Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft Satya Nadellát választotta meg az igazgatótanács elnökévé

|

Az igazgatótanács egyhangúlag választotta a szakembert erre a szerepre.

Hirdetés

Satya Nadella 2014-ben váltotta Steve Ballmert a Microsoft vezérigazgatói székében, és azóta a vállalat részvényeinek árfolyama a 2014. februári 38 dollárról a jelenlegi 257 dollárra ugrott. Most a cég bejelentette, hogy Nadella a jelenlegi mellett új szerepet is vállal, és az igazgatótanács elnöke lesz.

Az igazgatótanács egyhangúlag választotta Nadellát erre a szerepre. A szakember John W. Thompsont váltja majd, aki ismét az igazgatótanács vezető független igazgatója lesz, ezt a pozíciót korábban 2012 és 2014 között töltötte be. Thompson a Symantec korábbi vezérigazgatója, aki 2012-ben csatlakozott a Microsoft igazgatótanácsához. A leköszönőm elnöknek továbbra is jelentős önállósága marad az igazgatótanácsban, hiszen ő fogja képviselni a független igazgatótanácsot, ő kezdeményezi a velük való találkozókat, ő határozza meg a vezetői ülések napirendjét, sőt, ő fogja vezetni a vezérigazgató teljesítményének értékelését is.

Hirdetés

Amióta Nadellától a cég vezérigazgatója a Microsoft rendkívül megerősödött. A Windows operációs rendszerre és az Office szoftverekre való összpontosítástól a felhőalapú számítástechnikára helyezte a hangsúlyt, és a piacon ebben csak az AWS áll előtte. A vállalat arra is összpontosított, hogy szoftverei és termékei minden fontosabb platformon fussanak, ahelyett, hogy a Windows érdekében kizárna másokat. Az igazgatótanács egyértelműen elégedett Nadella munkájával, és azt szeretné, ha még nagyobb szerepet kapna a stratégiai döntéshozatalban.

Ennek szolgálatában Nadella fogja meghatározni az igazgatótanács napirendjét, és a Microsoft szerint "az üzletág mély ismeretét kihasználva fogja felvetni a megfelelő stratégiai lehetőségeket, valamint azonosítani a kulcsfontosságú kockázatokat és a kockázatcsökkentő megközelítéseket az igazgatótanács számára".

Emellett az igazgatóság azt is közzétette, hogy 2021. szeptember 9-én részvényenként 0,56 dolláros negyedéves osztalékot fizetnek a részvényeseknek. Az osztalékfizetés utáni időpont 2021. augusztus 18. lesz, ami azt jelenti, hogy ha valaki e megjelölt időpont után válik részvényessé, nem kapja meg a következő osztalékfizetést.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.