Játékok és 18 ezer négyzetméter Wi-Fi

|

Egy sikeres hazai vállalkozás nyomában.

Családi vállalkozásból nőtt hazai óriássá a Dohány Kft. Műanyag gyerekjátékaik, motorjaik és foglalkoztató-eszközeik sok-sok magyar gyerekeknek teszik szebbé az életét. A folyamatos versenyben a modern technológia és az innováció révén maradnak vezető pozícióban.

Családi ház műhelyéből magyar multivá válni
1989-ben alapította vállalkozását Dohány Dezső, amely hamisítatlan kis családi cégként kezdte pályafutását, és gyártotta 2-3 fővel az első műanyag gyermekjátékokat. A cég ma 92 munkatárssal működik, 18 ezer négyzetméteren, és magyarországi hipermarketekbe szállít folyamatosan, valamint több európai megrendelőnek is.

Néhány hazai piaci év után a cég 1996-tól megkezdte a régiós terjeszkedést, és a Dohány Toys játékok megjelentek Szlovákiában, Romániában és Csehországban is.

A nagyáruházak megrendelései kikerülhetetlenné tették a legszigorúbb termék-bevizsgálási eljárások folyamatos alkalmazását. A TÜV SÜD tanúsítványokkal ellátott játékok így megfelelnek minden, velük szemben támasztott, európai szintű környezeti és biztonsági igényeknek.

 "A francia design, a német precizitás és a kínai árak - ezt az ideális hármast szeretné látni a boltokban a hazai vevőkör, a cég pedig igyekszik megfelelni ezeknek az igényeknek" - mondta Dohány Dezső tulajdonos, a mára 2 milliárd forintos bevételt meghaladó vállalat ügyvezető igazgatója.

 

Az alapító máig személyesen felügyeli a gyártás minőségét

Beruházással, fejlesztéssel előre
A folyamatos fejlesztés legalább annyira kényszer, mint lehetőség. A dolgozói igények változásával a Dohány Kft. is invesztál az automatizációba, hogy továbbra is kiszolgálhassa a gyerekek és szüleik igényeit.

 A cég alapítása óta eltelt időszakban nem csak a kereslet, de a technológia is sokat változott, melyet a vállalat igyekezett lekövetni. Jelenleg az új játékok tervezése, tesztelése már számítógépekkel és 3D-s nyomtatókkal zajlik.

 A hálózati tervezése, kiépítése során a Hewlett Packard Enterprise viszonteladó partnere, a 99999 Informatika Kft. mérnökei felmérték a beltéri és kültéri eszközök ideális elhelyezési pontjait, mennyiségét. A közel egy évig tartó munka után összeállt a HPE Aruba magas biztonsági szintet, széles körű elérhetőséget garantáló hálózata.

 

A Dohány Kft. telephelyén a hálózati elérés mind a 18 ezer négyzetméteren
vezetékmentes eszközökkel biztosított. Az időtálló, HPE Aruba eszközökön alapuló rendszer beltéri és kültéri lefedettséget kínál - elsősorban a vonalkód-olvasóval felszerelt mobil adatgyűjtő berendezések számára.

Az informatikai modernizáció egyik célja a bevezetés előtt álló SAP vállalatirányítási rendszer támogatása, a hatékonyság növelése volt.

Wi-Fi hálózat felmérése és tervezése
A nagy kiterjedésű, sok épülettel rendelkező telephely vezeték nélküli hálózatának megtervezése az Ekahau Site Survey Pro segítségével zajlott. Ennek során számos kihívás várt megoldásra a projektben. Például a sűrű fémszerkezetekkel elválasztott több szintes raktárak, az alacsony belmagasságú, mindkét végén nyitott, 40 méter hosszú üzemi terület vagy a rengeteg fémet, ipari gépeket tartalmazó gyártócsarnok.

