Hirdetés
. Hirdetés

A pályázatok elkészültek - irány a piac

|

Két startup is sikeresen fejezte be a közelmúltban uniós pályázatuk megvalósítását: a CEE Bills Kft. és a CEE Forms Kft. érdekessége, hogy közös az ügyvezetőjük, a huszonéves Miski Bettina személyében, akivel most a Computerworld készített interjút.

Hirdetés

Mindkét cég 2012 közepén jött létre informatikai és ahhoz közvetlenül kapcsolódó tanácsadási tevékenységek végzésére. Számos ötlet merült fel újszerű termékek és szolgáltatások kialakítására, mint amilyen például a felhőalapú számlázás, vagy a platformfüggetlen űrlap-technológiák kidolgozása. Még 2012 végén beadtak egy-egy K+F pályázatot a cégekkel két másik kiforrott ötlet megvalósításának finanszírozására, amelyek 2013 tavaszán el is nyerték a támogatást.

Miski Bettinát először az időgazdálkodásáról kérdeztük.

Computerworld: Miként egyezteti össze a cégek vezetését és a magánéletét?
Miski Bettina: Ez nem is egyszerű. A két cég irányítása mellett a Budapesti Kommunikációs Főiskolára járok végzős hallgatóként, valamint online újságíróként az újonnan indult, Nullker nevű webmagazinnál tevékenykedek. Különösen érdekel a divat és a stílus, valamint a társadalmi élet. Idén például a Sziget fesztiválon önkénteskedtem, ahol kifejezetten jól jött az angol, olasz, és a minimális holland nyelvtudásom is. Nagyon szeretek színházba járni, így az ezzel kapcsolatos projekt közelebb áll a szívemhez.

Amióta elindítottuk a cégeket, voltam külföldön is egy féléves ösztöndíjjal, így valóban nem könnyű az időmet beosztani és fenntartani az egyensúlyt. Szerencsére édesapám hasonló dolgokkal foglalkozik már nagyon régóta, így ebben a hajrában és magában az informatikában nőttem fel – sokat tanultam tőle a szakmáról és az idő beosztásáról is.

CW: Honnan jött az ötlet, amellyel sikerült uniós támogatást nyerni?
MB: Az egyik a távnyomtatási szolgáltatás, amely egyszerűen saját igényként merült fel. A Remote Printing szolgáltatás mindkét szereplő számára előnyös. A szolgáltatást igénybe vevők, eddig saját nyomdai kapacitást üzemeltető szervezetek, kkv-k, önkormányzatok, intézmények, nonprofit szervezetek vagy akár magánszemélyek, illetve a szolgáltatást nyújtó nyomdák számára is egyértelműen sokkal jobb kihasználtságot és költséghatékonyabb üzemeltetést eredményez.

CW: Ez inkább egy újszerű üzleti modell, mint egy találmány.
MB: Valóban. Felismertük azt, hogy van értelme összekapcsolni a keresletet a kínálattal. Az értékesítés leglényegesebb eleme ez esetben a megfelelő árazás beállítása, valamint az innováció, a first comer piaci státusz megőrzése (tehát a szolgáltatás időben történő indítása), ami a szolgáltatás piaci elfogadottságát alapvetően befolyásolhatja, azonban korrigálása nem igényel további befektetést.

CW: És mi volt a másik nyerő ötlet?
MB: A másik egy interaktív színpadvezérlő (AS) keretrendszer, amely a színpadi előadásokat, koncerteket, installációkat, látványelemeket teszi interaktívvá. A szereplők (kéz)mozdulatokkal, színpadi mozgássokkal, a közönség, a nézők pedig a közösségi és mobileszközök nyújtotta felületeken vezérelhetik az előadáshoz kötődő látványelemeket, világítás-, hang- vagy pirotechnikai effekteket. A megoldás bevonja a mobileszközöket a látványvezérlésbe. Az AS a mai színházi és előadó-művészeti trendek, koncertek, a szereplők, és főleg a nézőközönség növekvő interaktivitására, a performance-ba történő közvetlen bevonásának igényére kínál megoldást.

 

CW: Hogyan kell ezt elképzelni? A színpadi szereplők mozdulatai hogyan tudják befolyásolni például a világítást?
MB: Képzeljünk egy el olyan eszközt, amely elég diszkrét ahhoz, hogy ne zavarja az előadást, például egy karperec jellegű érzékelő. Mindazonáltal az érzékelő különféle jeleket ad, amikor különböző kézfejmozdulatokat tesz az előadó. Az általunk kifejlesztett vezérlő pedig beprogramozható arra, hogy mely mozdulatok esetén melyik látványelemet irányítsa és miként. Ennek megfelelően többféle színpad, többféle vezérelhető látványelem és többféle performance is elképzelhető, amely vezérlési beállítások elmenthetők és újra előhívhatók igény szerint.

CW: A nézők ugyanilyen módon „szólhatnak”/tudnak beleszólni az előadásba?
MB: Igen is, meg nem is. Természetesen igen, hiszen a jelenlévő nézők számára is kioszthatók ezek az eszközök. Másfelől pedig akik ilyet nem kapnak, vagy otthonról nézik élőben – televízión vagy az interneten – az előadást, azok mobiltelefonon vagy interneten szólhatnak bele a történésekbe, pontosabban annak látványába.

CW: Mi történik, ha a nézők egyik fele zöld reflektort szeretne balra fordítani, míg a másik fele jobbra szeretné ugyanazt?
MB: Ilyen esetekben a vezérlőben összeadódnak a kérések, és egyfajta szavazás jelleggel gyakorlatilag a többség akarata dönt.

CW: Úgy tűnik, hogy ez az ötlet piaci sikerre van ítélve.
MB: Mi is így gondoljuk. Nem véletlen, hogy ebben a projektben vállaltuk az iparjogvédelmi tanácsadás keretében egy szabadalom kidolgozását és benyújtását is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába.

CW: Mi a következő lépés?
MB: A pályázatok sikerrel lezárultak, de a munka java még csak most következik. A projektek keretében egy-egy prototípus készült és egy-egy komoly, részletes üzleti terv. A piacra jutást ezzel még csak megalapozni tudtuk, az még csak most kezdődik.

Hirdetés

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár