Hirdetés
. Hirdetés

Szoftverfejlesztőkre továbbra is nagy szükség van

|

Egy, a PROGmasters résztvevői körében készített tavaly szeptemberi felmérés szerint a 2017 óta végzett válaszadók bruttó havi átlagfizetése 806 ezerről 913 ezer forintra nőtt egy év alatt. Ráadásul a 4-7 éves szakmai múlttal rendelkezők átlagosan már havi bruttó 1,3 milliós fizetésre tesznek szert.

Hirdetés

A magyar gazdaság négy negyedéven át tartó technikai recessziója az informatika területét - és azon belül a bootcampek piacát - is érzékenyen érintette 2023-ban, azonban a csökkenő pályára álló infláció és jegybanki alapkamat, valamint az EU-s források érkezése ezt a szektort is kedvezően érintheti majd 2024-ben. Ennek is köszönhetően a bootcampek szerepének további felértékelődése várható az idei évben.

A PROGmastersnél minden évben készítünk egy felmérést a szoftverfejlesztőként, manuális tesztelőként vagy alkalmazás-üzemeltetőként végzett résztvevőink körében annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk résztvevőink elhelyezkedési lehetőségeiről, és az elérhető fizetésekről.

Tavaly már a 600 ezerhez közelített a junior informatikusok átlagbére

Legutóbbi, tavaly szeptemberi felmérésünkben 126 fő vett részt önkéntesen. Válaszaikból egyebek mellett az derült ki, hogy a jellemzően 5-6 hónapos képzésünk után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot visznek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntöttek (a 2021-es hasonló felmérésünkben ez a szám még átlagosan bruttó 561 ezer forint volt).

Ráadásul a 2017 óta végzett összes válaszadónk bruttó havi átlagfizetése egy év alatt 806 ezer forintról 13,3 százalékkal nőtt, így szeptemberben már meghaladta a 913 ezer forintot. A 4-7 éves szakmai múlttal rendelkezők pedig átlagosan havi bruttó 1,3 milliós fizetésre tesznek szert.
További érdekesség még, hogy a válaszadók legtöbbje minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltott az IT-ra.

3-5 éven belül 50 százalékos bővüléssel számol a PROGmasters

A magyar gazdaság négy negyedéven át tartó technikai recessziója és az infláció által hajtott bérigény-növekedés az informatika területét - és azon belül a bootcampek piacát - is érzékenyen érintette 2023-ban. Ezen túl a magas hazai kamatkörnyezet is csökkentette a fejlesztésekre szánt forrásokat és a hitellehetőségeket. Arról nem is beszélve, hogy a covid generálta hirtelen és jelentős mértékű boom, a fejlesztési projektek felpörgése után 2023 első felében egy moderáltabb növekedésre állt át az iparág.

Az elmúlt hónapokban azonban itthon is kedvezőbbé váltak a makrogazdasági folyamatok, így csökkenő tendenciát mutat az infláció és a jegybanki alapkamat is, ráadásul az európai uniós források kapcsán is kedvező hírek láttak napvilágot az év végén, aminek köszönhetően a fejlesztésre szánt tőke is növekedésnek indult.

A PROGmasters a korábbi évekhez képest visszafogottabb növekedéssel számol 2024-ben, azonban 3-5 éven belül 50 százalékkal növelné a piaci részesedését.

Hirdetés

Bevezetésre került a gyakornoki program, és az AI is a képzések része lett

A PROGmasters számos fejlesztést vezetett be az elmúlt időszakban a változó piaci körülményekhez való alkalmazkodás érdekében.

1. Mivel 2023-ban érezhetően megnőttek a cégek elvárásai a juniorokkal szemben, azaz magasabbra került a minimum elvárt tudásszint, a PROGmasters bevezette az egyelőre még pilot üzemben zajló gyakornoki programját. Ennek résztvevői az elhelyezkedésükig - vagy legfeljebb 4 hónapig - a valós munkakörülményeket szimulálva, egy éles fejlesztési projekten dolgoznak csapatban.
2. A köztudatba egy éve berobbant ChatGPT kapcsán sokszor lehetett hallani 2023-ban, hogy a mesterséges intelligencia (AI) elterjedése miatt hamarosan programozókra sem lesz már szükség. Bár már vannak kifejezetten a programozás támogatására fejlesztett AI modellek is, komplex szoftvereket azonban ezek sem képesek alkotni. Természetesen azonban az IT területen dolgozó szakembereknek meg kell tanulniuk az AI használatát. Éppen ezért a PROGmasters valamennyi fejlesztő képzésének része az AI oktatása is, emellett a Java és JavaScript programnyelvek mellett idén márciustól már az AI anyanyelvének számító Python is bekerül a képzési kínálatba.
3. A PROGmasters 2023-ban a végzettjeinek munkalehetőséget biztosító partnercégei számát is bővítette: ennek köszönhetően immár több mint száz vállalat foglalkoztatja a résztvevőit a KKV-któl a multinacionális cégekig.
4. A PROGmasters tavaly az addig elsősorban utófinanszírozásra épülő üzleti modelljét is továbbfejlesztette. A jövőben nagyobb kedvezményben részesülhetnek azok, akik az előfinanszírozást választják, emellett egy új fizetési konstrukció, a képzés alatti részletfizetés bevezetése is jelentős árelőnyt kínál az utófinanszírozásos képzési díjhoz képest.

A PROGmasters a partnercégein keresztül folyamatosan monitorozza az IT munkaerőpiac igényeit az elvárt szakmai és soft kompetenciákat illetően, és a bootcamp-modell lehetővé teszi a gyors reagálást a változó piaci igényekre. Ez előrevetíti a bootcampek szerepének további felértékelődését a jövőben, arról nem is beszélve, hogy az IT ezután is egy vonzó perspektívával kecsegtető ágazat lesz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.