Hirdetés
. Hirdetés

Lenovo - Innovációs álmok és realitások

|

A mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást sürgős prioritásaik közé soroló vállalati IT vezetők a piaci ellenszélben kétszer nagyobb valószínűséggel ruháznak be új technológiákba, mint meglévő informatikai környezetük optimalizálásába, állapította meg nemzetközi felmérésében a Lenovo. Négyötödük ugyanakkor attól tart, hogy nem lesz elegendő forrása az IT infrastruktúra hathatós továbbfejlesztéséhez.

Hirdetés

A világ informatikai igazgatói egyértelműen elkötelezettek az innováció iránt, újító törekvéseik során azonban az informatikai költségvetés korlátaitól kezdve az öröklött rendszerek elavult technológiáján át a fenyegető gazdasági recesszióig minden oldalon komoly akadályokba ütköznek - mutat rá a Lenovo friss tanulmányában (Global CIO Study 2.0), amelyben a felmérés eredményeit összegzi. Ha kihívásokból mindez kevés lenne, az IT vezetőknek átalakuló szerepkörükből adódóan új feladatokkal és felelősséggel is meg kell birkózniuk olyan, látókörükön korábban kívül eső területeken, mint a fenntarthatóság, a társadalmi elvárásoknak megfelelő etikus működés és irányítás, valamint a toborzás.

Második globális informatikai igazgatói tanulmányához a Lenovo idén márciusban kilenc piacon - Brazíliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Hong Kongban, Indiában, Japánban, Kínában, Németországban és Szingapúrban - készített felmérést. A technológiai innovációs tervekre és nehézségekre vonatkozó kérdésekre 682 vezető válaszolt legalább 250 főt foglalkoztató vállalatok színeiben.

A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása szerint az IT igazgatók a korántsem kedvező gazdasági helyzet ellenére változatlanul a technológiai innovációban látják az üzleti értékteremtés lehetőségét. Tapintható derűlátásukhoz hasonlóan azonban annak kockázata is valós, hogy a további digitális átalakuláshoz és az újításokat célzó beruházások megvalósításához a vállalatok nem tudnak megfelelő költségkeretet biztosítani - a válaszadók 83 százaléka tart ettől, ráadásul csaknem felük (48 százalékuk) rendkívül komoly aggodalmának adott hangot.

Újítás szolgáltatásokkal

Ugyancsak az IT igazgatók 48 százalékáról derült ki, hogy az innováció érdekében előbb ruháznak be új technológiák bevezetésébe, mint a vállalat meglévő informatikai környezetének optimalizálásába. A tét mindenképp magas, a megkérdezettek 60 százaléka szerint ugyanis a fejlesztésekhez rendelt költségkeret befagyasztása azonnal vagy heteken belül negatívan hatna az üzlet működésére, beleértve a folyamatok automatizálását, az üzleti modellek átalakítását, az analitikai képességek fejlesztését, valamint a fenntarthatósági - környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) - kezdeményezéseket is. A válaszadók közel harmada (32 százaléka) szerint vállalatánál a költségkeret korlátozása pár hónap távlatában szintén hasonló következményekkel járna. Három vezető közül egy (33 százalék) ráadásul úgy véli, hogy szervezetük rugalmas állóképessége nem kielégítő.

Hirdetés

- Munkájuk terén a CIO-k az eddigi legnagyobb próbatétellel szembesülnek, és felmérésünk eredményeiből azt látjuk, hogy válaszképp növekvő kockázatokat vállalnak - mondta Ken Wong, a Lenovo megoldások és szolgáltatások üzletágának elnöke. - Minél összetettebb a vállalatok informatikai környezete, az IT igazgatók számára annál nagyobb kihívást jelent a szervezeti szintű digitális átalakítás, a beruházások és a fejlesztések priorizálása, amelyektől az üzlet mérhető eredményeket vár.

Bár öt informatikai igazgató közül egy abban bízik, hogy a következő 12 hónapban IT költségvetése több mint 10 százalékkal bővülhet, a vezetők többsége (59 százaléka) a források mindössze 1-10 százalékos növekedésével számolhat. A pénzügyi keretek korlátozásából eredő kockázatok enyhítése érdekében a vezetők négyötöde (81 százaléka) informatikai környezetében és csapatában is kifejezetten az agilitás és a rugalmas állóképesség növelésére összpontosít. Ez az eredmény összhangban áll a felmérés másik figyelemre méltó megállapításával, amely szerint az informatikai vezetők elégedetlenek a vállalatuknál bevezetett technológiai bázissal, többségük (55 százalékuk) ugyanis azt legalább felerészben lecserélné, ha erre lehetőséget kapna.

