Automata ügyfélkiszolgáló rendszert fejlesztett a FaceKom

|

Banki, kormányhivatali, postai, illetve közművekhez tartozó ügyfélszolgálatként is működhetnek egyszerre.

Automata ügyfélkiszolgáló rendszert fejlesztett a FaceKom Kft., ezek az online ügyfélazonosításhoz szükséges eszközökkel felszerelt mobilszobák alkalmasak arra, hogy emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és sorban állás nélkül lehessen államigazgatási, banki, közüzemi vagy egyéb ügyeket intézni.

A magyar fejlesztésű ügyfélkiszolgáló állomásokat először a magyar piacon vezetnék be, már több szolgáltatóval egyeztettek erről, belföldön pedig kormányzati intézményekkel tárgyalnak. Céljuk ugyanakkor a nemzetközi terjeszkedés. Az állomások telepítése a következő hónapokban kezdődik, de a részletekről még nem nyilatkozott a cég.

A FaceKom Pontokat a tervek szerint egy-egy szolgáltatóra szabva telepítik, de hosszú távon lesz lehetőség arra is, hogy többen béreljenek egy állomást, így például banki, kormányhivatali, postai, illetve közművekhez tartozó ügyfélszolgálatként is működhetnek egyszerre. A csúcstechnológiájú berendezéseket érintőképernyővel és online ügyfélazonosítóval látják el, felszerelhetők bankkártyaterminállal, dokumentum- és ujjlenyomatolvasóval, címkenyomtatóval is. Az állomásokat először bevásárlóközpontokba, egyetemekre, forgalmas csomópontokba telepítik, de létesíteni lehet így ügyfélszolgálatokat olyan helyeken is, ahol nincs posta vagy bankfiók.

Közleményük szerint a FaceKom teljeskörű ügyfélkiszolgáló megoldásokat kínál a térségben. 2012-es alapítása óta piacvezető a nagyvállalati digitális ügyfélazonosítás területén Magyarországon, fejlesztéseit többek között az OTP Bank, a K&H Bank, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, az Unicredit Bank és a Budapest Bank, több közműszolgáltató és telekommunikációs cég, valamint a közigazgatás is használja. A társaság a nemzetközi terjeszkedést követően a Budapesti Értéktőzsdére készül - jelezték.

Beszámolója szerint a magyar tulajdonú FaceKom Kft. 2021-ben több mint 80 millió forint árbevétellel, nyereség nélkül, 2020-ban több mint 122 millió forint árbevétellel és 10 millió forint meghaladó nyereséggel zárt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.