 A helyszín bejárása és a fizikai paraméterek mérése után a szoftveres szimulációs eljárás következett. Ebben a fázisban született meg az első Acces Point elhelyezési terv és került a majdnem 50 db HPE Aruba AP a helyére - beltérben és kültéren egyaránt. A rádiófrekvenciás mérések célja a terv ellenőrzése és a valós körülményekhez történő optimalizációja volt.

A gyárudvaron elhelyezett kültéri Access Pointok elhelyezésének tervezésekor figyelembe kellett venni a kamionforgalmat is. Ezek a járművek felépítményük és a raktérben lévő áruk anyagától függően jelentős mértékben befolyásolják az 5 GHz-es RF jel terjedését.

 A véglegesített terv alapján beltéren 27 darab HPE Aruba AP-207-es, kültéren 20 darab AP-360-as Access Pointra volt szükség a teljes terület 5 GHz-en történő WiFi kiszolgálásához. A HPE Aruba AP-360-as sorozatból AP-365-ös körsugárzós és AP-367-es irányított antennás változatokat használták fel.

A rendszer kialakítása
A HPE Aruba 7030 Mobility Controller központi eszközként bőven elegendő teljesítményt képes nyújtani a rendszer maradéktalan kiszolgálásához, a várható jövőbeli bővüléseket is figyelembe véve. A 7000-es család legnagyobb modellje 64 AP központi vezérlését tudja ellátni. 8 db GbE porttal rendelkezik, 4094 VLAN-t támogat, beépített HPE Aruba Next Generation Mobility tűzfala 8 Gbps átvitelre képes. Maximum 4096 felhasználót tud egyszerre kiszolgálni.

Az ügyfél igényeit és a biztonsági szempontokat figyelembe véve 4 VLAN került kialakításra. Az SAP rendszer az RFPDCU VLAN-on keresztül érhető el a vezeték nélküli kliensekkel, míg az Office VLAN csak az irodai AP-kon engedélyezett a vezetőség számára. A vendégek kizárólag a Guest hálózatra kapcsolódhatnak, amelyen keresztül az internethez kapnak hozzáférést a tűzfalon keresztül.

Alapvető elvárás volt, hogy a különböző AP-k között a roaming minimális időt vegyen igénybe, a mobilkliensek észrevétlenül tudjanak egyik AP-ról a másikra csatlakozni. Ennek megvalósításához az AP-k lefedettségi területét megfelelő átfedésekkel tervezték illetve a HPE Aruba ClientMatch technológiáját hívták segítségül.

 A 2,4 GHz-en gyakran előforduló interferenciák elkerülése érdekében a hálózatot 5 GHz-re tervezték, és az arra alkalmas mobilklienseket az 5 GHz-es frekvencia sávra terelték (Band Steering). A vezeték nélküli adatgyűjtő berendezések kiválasztásakor is szempont volt az 5 GHz-es, lehetőség szerint 802.11ac szabványt támogató képesség.

Modern és időtálló hálózat
A vezetékes hálózat szintén HPE hálózati eszközökből épült. A nagy távolságok miatt több rack szekrény kialakítására is szükség volt. A köztük levő kapcsolatot redundáns optikai gerinc kiépítésével oldották meg. Az Access Pointok tápellátását egy HPE 1920 24G PoE+ (370W) switch-re bízták, a VLAN-ok közötti routing funkciót HPE 1920 24G L3 switch biztosította.

A teljes rendszer kiépítését és az implementálást működést ellenőrző mérések zárták. A projekt sikeres befejezésekor a HPE Aruba vezeték nélküli megoldásával egy megbízható, biztonságos, nagy teljesítményű, 802.11ac technológiát teljes mértékben támogató, 18.000m2-t kiszolgáló vezeték nélküli hálózat készült el, amely azóta is kiválóan működik.

A Dohány Kft. hazai példája mutatja, hogy tudatos piaci stratégiával, piacelemzéssel, folyamatos fejlesztéssel, az új informatikai technológiák beillesztésével, napi használatával kis családi cégből is lehet sikeres, stabil magyar vállalat, amely több országba szállít és nagyáruházakkal áll folyamatos partneri kapcsolatban.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.