Vezetőváltás a Novell élén

|

A Novell igazgatótanácsa jelenlegi elnökét, a 45 éves Ronald W. Hovsepiant választotta a vállalat elnök-vezérigazgatójává. A bejelentést a New York-i tőzsde pozitívan fogadta.

Hovsepian 2005 októbere óta volt a vállalat elnöke és operatív igazgatója. Az IBM-nél töltött 17 év és az egyéb iparági tapasztalatok után Ron Hovsepian az utóbbi három évben gyorsan haladt előre a Novell felsővezetői posztjain. Aktívan részt vett a vállalat működési stratégiájának kiépítésében, és teljes mértékben átlátja a Novell növekedési lehetőségeit. Szoros kapcsolatot ápol a legfontosabb ügyfelekkel, és az igazgatótanács mellett a szervezet alkalmazottai is nagyra becsülik. A vezetőváltással egy időben a Novell igazgatótanácsának nem ügyvezető elnöki posztján is személycsere történt, ahová a Novell egyik igazgatójaként 2002. novembere óta tevékenykedő Thomas G. Plaskett került. Az igazgatótanács szerint a személycserékre a vállalat növekedésének fenntartása érdekében volt szükség. A Novell olyan vezetőt keresett új stratégiájának megvalósításához, aki tapasztalatával és dinamizmusával az új irányvonal mentén képes a vállalat irányítására. A vezetőváltás bejelentését a New York-i tőzsde pozitívan fogadta, a Novell-papírok értéke már a bejelentés napján 9 százalékkal emelkedett.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.