Novell: Növekvő termékértékesítés

|

A Novell bejelentette a 2008. április 30-án lezárult második pénzügyi negyedévének eredményeit.

A vállalat árbevétele ebben a negyedévben elérte a nettó 236 millió amerikai dollárt, míg a 2007-es második pénzügyi negyedévben ez az összeg nettó 232 millió dollár volt. A működési eredmény a 2008-as második pénzügyi negyedévben 2 millió dollár volt, ezzel szemben 2007-ben ugyanebben az időszakban 12 millió dollár működési veszteséget könyvelhettek el. A folyamatos működésből származó eredmény a 2008-as második pénzügyi negyedévben 6 millió dollár, illetve részvényenként 0,02 dollár volt. A 2007-es pénzügyi év második negyedévét 1 millió dolláros, illetve részvényenként 0,00 dolláros veszteség jellemezte. A devizaárfolyamok kedvezően hatottak a árbevételre, ami 8 millió dolláros növekedést eredményezett, azonban kedvezőtlenül befolyásolták a költségeket, 9 millió dollárral növelte a vállalat kiadásait. Emellett negatív hatással voltak a működési eredményre, ami 1 millió dollárral csökkent az előző év azonos időszakához képest. A nem GAAP szerinti működési eredmény a 2008-as pénzügyi év második negyedévében 16 millió dollárt jelentett a vállalatnak, míg az előző év azonos időszakát 9 millió dolláros nem GAAP szerinti működési eredmény jellemezte. A folyamatos működésből származó nem GAAP szerinti árbevétel 2008 második pénzügyi negyedévében 21 millió dollár, illetve részvényenként 0,06 dollár volt. A 2007-es második pénzügyi negyedév nem GAAP szerinti folyamatos működési vesztesége 16 millió dollár, illetve részvényenként 0,05 dollár volt. A 2008-as pénzügyi év második negyedévében a Novell 30 millió dollár árbevételt ért el a nyílt forráskódú platformmegoldások értékesítéséből, amelyből 29 millió dollárt a Linux platformtermékek értékesítése eredményezett. Ez 31%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A személyazonosság-kezelési és biztonság-felügyeleti megoldásokból származó termékbevétel 31 millió dollárt tett ki, amelyből a személyazonosság- és hozzáférés-kezelési termékek értékesítése 27 millió dollárt eredményezett. Ez 13%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. A rendszer- és erőforrás-felügyeleti megoldások értékesítéséből 41 millió dollár árbevétele volt a vállalatnak, ami 15%-os növekedést jelent a 2007 második pénzügyi negyedévéhez képest. A csoportmunka-megoldások értékesítéséből származó árbevétel 92 millió dollár, ami 1%-kal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. „Vállalatunk továbbra is lendületesen fejlődik, további árbevétel növekedésre számítunk a Linux, a személyazonosság-kezelési, illetve a rendszer- és erőforrás-felügyelet terén” – mondta Ron Hovsepian, a Novell elnök-vezérigazgatója. „Eredményeink alapján kijelenthetjük, hogy a 2008-as pénzügyi évben is elérjük pénzügyi céljainkat” – tette hozzá Hovsepian. A készpénz, a könnyen készpénzzé tehető befektetések, illetve a rövid távú befektetések 1,4 milliárd dollárt tettek ki 2008. április 30-ig. Ez az előző év azonos negyedévében 1,8 milliárd dollár volt. Ez a csökkenés elsősorban a PlateSpin vállalat felvásárlásának és a Novell egyes kötvényei visszavásárlásának következménye. Az értékesítési kintlévőségek időtartama (Days Sales Outstanding - DSO) 66 nap volt a 2008-as második pénzügyi negyedév végén, ami növekedett az előző év azonos negyedévének 64 napos értékéhez képest. A halasztott árbevétel értéke a 2008-as második pénzügyi negyedév végére 702 millió dollárra nőtt az előző év azonos negyedévének 700 millió dolláros összegéről. A működési cash flow 2008 második pénzügyi negyedévében negatív, 18 millió dollár volt, a 2007 második pénzügyi negyedév cash flowja szintén negatív, 29 millió dollárt tett ki. A 2008-as pénzügyi év második negyedévében a Novell visszavásárolta a kintlévő, 2024-ben esedékes, 0,5%-on átválható kötvények egy részét, amelyre eddig 135 millió dollár készpénzt használtak fel. Ezzel szemben a vállalat nem vásárolt vissza egyetlen részvényt sem a 2008. május 13-án bejelentett részvény-visszavásárlási program keretében. A Novell közölt eredményeiről, így a nem GAAP eredményekről is további részletek a novell.com weboldalon angol nyelven érhetőek el.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.