érdemes kezdeni.

Sajnos azonban egyetlen technológia vagy termék sem képes önmagában üzleti előnyöket biztosítani vagy megoldani az előttünk álló kihívásokat. Valódi eredményre csak akkor számíthatunk, ha képesek vagyunk túltekinteni az egyes technológiákon, és felismerni az összefüggéseket, nem csupán az új és izgalmas dolgok között, hanem a meglévő régi rendszerek vonatkozásában is.

Egy-egy új technológia bevezetése gyakran sikeresnek bizonyul. Ám ezek a projektek ritkán folytatódnak a pilot után. A valós életben soha nem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek egy értékesítési prezentációban tűnnek.

Megfelelő építőelemek

A kihívást gyakran azt jelenti, hogy bár maga a megoldás jó, és pontosan azt teszi, amit ígér, önmagában nem elég.

Jövőképre is szükség van arról, hogyan fognak működni végponttól-végpontig az integrált folyamatok. Ellenkező esetben az intelligencia megmarad a megoldás irányítópultjának szintjén, és nem születnek meg a teljes körű optimalizálást és fejlesztést támogató felismerések.

Vizsgálataink alapján egyre többen ismerik fel ezt, és dolgozzák ki a szükséges jövőképet. Ekkor jön azonban a neheze: hiszen a jövőképet meg is kell valósítani. Amikor az ember új területre lép, mindig bizonytalanságokkal és kockázatokkal szembesül. Mivel maga a végeredmény is bizonytalan, a projekt elején nehéz kidolgozni az üzleti tervet és felmérni a várható megtérülést.

A nyilvános számítási felhő megjelenésével jóval egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált a próba-szerencse alapú kísérletezés. Sajnos azonban a biztonsági aggályok és a látenciaproblémák bizonyos esetekben nem teszik lehetővé a nyilvános felhő használatát.

Az új alkalmazások futtatásához ilyenkor edge-számítástechnikai képességekre van szükség. Erre akár egyetlen szerver is elegendő lehet.

A második kritikus infrastrukturális komponens a csatlakozás. Ha az adatok nem áramlanak, elakadnak a folyamatok. Beszélhetnék még a régi rendszerek csatlakoztatásáról is, de erről majd később lesz szó.

Az első, rövid távú használati forgatókönyv valószínűleg nem indokolja meg kellőképpen a beruházás létjogosultságát, ezért hosszabb távra kell tekinteni.

A célok és a folyamatok ismeretében meghatározható az optimális felállás. Egyes stabil környezetekben a gyártósor és a kibocsátott termék évtizedeken át változatlan marad.

Máskor egydarabos gyártási tételekről beszélhetünk, és a termék hetente változik. Ilyen változó termelési környezetben elképzelhető, hogy GPU-szerverkapacitásra van szükség a tanulási algoritmusok és a fejlett analitika futtatásához, a gyártóüzem működésének rugalmassága pedig megköveteli a vezeték nélküli csatlakozást.

Bár széles körű elterjedésről még nem beszélhetünk, a vállalatok egyre inkább a könnyen bevezethető és üzemeltethető 4G és 5G megoldásokat preferálják.  

Szerencsére nem mindenre van szükség azonnal, ugyanakkor az infrastruktúrát meg kell tervezni a skálázás előkészítéséhez. Ez persze ugrás az ismeretlenbe, de ha már felállt az infrastruktúra, egyszerűsödik az új megoldások bevezetése.

Gyakorlati megvalósítás

A Fujitsu jellemzően az HXD - Human Centric Experience Design szemléletet követi a tervezésben. A HXD módszertan segít megérteni, definiálni és rangsorolni a lehetőségeket és a kihívásokat.

Jelenleg a minőségbiztosítás terén vagyunk a legaktívabbak - amint azt a Fujitsu Advanced Image Recognition F|AIR megoldás példázza. A Fujitsu MI-terén felhalmozott 30 éves tapasztalatára épülő F|AIR egyszerűsíti a mesterséges intelligencia alkalmazását a kritikus minőségvizsgálati folyamatok támogatására és automatizálására.

A minőségi problémák hátrányosan érintik például a kibocsátott termékvolument, az átfutási időt és az ügyfélelégedettséget. A negatív hatás egyszerűen számszerűsíthető. Miután azonosítjuk a F|AIR használatával elérhető potenciális előnyöket, a felmerülő költségek vizsgálata következik.

Ha rendelkezésre áll a jövőkép, elemezni kezdjük az alapokat. Minden rendelkezésre áll a skálázáshoz, vagy további építőelemekre van szükség?

