Kutatás: az analitika hatásos fegyver a növekvő biztosítási csalások ellen

|

Az amerikai Biztosítási Csalásellenes Szövetség (CAIF) becslése szerint évente több mint 80 milliárd dollárra tehető a csalások összege az Amerikai Egyesült Államokban, s a vagyon- és balesetbiztosítási csalások költsége valószínűleg meghaladja a 30 milliárd dollárt. A probléma mértékét szintén jól illusztrálja, hogy az amerikai Nemzeti Biztosítási Bűnügyi Hivatal (NICB) statisztikái alapján 2009-ről 2011-re 19 százalékkal nőtt a csalási kísérlet gyanúját felvető, kétes kárigények száma*.

A csalásokból eredő potenciális veszteségek csökkentése érdekében az elmúlt 15 évben az amerikai biztosítók jelentős összegeket fordítottak a csalás elleni kezdeményezésekre - például egyre inkább fókuszba kerül a csalás elleni technológiák használata. Ezt a témakört érinti a CAIF 2012 májusában készített felmérése**, amelynek eredményei az elmúlt hetekben váltak ismertté. Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások vezető szállítójának számító SAS technikai támogatásával megvalósult kutatásból többek között az is kiderült, hogy a megkérdezett biztosítók több mint egyharmada már használja a közösségi médiában elérhető adatokat a csalások vizsgálata során. A 74 amerikai egyesült államokbeli biztosítási vezető részvételével végzett felmérés arra kereste a választ, hogy a biztosítók jelenleg hogyan használják a csalás-megelőzési technológiákat, milyen stratégiákat alkalmaznak, és milyen terveik vannak a technológiai képességeik bővítésére vonatkozóan a következő 12-24 hónapban. A tanulmány szerint a biztosítók a csalás elleni technológiai beruházások tekintetében elsősorban prediktív modellező (33%) és szövegbányászati (31%) megoldásokban gondolkodnak a következő években. A felmérés rávilágít arra, hogy a szervezett csalásokból eredő kockázat hamarosan súlyos problémát jelent majd a biztosítók számára. A válaszadók 52%-a vélekedett úgy, hogy a csalás elleni technológia alkalmazásának jelentős haszna az összetett vagy szervezett csalások leleplezésében rejlik, amilyenek például az egészségügyi szolgáltatási csalások vagy a gépjármű-biztosításhoz kapcsolódó KGFB és személyi sérülés elleni védelemmel kapcsolatos csalások. Ezek felderítésében segítséget nyújthat például a kapcsolatelemzés - a biztosítók mintegy 19%-a már beruházott ilyen technológiába. „A csalásfelderítési célú technológia gyorsan fejlődik és a biztosítók nagy utat jártak be ezen a területen. Ugyanakkor a felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy még sokuknak van hova előre lépnie” - nyilatkozta Dennis Jay, a CAIF ügyvezető igazgatója a kutatás kapcsán, amelyben a válaszadók 88%-a nyilatkozott úgy, hogy jelenleg alkalmaz valamilyen technológiát a csalások megelőzésére, felderítésére. A riport megjegyzi, hogy „egy szervezeten belül elérhető információk minimum 75%-a strukturálatlan adat, és ez az arány valószínűleg növekedni fog a közösségi média térnyerésével"***. A CAIF felmérésében a biztosítók több mint egyharmada számolt be arról, hogy már használja a közösségi médiában elérhető adatokat a csalások vizsgálata során, s ez a szám várhatóan szintén emelkedik majd. A válaszadó szervezetek 57%-a gondolja úgy, hogy a csalás elleni technológiai megoldás alkalmazásának haszna elsődlegesen abból származik, hogy a rendszer által csalásgyanúsként megjelölt esetek közül nagyobb arányban bizonyosodik be a tényleges csalás. Számos vezető említette, hogy a jelenlegi modern eszközeik jobb minőségű javaslatokat eredményeznek, valamint a problémás igényeket a kárügyintézési folyamat egy korai szakaszában be tudják azonosítani, ami a beruházás jobb megtérüléséhez vezet. „Bár a technológia nem tudja kiküszöbölni a biztosítási kárbecslő megérzését, a speciális kivizsgálási egységek gyakorlati szakértelmét, az ösztönöket és a szakmai véleményt, kétségkívül javítani tudja a vizsgálati folyamatot" - magyarázza Stuart Rose, a SAS globális biztosítási marketing vezetője. A jelenlegi gazdasági helyzet továbbra is sok szervezetet kényszerít költségcsökkentésre. Azonban úgy tűnik, a biztosítók tisztában vannak a csalásfelderítés fontosságával és a vállalati eredményre gyakorolt hatásával, ugyanis a válaszadók kevesebb mint 5%-a gondolja úgy, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a csalás elleni technológiára fordítható költségkerete, 31%-uk pedig több forrásra számít ezen a területen. Coalition Against Insurance Fraud (CAIF) Az 1993-ban alapított, washingtoni székhelyű CAIF olyan biztosítótársaságok, kormányzati hivatalok és fogyasztói csoportok nemzeti szövetsége, amelyek elkötelezettek a biztosítási csalások minden formája elleni küzdelem iránt, törvényhozási képviseleten, a fogyasztók oktatásán és kutatási tevékenységen keresztül. További információ: www.InsuranceFraud.org * NICB közlemény, 2012. február 28.: https://www.nicb.org/newsroom/news-releases/2011-qc-analysis ** The State of Insurance Fraud Technology, 2012. szeptember: http://www.sas.com/reg/wp/corp/50373 *** Extracting Value from Chaos, IDC iView, 2011 június: http://www.emc.com/collateral/analyst-reports/idc-extracting-value-from-chaos-ar.pdf A SAS-ról A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, valamint a legnagyobb független üzleti intelligencia fejlesztő. Innovatív megoldásai révén a SAS több mint 60.000 vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalából származó hozzáadott érték biztosításához. 1976 óta a SAS világszerte a THE POWER TO KNOW®-t, vagyis a tudás hatalmát nyújtja ügyfeleinek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.