Samsung-Novell együttműködés az átfogó vállalati mobileszköz-felügyeletért

|

A Novell ZENworks Mobile Management 3.0 támogatja a Samsung Knox biztonsági platformot, ezáltal még biztonságosabbá teszi a mobileszközök használatát és felügyeletét a vállalati infrastruktúrán belül.

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell ZENworks Mobile Management 3.0. A megoldás lehetővé teszi az informatikai szakemberek számára, hogy egyszerűen felügyeljék a vállalati infrastruktúrán belül használt, céges és privát tulajdonú készülékeket, mobileszközöket és számítógépeket. A legfrissebb kiadás támogatja a Samsung vállalati mobilos megoldásait és biztonsági platformját, illetve az Apple vállalati felhasználóknak szánt programjait is. „Fontos mérföldkő a Novell ZENworks Mobile Management fejlesztésében a Samsung Knox-támogatás elindítása, hiszen így a legnagyobb mobilgyártó eszközeihez nyújthatunk integrált, vállalati szintű szolgáltatásokat. Ezáltal számos hasznos Knox-funkció érhető el a Novell mobileszköz-felügyeleti megoldásán keresztül. Például elkülönítve használhatók a privát és vállalati alkalmazások a biztonságos konténerek segítségével, és megtiltható az alkalmazott saját programjai számára, hogy céges tartalmakat érjenek el. Ez nagyobb biztonságot garantál a szervezet érzékeny adatai számára” – mondta Hargitai Zsolt, a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője. A Novell ZENworks Mobile Management egy olyan megoldás, amely központosított felügyeleti eszközöket kínál az Android, BlackBerry OS, iOS, Symbian, Windows Mobile és Windows Phone rendszerű okostelefonok és tabletek kezeléséhez. A készülékek mostantól még biztonságosabban használhatók a szervezeteken belül annak köszönhetően, hogy a megoldás támogatja a Samsung SAFE és Knox rendszereket is (https://www.youtube.com/watch?v=AZseSAnhbpg). A SAFE (Samsung for Enterprise) az üzleti felhasználáshoz szükséges biztonságot és funkciókat nyújtó vállalati megoldásokat tartalmazza. A Knox pedig a szigorúan szabályozott iparágak részére készített biztonsági platform, amely a Novell mobilitási portfóliójának több elemével is integrálható (http://www.novell.hu/hirek/novell_filr_iprint_on_samsung_knox.html). Az együttműködés következtében elérhetővé váltak a Novell rendszerében a Samsung Knox Workspace legfontosabb funkciói (https://www.youtube.com/watch?v=aQqImTdzgLk), így az Android rendszerű készülékeken biztonságos konténerekben (security containers) lehet telepíteni és futtatni az érzékeny alkalmazásokat. A privát, valamint vállalati tartalmak teljesen szeparáltak egymástól, és a saját programok nem férnek hozzá a vállalati e-mail felülethez, ezáltal a céges erőforrások és bizalmas adatok nagyobb biztonságban vannak. A Workspace mellett a Knox egyéb funkciói is elérhetők a ZENworks Mobile Management rendszerében, beleértve az alkalmazások, a böngészők és az eszköz egyes funkcióinak ellenőrzését vagy korlátozását, a továbbfejlesztett jelszókezelést, illetve az automatikus e-mail kiosztást a Samsung e-mail alkalmazásában. Ez lehetővé teszi, hogy az IT-szakemberek limitálják többek között a képernyőfotók és az alkalmazásbolt használatát, illetve letiltsák a hozzáférést a feladatkezelőhöz, a status barhoz és egyéb eszközfelügyeleti funkciókhoz. A két vállalat a jövőben folytatja az együttműködést, hogy további funkciókkal bővülhessen a mobileszköz-felügyeleti megoldásban igénybe vehető szolgáltatások köre. A fentiek mellett az iOS eszközök kezelésén is fejlesztettek a Novell ZENworks Mobile Management 3.0 kiadásában. A megoldás mostantól támogatja az Apple vállalati felhasználóknak szánt programjait, így ezen készülékek felügyelete is egyszerűbbé válik a szervezeten belül. A Device Enrollment Program az eszközök egyszerű, tömeges konfigurálásában segíti a szervezeteket, a Volume Purchase Program pedig azt teszi lehetővé a vállalatok számára, hogy alkalmazásokat vásároljanak felhasználóik számára, és azokat automatikusan telepítsék a készülékeikre. A Novell ZENworks Mobile Management 3.0 már elérhető. További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: https://www.novell.com/products/zenworks/mobile-management/

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.