Qualysoft: húsz százalék feletti növekedés 2013-ban

|

A Qualysoft Informatikai Zrt. egyre erősebben támaszkodik a kutatás-fejlesztésre, amit a társaság elmúlt éves eredményei is igazolnak. A társaság vezérigazgatóját, Simon Attilát kérdeztük.

- [i]Milyen évet zárt 2013-ban a Qualysoft?[/i] - Az előző évek növekedését folytattuk tavaly mind Magyarországon, mind pedig a teljes cégcsoportnál. A magyar leányvállalat az előző évhez képest egy fenntartható, dinamikus növekedést tudott elérni, meghaladva a terveket. Az árbevétel-növekedés húsz százalék fölött volt. Holding szinten ugyan ez a dinamika mondható el, itt is jelentős árbevétel-növekedés volt. - [i]Minek köszönhetők ezek az eredmények?[/i] - A sikereket nagyrészt a társaság innovációs befektetéseinek köszönhetjük. Nem véletlen, hogy abszolút értékben növekedés volt az innováció területén, azaz egyre többet költünk erre a területre. Számos innovációs programot fejeztünk be, készítettünk elő és folytattunk. Tavaly ugyan azt a célt tűztük ki, amit idén is, hogy legyen egy-két olyan fókuszterület ahol az innovációt tudjuk támogatni, miközben a társaság alapfolyamatai között azokat, amelyek a hatékonyságnövekedést támogatják. - [i]A társaság bevételeinek mekkora részét használják fel k+f tevékenységre?[/i] - Konkrét számot nehéz lenne mondani, annyira beépült a kutatás-fejlesztés a cég tevékenységébe. Az biztos, hogy a bevételeink egyre növekvő részét fordítjuk erre a területre, s abban is biztos vagyok, hogy a magyarországi informatikai cégek innovációs költéseit, arányaiban bőven meghaladjuk. - [i]Melyik innovációjukat tartja üzletileg a legsikeresebbnek, és melyiket technológiai szempontból?[/i] - Két olyan termékünk is van most, amelyek az elmúlt év fejlesztéseinek eredményeképpen született meg. Az egyik egy Microsoft SharePointon alapuló megoldás, amellyel a vállalatoknál többnyire elvesző információkat teszi kereshetővé: ez a [b]Vaporider[/b] fantázianevű szoftverünk, s a napokban dobjuk piacra. A másik az idén tesztfázisba kerülő Qualysoft PreCommender rendszer, amely a biztosító társaságok számára készülő online és személyes értékesítést támogató kiegészítő rendszer. Mind a két megoldás technikai és üzleti szempontból is ígéretes. - [i]Átlagosan mennyi idő alatt térülnek meg az innovációra költött összegek?[/i] - A legritkább esetben térülnek meg az innovációk rövid távon. A Qualysoftnál nem is várjuk, hogy egy év alatt megtérüljenek az ilyen jellegű beruházásaink. Azt viszont elvárjuk, hogy három éven belül behozza és elkezdjen nyereséget termelni a termék. A korábbi innovációink egytől-egyig teljesítették ezt az elvárást. - [i]Milyen új fejlesztéseken dolgozik a Qualysoft?[/i] - Az aktuális fejlesztéseink az infokommunikációhoz kapcsolódnak, ami alatt főként mobil alkalmazások és tabletes technológiák fejlesztését értjük. Ezen kívül be kívánunk törni az egészségügyi informatika területére, ahol távdiagnosztikával és az orvos-beteg kapcsolat informatikai támogatásával kívánunk foglalkozni. [i][/i]

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.