Ezek a legsikeresebb magyar egyetemi startupok

|

A Hungarian Startup University Program (HSUP) legjobb projektjei DemoDay-en mutatkoztak be.

Húsz egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró HSUP DemoDay-en, 2023. július 12-én Kápolnásnyéken. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett két féléves oktatáson mintegy 4000 hallgató vett rész. A szerdai bemutatkozáshoz 196 ötletből választották ki a legjobb csapatokat, akik befektetőkből álló szakmai zsűri előtt prezentálták az innovációs vállalkozási ötleteiket.

A Hungarian Startup University Program 2020-ban indult azzal a céllal, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal a modern vállalkozói szemléletet, valamint bevezesse őket az innováció és a startupok világába. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett program egy online (desktop és mobilapp) platformon keresztül teszi elérhetővé a tananyagokat, illetve a feladatokat, amelyek alapján a legjobb csapatok DemoDay-eken keresztül mutatkoznak be.

"A Hungarian Startup University Program egyrészt olyan elméleti és gyakorlati tudást ad az egyetemi hallgatóknak, amellyel álmaikat innovatív ötletekké, kiforrott projektté alakíthatják, másrészt a legjobbaknak befektetői kapcsolatokat is kínál, így az ötletek valódi termékké, szolgáltatássá alakulhatnak." - mondta köszöntőjében Kun Zsuzsanna, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. Az Ügynökség célja az, hogy a fiatalokat felkészítse a piaci kihívásokra és lehetőségekre, hogy magabiztosan lépjenek az üzleti világba.

A Demo Day eseményen a csapatok pitchek formájában prezentálták innovatív ötleteiket a tízfős, befektetésekben is tapasztalt szakmai zsűri előtt: A Csiszár Dénes, az EIT Digital startup üzletfejlesztési vezetője és a Hungarian Business Angel Network elnökségi tagja, Fehérvári Péter, a TECHTRA Zrt. Tudás-, és Technológiatranszfer divízióvezetője, Hild Imre, a Digital Factory vezérigazgatója, Khader Attila, a Startup Campus befektetési igazgatója, Langmár Péter, a STRT Holding Zrt. befektetési igazgatója, Macher Péter, a Vespucci Partners Zrt. társalapítója, Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding Nyrt. igazgatósági elnöke, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures Zrt. befektetési igazgatója, Verő Barbara, a Future Proof Consulting vezérigazgatója és Wohlmuth Máté, a Coding Sans Zrt. vezérigazgatója.

A zsűri a prezentációk után szakmai felajánlásokkal segítette az ötletek megvalósítását. A legtöbb felajánlást idén a Zöld Műtrágya csapata kapta, akik a földgáz elérhetősége és ára körül kialakult, műtrágyához való hozzáférés nehézségére nyújtanak megoldást. A csapat egy klímasemleges terméket fejlesztett ki, ami képes lehet versenyképes áron, biogazdálkodók által is felhasználható módon belépni a nitrogén-pótló termékek piacára. Szintén népszerű volt a zsűri szemében a HoloSapiens (a kiterjesztett és kevert valósággal segíti az orvosi oktatás színvonalát), valamint a RelectroTrech (mesterséges intelligencia és modern szenzorok segítségével teszi hatékonyabbá a térdízületi rehabilitációt). A tüdő rugalmasságát kihasználó diagnosztikai eszközt fejlesztő Fermito, és a szőlőültetvények állapotát drónnal felmérő Assu is rengeteg pozitív visszajelzést kapott a zsűritől.

A Demo Day-el azonban a HSUP számára csak az idei tanév zárult le, az EFOTT fesztivál keretében a HSUP startup programokkal és inspiráló előadásokkal várja az érdeklődőket az EFOTT UNIversum HSUP dómban. Az érdeklődők olyan sikertörténetekkel találkozhatnak, mint a ReFilamer (akik a HSUP-ban indultak és sikeres startup vállalkozássá váltak), vagy a Voovo (amely hatékonyabb tanulást segíti).

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.