Versenyjogi tudásbővítés veszi kezdetét a vállalkozások között

|

A GVH és a VOSZ együttműködik a vállalkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködik a válallkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében - közölte a GVH pénteken, miután a GVH elnöke találkozott a munkaadói szervezet elnökségével.

A két szervezet megkezdte egy jövőre vonatkozó együttműködési megállapodás előkészítését, amely tartós keretet adhat a hazai vállalkozói réteg versenyjogi ismeretei elmélyítésének. A versenyhatóság egyúttal hasonló, tudásbővítő előadások megtartását vállalta regionális szinten is a vállalkozók számára - írták.

A közlemény szerint Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a VOSZ országos elnökségi ülésén hangsúlyozta, hogy a mostani nehéz gazdasági környezetben különösen nagy kárt okoz a kartellezés, amely bírsággal, kártérítési kötelezettségekkel, akár büntetőjogi következményekkel is járhat.

A GVH támogatja az önkéntes jogkövetést, segíti a döntéshelyzetbe került vállalkozókat és a cégvezetőket, de aki elutasítja az együttműködést, szigorú büntetésre számíthat - tette hozzá.

A VOSZ vezető testülete alapvető fontosságúnak tartja Magyarország versenygazdaságának a fejlődését, amelyben fontos szerepet játszik a piaci verseny tisztasága felett őrködő, a vállalkozókkal együttműködő és a vállalkozási tevékenységet támogató versenyhivatal. Az érdekképviselet hangsúlyozta, hogy a szankcionálás helyett még inkább a jogsértések megelőzésére, a vállalkozók tájékoztatására és a figyelemfelhívásra helyezné a hangsúlyt - áll a közleményben.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.