A vállalatok 97%-a szerint szükséges a fenntartható energiaforrások használata

|

Minden olyan tevékenység mérséklődött, amely valamilyen formában a környezet megóvását célozza.

A magyarországi vállalatok 97 százaléka részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a mostani gazdasági nehézségek miatt még inkább szükséges lesz a fenntartható, megújuló, alternatív energiaforrások használata - derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból.

A közlemény idézte Suba Leventét, a K&H fenntarthatósági vezetőjét, aki elmondta, hogy a vállalatok környezeti fenntarthatóság iránti attitűdje sokat javult, de a szándék és a tettek között egyelőre nagy a szakadék. Zöld energiát például jelenleg a vállalatoknak csupán fél százaléka vásárol, pedig ez az egyik legkézenfekvőbb tevőleges hozzájárulás a karbonlábnyom csökkentéséhez - ismertette a szakember.

Rámutattak, hogy nem csupán a megújuló energiaforrások felhasználása csökkent a megkérdezett vállalatok körében, de lényegében minden olyan tevékenység mérséklődött, amely valamilyen formában a környezet megóvását célozza.

Példaként említették, hogy kevesebb figyelmet fordítottak az energiatakarékosságra, az ingatlanok hőszigetelésére, a veszélyes hulladékok kezelésére, környezettudatos termékek fejlesztésére, általában a környezetbarát tevékenységre. Egyedül a cégek papírfelhasználásánál mutatható ki folyamatos csökkenés, ami érzékelhetően enyhíti a környezetterhelést.

A K&H 2022 tavasza óta közli a fenntarthatósági indexet. A negyedik féléves adatgyűjtés 2023. október 9. és 31. között történt. A K&H 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezte meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. A 48 kérdésből álló kérdéssorból öt alindexet hoztak létre, ezek súlyozott átlagából képezik a K&H fenntarthatósági indexet, amely ezúttal 39 pontot ért el. Ez az érték ugyan 1 pontos emelkedés az előző félévhez képest, de még mindig nem éri el az egy évvel ezelőtti 40 pontos szintet.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.