A F|AIR módszertan alkalmazásához jellemzően kell néhány képrögzítő berendezés és fényforrás, de görgős szerelőkocsikra rögzített akkumulátorokra is szükség lehet a kamerák tápellátásához. Ha nem sikerül elfogadható üzleti tervet kidolgozni, más alternatívát kell keresni. Amint korábban már említettük, nem a lehetőségek hiánya jelenti a nehézséget, hanem a megfelelő lehetőségek kiválasztása.

Ha kész a világos üzleti terv, a következő lépések már egyértelműek. Azonosítani kell a legfontosabb vagy a legnagyobb kihívást jelentő használati forgatókönyveket a projekt műszaki hasznosságának alátámasztásához (proof-of-value). Ez a folyamatlépés jellemzően két hónapig tart.

A PoV szakaszban megtörténik a legyártandó prototípus (MVP) megtervezése és fejlesztése. A használati forgatókönyveket természetesen később további gyártósorokra, termékekre, sőt akár további gyárakra is ki lehet terjeszteni.

Az eredmények

A fenti F|AIR példában a rendszer 5G csatlakozáson keresztül az MI-algoritmusokat futtató edge-számítástechnikai rendszerbe továbbítja az érzékelőadatokat. Ha ezzel az összes felkapott rövidítést sikerült egy mondatba foglalnunk, akkor ki is pipálhatjuk a feladatot. Vagy mégsem?

Nem egészen, mert még mindig különálló megoldásról van szó A következő lépéshez a Fujitsu Real-time Intelligent Connected Enterprise (RICE) megoldását hívjuk segítségül.

Hogyan használhatjuk fel a minőségellenőrzés eredményeit a hibát kiváltó okok azonosítására, a folyamat korrigálására és visszajelzések adására a szállítók felé? Hogyan tájékoztathatjuk a viszonteladókat és az ügyfeleket a hibákról? Hogyan léphetünk tovább a "digitális iker" létrehozása felé a gyártásban, és hogyan hajthatjuk végre a megelőző karbantartás és a teljes körű optimalizálás forgatókönyveit?

Az indulás maga egyszerű, ám a jövőkép megvalósításához vezető út már nem az. A Fujitsu számára ezen az úton fontos szerepet játszik az ökoszisztéma és a másokkal folytatott együttműködés.

Hiszen egyetlen vállalat sincs minden megoldás és készség birtokában. A legfontosabb szereplő az ügyfél, és a szükségleteket is a saját szervezeten belül ismerik a legjobban.

Saját technológiáink mellett partnerekkel is együttműködünk: például a Microsofttal és az AWS-sel a számítási felhő terén, az SAP-val és az Oracle-lel többek között a backend-rendszerek területén. Az óriások mellett kisebb startupokra is szükség van, hiszen gyakran ők rendelkeznek a legjobb célmegoldásokkal.

Amikor a partnereinkről beszélünk az üzenet mindig ugyanaz. A zökkenőmentes fejlődéshez együtt kell működnünk. És ezek nem puszta szavak. A Nokia például nemrég indította el a Fujitsu hathatós támogatásával 5G ökoszisztémáját. Erről minden bizonnyal hallani fogunk még a közeljövőben.

A megbízható partner fontossága

Nincs két egyforma gyártóvállalat, és még messze vagyunk attól a helyzettől, amikor egyetlen gombnyomással elindíthatjuk egy gyár digitális ikerlétesítményét. Mivel a kiindulópontok különbözőek, az útvonal sem lehet azonos.

Mindenkinek egyéni utat kell bejárnia, ezért a Fujitsunál nemcsak a megfelelő eszközök és technológiák elérhetőségére, hanem a tapasztalatok szerzésére és a vállalatspecifikus problémák megértésére is odafigyelünk. Mindez két tényezőre épül.

Komplex termékeket készítő, globális gyártóvállalat lévén mi is ezen az úton járunk. Megoldásaink nem PowerPoint diákból kelnek életre. Többségüket mi magunk iteráljuk, teszteljük és saját működésünkben is kipróbáljuk.

Szoros együttműködést folytatunk partnereinkkel és ügyfeleinkkel. Évtizedek óta dolgozunk együtt vezető külföldi és japán gyártóvállalatokkal, és ennek során megbízható tanácsadójukká fejlődtünk.

A legfontosabb dolog mindig az elindulás. Ha már elindultunk, tanulhatunk a tapasztalatokból, és sokkal könnyebb korrigálni az irányt. Ragadják meg tehát a kezdeményezést, és szedjék össze bátorságukat az induláshoz. Mivel az út hosszú lesz, érdemes olyan partnert választani hozzá, akiben megbíznak, és akivel szívesen dolgoznak együtt.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.