Mindezek tükrében aligha meglepő, hogy a CIO-k a szolgáltatásként (as a Service) kínált megoldások felé fordulnak. Szolgáltatások bevezetésével az informatikai igazgatók ugyanis egyszerűsíthetik és könnyebben optimalizálhatják a vállalat informatikai környezetét, így több figyelmet fordíthatnak az innovációra, és nagyobb agilitással válaszolhatnak az üzlet változó igényeire, mutat rá tanulmányában a Lenovo. A használatalapú árképzés (pay-as-you-go modell) a hardverbeszerzéstől és a szoftverlicenceléstől kezdve az infrastruktúra bevezetésén át a felügyeletig jelentős terhet vesz le az IT vezetők és csapataik válláról, így jobban összpontosíthatnak az innovációs és más stratégiai fontosságú fejlesztések megvalósítására - és a felmérés szerint a válaszadók többsége tisztában van ezzel az előnnyel.

A megkérdezett informatikai igazgatók csaknem mindegyike (92 százaléka) mérlegeli annak lehetőségét, hogy as-a-Service modellben elérhető megoldásokkal bővítse a vállalatánál meglévő IT környezetet a következő két évben. A szemléletváltás horderejét mutatja, hogy a válaszadók 71 százaléka arról számolt be, vállalatuk IT környezetének 11-50 százalékát már jelenleg is szolgáltatásként használják. Az informatikai igazgatók több mint fele jelentette ki továbbá, hogy a szolgáltatásként bevezetett szoftvereket, infrastruktúrát és eszközöket (SaaS, IaaS és Device-as-a-Service) lényegesen vagy valamelyest nagyobb mértékben használják, mint egy évvel korábban.

Emberi tudás és gépi intelligencia

A felmérés során begyűjtött válaszok alapján az informatikai igazgatók két területnek különösen nagy fontosságot tulajdonítanak az innováció vonatkozásában. Egyrészt a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást (AI és ML) immár a legfontosabb technológiai prioritások közé sorolják, másrészt a a tehetséges szakemberek megnyerését és megtartását is kulcsfontosságúnak ítélik a sikeres vállalati működés szempontjából.

Gyorsan került az AI és az ML a legsürgősebb prioritások közé a CIO-k napirendjén, ami jól érzékelteti, milyen hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hogy lépést tartsanak a technológia rohamos fejlődésével, mutat rá tanulmányában a Lenovo. A megkérdezett vezetők 43 százaléka mondta, hogy a mesterséges intelligenciára és gépi tanulásra épülő képességek fejlesztésével sürgősen foglalkoznia kell - ami alig marad el a kiberbiztonságot legfontosabb prioritásként kiemelő válaszadók 51 százalékos arányától. Öt informatikai igazgató közül három pedig a vállalati működés további optimalizálását is legfontosabb feladatai közé sorolta ezen a listán.

A tehetséges emberi munkaerőhöz fűződő, új feladataik és felelősségeik közül a CIO-k a toborzásban és a megtartásban, valamint a távmunkások menedzselésében (59 százalék), a földrajzilag elosztott, globális csapatok vezetésében (58 százalék), továbbá a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás biztosításában és kezelésében (55 százalék) látják a legnagyobb kihívást. Mindez jól érzékelteti, hogy a vállalati működés további digitális átalakításával miként válik összetettebbé az informatikai igazgató szerepköre is.

- Tekintve, hogy a legújabb technológiák, közöttük a mesterséges intelligencia felé forduló informatikai vezetők egyre több területen, például a tehetséggondozás terén is mind újabb kihívásokkal szembesülnek, az IT megoldások szállítói sokat segíthetnek a nehézségek könnyebb áthidalásában - mondta Ken Wong. - A helyi hardver infrastruktúrától kezdve a peremhálózatokon át a felhőkig ívelő megoldásokkal és AI képességekkel a vállalatok nemcsak ésszerűsíthetik és áramvonalasíthatják napi működésüket, hanem nagyobb agilitással újíthatnak, technológiai környezetük lehetőségeit teljes mértékben kiaknázhatják üzleti céljaik eléréséhez.

A felmérés eredményei szerint az informatikai igazgatók a szervezeti agilitás (51 százalék) és a kiberbiztonság növeléséhez (51 és 44 százalék), valamint a technológia egyszerűbb bevezetéséhez, konfigurálásához és karbantartásához (41 százalék) várják a legnagyobb segítséget a megoldások szállítóitól - a költségek csökkentése a válaszok 38 százalékával csupán a negyedik helyen szerepel ezen a kívánságlistán.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.