Hirdetés
. Hirdetés

Megvan az idei év informatikai oktatója

|

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) december 4-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ünnepélyes keretek között adta át a 2012-es „Év informatikai oktatója” díjat. A 2002 óta rendszeresen kiosztott elismerést Dr. Hajdu András, a Debreceni Egyetem Komputergrafika és Képfeldolgozás Tanszékének vezetője kapta.

Hirdetés

A VISZ pályázatára azok az oktatók jelentkezhettek, akik magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező felsőfokú oktatási intézményekben tevékenykednek főállásban az informatikus-képzésben. A jelöltek közül az kaphatja a díjat, aki az utóbbi években direkt és indirekt módon egyaránt a legtöbbet tette az oktatás színvonalának emeléséért. A pályázatokat belső egyeztetés után az oktatási intézmények adták be. A pályamunkában a számot kellett adni a jelölt szakmai munkájáról, kiemelve, hogy miként segítette korszerű témákkal foglalkozó tantárgyak bevezetését. Ki kellett térni a jelölt által személyesen irányított különféle szinteken tanuló hallgatókkal való foglalkozás színvonalára. A pályázathoz mellékelni kellett az elmúlt három év hallgatói véleményeinek átlagát és a hallgatói önkormányzat írásos értékelését is.

Dr. Hajdú András

Az informatikai szakemberekből, neves szakújságírókból és a VISZ felkért tagjaiból álló zsűri végül Dr. Hajdú Andrást, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét, Dr. Kiss Attilát, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensét és Mohácsi Lászlót, a Corvinus Egyetem tanársegédjét emelte a díjazottak közé. A 2012-es „Év informatikai oktatója” díjat végül Dr. Hajdú András kapta, amelyet Braun Péter, a VISZ elnöke adott át.

A díjazott előadásban mutatta be oktatói tevékenységét a gazdasági informatikus és a programtervező mérnökök képzésének területén. Ismertette a számítógépes képfeldolgozás és alakfelismerés, a gépi látás, a bioinformatika és a véges elemes rendszerek területén végzett kutatásait, amelyben részt vettek rendes és Phd hallgatói is. Beszélt emellett az angol szakfordító képzésben elért eredményeiről.

Dr. Hajdú András kiemelte, hogy a bolognai képzési rendszer bevezetésével a hallgatóknak már három év tanulás után lehetőségük van diplomával a kezükben elhelyezkedni, s a vállalatok igyekeznek is őket alkalmazni, és a saját igények szerint tovább képezni, így kevesebben fejezik be az ötéves képzést, mint indokolt volna. A tömeges képzés némileg a jelentkezők minőségének rovására megy, és a szűkülő felsőoktatási finanszírozás is nehezíti a már elért színvonal fenntartását – jelezte az év informatikai oktatója, hogy nincs könnyű dolguk. Megemlítette ugyanakkor, hogy a Phd képzésen keresztül lehetőségük van az oktatói gárda megfelelő utánpótlására.

A bejelentésen természetesen a Computerworld is jelen volt, s a díjazottakkal készített videointerjúnk hamarosan elérhető lesz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.