Kétmilliárd forint értékben fejlesztette ipari parkját a Miskolc Holding

|

A terület 2009-ben nyerte el az ipari park címet, ezt követően pedig több ütemben valósított meg fejlesztéseket Miskolc önkormányzata és a társaság konzorciumban.

Kétmilliárd forint értékben fejlesztette ipari parkjának infrastruktúráját a Miskolc Holding Zrt. annak érdekében, hogy a vármegyeszékhely továbbra is vonzó célpontja legyen a beruházásoknak - közölte a megyei jogú város önkormányzata.

A cél egy megfelelő, befektetői igényekkel összhangban lévő alapinfrastruktúrával és jó közlekedési kapcsolatokkal ellátott ipari park kialakítása és fejlesztése volt.

A pályázatban megvalósult a 304-es úttól délre eső, 120 hektáros területen az ivóvízellátás és szennyvízelvezetés kiépítése, továbbá kialakítottak egy 40-50 hektáros terület csapadékvíz elvezetésére alkalmas átemelő, tározó is. Emellett megtörtént a Hejő-malomárok mederrendezése, és elkészült egy új, kétsávos körforgalommal és közvilágítással ellátott összekötő út.

Azt írták, a Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő 93,5 hektáros Miskolc Déli Ipari Park egy "kiválóan megközelíthető iparterület", mely az M30-as autópálya bekötőútja és a Budapest-Miskolc vasúti fővonal mellett található.

A terület 2009-ben nyerte el az ipari park címet, ezt követően pedig több ütemben valósított meg fejlesztéseket Miskolc önkormányzata és a társaság konzorciumban. Később a Miskolc Holding Zrt. - mint az ipari park üzemeltetője - önállóan is fejlesztett, összesen mintegy 3,5 milliárd forint értékben.

A közlemény szerint a nettó 2,008 milliárd forint értékű projekt a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) "Iparterület infrastrukturális fejlesztése Miskolcon" című pályázat keretében valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Az investinmiskolc.hu alapján a Miskolc Déli Technológiai Parkba 19 vállalkozás települt be eddig, melyek többek között nyomdaipari perifériák gyártásával, lakó és nem lakó épületek építésével, gőzellátással és acélszerkezet gyártással foglalkoznak.

A nyilvános cégadatok szerint a Miskolc Holding Zrt. 2022-ben 2492, egy évvel korábban pedig 2648 munkavállalót foglalkoztatott. A vállalat tavalyi nettó árbevétele 19 milliárd 949 millió 845 ezer forint, az azt megelőző évben 20 milliárd 674 millió 236 ezer forint volt. A társaság adózott eredménye tavaly 86 millió 105 ezer forint volt, míg 2021-ben 1 milliárd 312 millió 239 ezer forintos veszteséggel zártak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.