Sunbelt: Rekord árbevétel 2009 első három negyedévében

|

63%-os növekedést ért el a vállalat egy év alatt

Clearwater, Florida, USA — Rekordméretű árbevétel növekedést jelentett be a Sunbelt Software a 2009-es pénzügyi év első kilenc hónapjára: a vállalatnak már a tízedik egymást követő negyedév során sikerült növelnie árbevételét, az év első kilenc hónapja alatt 63%-kal nagyobb bevételt ért el, mint az előző év hasonló időszaka során. A növekedés motorja elsősorban a VIPRE® antivírus egyéni és vállalati verziója volt, de jelentősen profitált a vállalat az elektronikus kártevők elemzése iránt növekvő keresletből is. Mind az egyéni felhasználók, mind a vállalati ügyfelek jól fogadták a Sunbelt új termékeit és technológiai megoldásait. A vállalat az egész világon jelentős mértékben növelte eladásait, viszonteladói pedig további 15%-kal emelték az értékesítést. A növekvő nemzetközi kereslet kiszolgálása érdekében a Sunbelt 42%-kal bővítette 2009-ben globális értékesítési csapatát, 82%-kal a technológiai támogatást nyújtó ügyfélszolgálatát, továbbá értékesítési pontot nyitott az Egyesült Királyságban és bővítette Fülöp-szigeteki kirendeltségét. A Sunbelt ügyfélszolgálata is rendkívüli eredményt ért el: a support 98%-os elégedettségi mutatóval büszkélkedhet. A Sunbelt ebben évben összesen 470%-kal növelte az általa értékesített szoftverlicencek értékesítését. „A nemzetközi trendhez hasonlóan jó eredményeket ért el a Sunbelt hazai forgalmazója is: a Yellow Cube az év eddigi részében a tavalyi éves árbevételét megkétszerezte, míg a hazai partnerek száma több mint a duplájára nőtt 2009 során.” – mondja Bódis Ákos, a Sunbelt hazai képviseletének ügyvezetője. Virtualizált víruskeresés, hálózatvédelem és archiválás Az új, virtualizáción alapuló kártevő elemző módszer, az MX-Virtualization™ (MX-V) egy kompakt, virtualizált Windows környezetben vizsgálja a számítógépre potenciálisan veszélyt jelentő alkalmazásokat. A fejlesztők az MX-V-t szorosan integrálták a VIPRE vírusirtóba, s a megoldás így a Windows alapfunkcióit imitáló környezetben elemzi az ismeretlen alkalmazások viselkedését, karakterisztikáját. Az MX-V a felhasználó beavatkozása nélkül, rendkívüli sebességgel segít megvédeni a számítógépet a még nem azonosított kártevőktől anélkül, hogy jelentős hardvererőforrást venne igénybe. Az antivírus mellett a Sunbelt növekvő igényt tapasztal az archiváló megoldások terén is. A vállalat nemrégiben adta ki az Exchange Archiver™ 4.0 és a File Archiver™ 4.0 verzióját. Az új kiadások a Microsoft Enterprise Search és más gyártók keresési támogatása révén egységes kezelő- és keresőfelületet biztosít az e-mailek, fájlok és a SharePoint archívumok között. Iparági projektek A Sunbelt technológiai partnerséget kötött a Web 2.0-es alkalmazások biztonsági megoldásait szállító FaceTime-mal. A vállalat továbbá az inStopBadware.org adatpartnere lett, amely kezdeményezés a vírusok, kémprogramok és egyéb kártékony szoftverek leküzdésére specializálódott; a csoport a Harvard Egyetem Berkman Internet és Társadalom központjában működik.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.