Invitel Innomax Díj: Még január 15-ig pályázhatnak az innovatív vállalkozások

|

Még egy egész hétig, január 15. éjfélig várják az Invitel InnoMax Díj szervezői azoknak a kis- és középvállalkozásoknak a pályázatait, amelyek kiemelkedő fejlesztési projektjüket szeretnék megmérettetni a hazai innovátorok seregszemléjén.

Az Invitel InnoMax Díjra eddig már több tucat hazai vállalkozás nyújtotta be pályázatát, a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét az évzárás időszakára jellemző, egyes iparágakban jelentkező túlterheltségre való tekintettel. A szervezők és a neves szakemberekből álló zsüri (Kürti Sándor, Zsembery György, Krisán László, Stipsicz Károly), úgy látják, hogy a válság ellenére ötletekben nem volt hiány az elmúlt évben, és számos innovációs projekt megvalósítására is sor kerülhetett. A fejlesztések jelentősége nem csökken a válsággal, sőt, sok pályázó épp úgy törekedett a nehezedő körülmények átvészelésére, hogy a fejlesztés ütemét pörgette fel. Nem csak termékfejlesztésekkel jelentkeztek a pályázatra eddig, de a vállalati működést ésszerűsítő, a meglévő eszközök kihasználtságát, illetve a kommunikációs lehetőségeket maximalizáló pályázatok is szép számban érkeztek. „A válságból sok helyen a kiutat a fejlesztésben, az újítás képességének erősítésében látják. Az Innomax Díjjal elsődleges célunk, hogy a hazai vállalatok maximalista törekvéseire és az innovatív műhelyekre irányítsuk a figyelmet.” – összegez Zsembery György, az Invitel Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese, az Invitel InnoMax Díj zsűrijének elnöke. A szervezők arra számítanak, hogy a zsűrizés és a díjátadó nem pusztán elismerést jelent a résztvevőknek, de olyan hasznos tapasztalat-csere lehetőséget is, amit évről-évre egyre növekvő figyelem kísér majd. Jelentkezés és további információ: www.invitel.hu/innomax

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.