Szerezzen extra biztonságot a Connect and Protect funkcióval

|

A Zyxel új, a Nebula-ban elérhető Connect and Protect funkciója értékes, extra szintű biztonságot nyújt a kis- és középvállalkozások számára a zsarolóvírusok és más súlyos fenyegetések ellen. Emellett nagyobb rugalmasságot és irányítást biztosít a kisvállalkozások számára hálózati eszközeik felett.

A kisvállalkozásoknak meg kell védeniük rendszereiket a zsarolóvírusok állandóan jelenlévő fenyegetésével szemben, és ahogy ügyfeleink egyre magabiztosabban használják Nebula felhőkezelő rendszerünket, egyre többen telepíthetnek és kezelhetnek újabb védelmi rétegeket a Zyxel új Connect and Protect funkciójával. 

A kiberbűnözés ma éppúgy fenyegetést jelent a kisvállalkozásokra, mint a nagy szervezetekre - az összes közül a zsarolóprogramok jelentik a legnagyobb veszélyt. Ez komoly aggodalomra ad okot azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, akik szeretnék igazán kihasználni a technológiában és az online szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket, azonban nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, hogy túl sokat költsenek digitális védelmük megerősítésére.

Az olyan vállalkozások, mint a kávézók, bárok és éttermek, független kereskedők és kis szállodák - amelyeknek jelentős számú vásárlója, látogatója vagy vendége csatlakozik állandóan WiFi-hálózatukhoz - saját portált hozhatnak létre, melyen keresztül a felhasználókat arra kérik, hogy regisztráljanak a hozzáféréshez, és egyezzenek bele a feltételekbe. Azonban ha nem tudjuk valamilyen módon nyomon követni és kezelni online tevékenységüket, arról sem fogunk tudni, hogy milyen webhelyekhez és tartalmakhoz férnek hozzá.

Megfizethető alternatíva

Ezt a kihívást általában úgy szokták megoldani, hogy egy dedikált biztonsági berendezést - például az egyik UTM Flex megoldásunkat - telepítik az Internet kapujába. Ezek az egységes fenyegetéskezelő eszközök megvédik Önt mindenféle veszélytől. Figyelemmel kísérik a kapcsolaton áthaladó összes kérést és átáramló forgalmat, és kiszűrik a nem biztonságos vagy nemkívánatos webhelyeket vagy tartalmakat.

De természetesen nem minden kisebb vállalkozás engedheti meg magának egy dedikált biztonsági berendezés beszerzését. Lehet, hogy úgy gondolják, hogy nincs igazán szükségük rá - és akár még igazuk is lehet. Egy olyan szervezet esetében, amelynek mondjuk száz vagy több alkalmazottja van, és mindannyian napi szinten használnak online forrásokat, elfogadható a ráfordítás mértéke. De ha csupán néhány alkalmazottja van, akik akkor használják az internetet, amikor dolgoznak, a vendégek pedig egymást követően jelentkeznek be rövid időre napi szinten, ahogy az egy kávézóban vagy étteremben elvárható, akkor már nem olyan egyszerű érvelni mellette.

Ez az egyik fő oka annak, hogy a Connect and Protect funkciót elérhetővé tettük a Nebula legújabb kiadásában (13. kiadás). Ez lehetővé teszi a felhőkezelési szolgáltatásunk előfizetői számára, hogy blokkolják a hozzáférést olyan webhelyekhez és tartalmakhoz, amelyek veszélyesek lehetnek, vagy később problémákhoz vezethetnek. 

Valódi különbség

Ez valóban jelentős különbség, mert védelmet nyújt azok ellen a leggyakrabban használt technikák ellen, amelyekkel a zsarolóvírusokat és más rosszindulatú kódokat a hálózatokra juttatják. Ezek általában úgy működnek, hogy rávesznek egy vétlen felhasználót, hogy nyisson meg egy e-mailt, amely egy webhelyre irányítja őt, ahonnan letöltődik egy rosszindulatú kód, és a felhasználó rendszerébe kerül. Azzal, hogy megakadályozza, hogy a felhasználók csatlakozzanak bármilyen gyanús vagy tiltott webhelyhez, a Connect and Protect jelentősen csökkenti ennek a kockázatát.

A Connect and Protect kiegészítő licencként elérhető a Nebulával, és elég jó védelmet nyújt az olyan fenyegetések ellen, mint a zsarolóvírusok, mégis sokkal alacsonyabb áron, mint egy dedikált biztonsági eszköz vásárlása.

A Connect and Protect létrejöttének másik nagy oka, hogy az elmúlt néhány hónapban azt tapasztaltuk, hogy egyre több ügyfelünk telepíti és kezeli saját maga hálózati eszközeit. Ez a növekvő bizalom annak az eredménye lehet, hogy a kisebb vállalkozásoknak csupán néhány konfigurációs beállítást kell elvégezniük az otthonról dolgozó felhasználók számára. Vagy egyszerűen az is lehet, hogy mivel a Nebula megkönnyíti az eszközök távoli beállítását és kezelését, ezeket a feladatokat önállóan elvégzik.

Szívélyes fogadtatás

Gyanítjuk, hogy mindkettő igaz lehet. Bármi is legyen az ok, ez megerősítette bennünk azt, hogy ügyfeleink nagy örömmel fogadnák és nagy hasznát vennék, ha ezt a megoldást bevezetnénk a Nebulába. Észleltük a további és megfizethető védelem iránti igényt és vágyat, és - ügyfeleink bizalmán felbuzdulva - haladtunk tovább fejlesztési terveinkkel.

Ennek eredményeként mostantól a Nebula mellé már a Connect and Protect szolgáltatás is elérhető, és ez egy igazán hasznos lehetőség azoknak a kisebb vállalkozásoknak, amelyek extra védelmi réteget szeretnének szerezni napjaink legaggasztóbb kiberfenyegetései ellen.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.