Félmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a Csaba-Berényi Gépgyártó

|

A beruházás révén újabb hegesztett szerkezeteket is tudnak gyártani.

Félmilliárd forintos eszközfejlesztést hajtott végre a gépalkatrészek és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó mezőberényi Csaba-Berényi Gépgyártó Kft.

A 350 millió forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz keretéből nyertek el, a támogatási intenzitás 70 százalékos volt, a fennmaradó összeget önerőből biztosították.

Az összegből négy gázüzemű homlokvillás targoncát, két különböző típusú ívhegesztő robotcellát, egy gravírozó berendezést és egy függőleges megmunkálóközpontot szereztek be.

Az 1994-ben alapított vállalat főként forgácsszállító berendezések tervezésével, fejlesztésével és gyártásával, valamint acélszerkezetek gyártásával foglalkozik. A Békés vármegyei Mezőberényben több mint 12 ezer négyzetméternyi gyártócsarnokkal rendelkeznek, amelynek 80 százaléka daruval van ellátva; és négyezer négyzetméternyi a raktárfelületük.



A beruházás révén újabb hegesztett szerkezeteket is tudnak gyártani, bővül a termékpaletta, körülbelül 10 százalékos kapacitásbővítést remélnek egyes hegesztett szerkezetek esetében.

Munkavállalóik száma csaknem 200, amelyet legalább öttel bővítenek a beruházás hatására, a Ginop plusz keretéből további - hétmillió forint támogatást - nyertek el targoncakezelői, híd- és forgódarukezelői tanfolyamra.

A cég árbevételének körülbelül 95 százaléka külpiaci értékesítésből származik, Németországba, Ausztriába, Olaszországba és Hollandiába exportálnak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.