Innovációs Díjat alapított az IFS

|

Az IFS globális ERP megoldásszállító felhívással fordul az üzletemberek, egyetemi/főiskolai hallgatók, innovátorok, továbbá bármely magánszemély felé, hogy pályázzanak az első IFS Innovációs Díjra, amelynek mottója: „ötlettől az üzleti értékig”. Az IFS arra vonatkozóan vár koncepciókat, hogy miként lehet a technológiát új és innovatív módon felhasználni az üzleti érték növelése érdekében.

A nyertes pályázó 10 000 eurós pénzdíjban részesül, valamint lehetősége nyílik végigkövetni, hogy ötletéből miként lesz termék prototípus, illetve adott esetben miként válik az IFS Applications integrált vállalatirányítási rendszer részévé. A nyertes pályázó nevét Alastair Sorbie, az IFS elnök-vezérigazgatója fogja kihirdetni 2012. október 15-én, az IFS World Conference rendezvényen a svédországi Göteborgban. Az IFS alapítása óta törekszik az újítások üzleti értéket növelő felhasználására. Az IFS 1983 óta használja fel innovatív módon a technológiát annak érdekében, hogy új és egyre jobb üzleti szoftvermegoldásokat kínálhasson ügyfeleinek. A nyertes pályaművet az IFS Labs fogja prototípussá fejleszteni, amely egy az IFS kutatás-fejlesztési szervezetén belül működő kísérleti projektekkel foglalkozó részleg. „Tisztelettel meghívom az innovátorokat, hogy osszák meg velünk ötleteiket. Reméljük, hogy a lehetőség, hogy végigkövethetik ötletük valódi szoftver prototípussá fejlesztését, csábító azon kreatív elmék számára, akik az üzleti szoftverek fejlesztése révén szeretnének üzleti értéket növelni” – fogalmazott Alastair Sorbie, az IFS elnök-vezérigazgatója. A zsűri tagjai: Alastair Sorbie, IFS CEO, Joe Barkai, Research Vice President, Product Lifecycle Strategies for IDC Manufacturing, Magnus Höij, Editor in Chief IDG Internetworld, Cindy Jaudon, President & CEO of IFS Americas, Dan Matthews, IFS CTO and Head of IFS Labs, Thomas Säld, Head of IFS R&D. „Mivel az üzleti és az egyéb alkalmazások közötti határvonal egyre inkább elmosódik, úgy gondolom, hogy ma már egy innovatív ötlet gyakorlatilag bárhonnan jöhet. Éppen emiatt találom érdekesnek az IFS Innovációs Díját, és ezért fogadtam el a felkérést, hogy részt vegyek a zsűriben” – mondta Joe Barkai az IDC Manufacturing Insights termékéletciklus stratégiákkal foglalkozó kutatási alelnöke. „Az innovatív ötletek ilyen széles közönségtől való beáramlásának lehetővé tételével, az ötletek tárháza gyakorlatilag végtelenné válik.” Az IFS Innovációs Díj nyertesének olyan koncepciót kell bemutatnia, amely az IFS által megcélzott iparágak vállalatai számára valódi üzleti értéket teremt, az üzleti alkalmazás új és innovatív módon való felhasználásával. A zsűri kiemelten fogja vizsgálni az alábbi követelményeket: • Az újítás eredetisége • Az újítás hatása • Az újítás megvalósíthatósága • Az újítás előnyeinek mérhetősége „Folyamatosan keressük azokat az intelligens megoldásokat, amelyek egyszerűsíthetik a vállalatok vagy felhasználók munkafolyamatait. Ugyanakkor sohasem akartunk új trendeket alkotni, ehelyett folyamatosan keressük a már létező ötletek kombinálásának innovatív módjait, amelyek így valódi üzleti értéket teremthetnek. Azt kérdezzük magunktól: „Miként lehetne ezt a technológiát a felhasználók előnyére fordítani?” Amennyiben a válasz az, hogy sehogy, akkor nem foglalkozunk vele. Amennyiben viszont valódi potenciált látunk egy ötletben, beépítjük azt termékportfoliónkba” – fogalmazott Dan Matthews, az IFS technológiai igazgatója. „Bármilyen technológiával is kezdünk el dolgozni, mindig a felhasználónak kell a középpontban maradnia, aki számára hatékony, elegáns, élvezhető munkakörnyezetet kell nyújtani” – folytatta Matthews. A pályázatokat 2012. szeptember 1-jéig várjuk angol nyelven az innovationaward@ifsworld.com e-mail címre. Kérjük, hogy további információért, illetve a jelentkezés pontos feltételeiért, látogassa meg a következő weboldalt: www.ifsworld.com/innovation

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.