Vállalatirányítás felhő alapokon

|

A hardveres, szoftveres és hálózati technológia jelenlegi fejlettsége még azt is lehetővé teszi, hogy egy olyan sokrétű és összetett integrált szoftver is felhőszolgáltatáson keresztül legyen elérhető, mint például egy vállalatirányítási rendszer.

Egyre több helyről hallhatjuk informatikai témákban a Cloud, azaz Felhő fogalmát. A Cloud szolgáltatás alapvetően azt jelenti, hogy az általunk használt szoftver, platform vagy infrastruktúra fizikailag saját számítógépünk, vagy helyi hálózatunk helyett az interneten keresztül érhető el. A felhő szolgáltatás előnyei között szerepel az, hogy bárhonnan elérhető, ahol van internetkapcsolat – az igazi ütőkártya azonban az, hogy az egyszeri jelentős IT infrastruktúra beruházások, továbbá annak üzemeltetési és karbantartási költségei így megspórolhatók, előre kalkulált átalánydíjra cserélhetők. A hardveres, szoftveres és hálózati technológia jelenlegi fejlettsége még azt is lehetővé teszi, hogy egy olyan sokrétű és összetett integrált szoftver is felhőszolgáltatáson keresztül legyen elérhető, mint például egy vállalatirányítási rendszer. A logisztikai tevékenységgel és áru nagykereskedelemmel foglalkozó Stocktechnik Kft. 2011 végén olyan vállalatirányítási rendszert keresett, amely mindkét fő tevékenységi körét képes konszolidáltan lefedni, de mindemellett gyorsan és hatékonyan bevezethető, valamint minimális eszközberuházással, helyi informatikai támogatás nélkül elérhető. A választás végül az R&R Software VERK/400 ERP rendszerére esett. A VERK/400 bevezetése úgynevezett PaaS, azaz „platform mint szolgáltatás” alapon, Cloud szolgáltatás keretében nyújtott infrastruktúrán valósult meg. A PaaS szolgáltatás igénybevétele lehetővé tette a saját informatikai osztállyal nem rendelkező Stocktechnik számára, hogy a vállalatirányítási, üzleti követelményekre koncentráljon a bevezetés során. A több céges környezetet kiszolgáló VERK/400 rendszer bevezetése kevesebb, mint 3 hónap alatt valósult meg. A projekt sikeres zárására, az átállást követő kiemelt éles üzemi támogatási időszakának lezárultával, 2012.05.08-án került sor.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.